A számok bűvöletében: 220 kg 24 óra alatt a C3-mal
Egy napsütéses nyári napon az SBS romániai forgalmazóiként és teszthorgászaiként úgy döntöttünk, hogy egy rövid, 24 órás horgászaton kipróbáljuk az SBS Prémium szériás C3-as bojliját. Bepakolás után, a határ menti Nagykárolyból rövid idő alatt megérkeztünk a Székely Őzetanyai horgásztóra, ahol már várt bennünket 1-es számú, előre lefoglalt horgászhely. Gyors terepfelmérés után – mélyebb és sekélyebb szakaszok váltották egymást, az aljzat kemény – a parttól 110 m távolságra helyeztük el a bójánkat.
Az etetőanyag beszórását követően a Carp Attract Groundbait Franky és epres ízesítésű etetőanyagából gombócokat gyúrtunk, majd becsúzliztuk a bóják közelébe. Ezután C3-as oldódó bojlikkal csaliztuk fel a végszerelékeinket és bejuttattuk az etetésünkre. Alig telt el 5 perc, máris kapás Roland botján!
Horgászatunk során mindössze 4 kg Carp Attract Grounbait, 1 kg C3-as bojli, 1 kg Eurobase Frankfurter Sausage oldódó bojli, 1-1 kg Halibut és C3-as Premium Pellet fogyott. A C3-as bojlinak köszönhetően nem üldögéltünk tétlenül. 24 óra leforgása alatt összesen 220 kg halat sikerült mérlegelnünk, meglepően kevés etetőanyag felhasználásával.
-
Mini akció
Mini akció! SBS termékek 3 hónapnál régebben készültek, de garantáltan a 2 éves minőségi lejárati időn belül vannak! Az akcióban szereplő néhány terméknél a legkorábbi lejárati idő 2024. június hónap, a termékek többségénél azonban ez későbbi ... -
Mi kell ahhoz, hogy télen is eredményesek legyünk?
Első körben egy olyan kaja, ami mágnesként hat a pontyokra, a már-már jeges vízben is. Jó hírem van! Az SBS Tactical Bait Products palettáján rengeteg olyan csali, aroma, etetőanyag és pellet található, ami nagyon jól működik lehűlő, vagy már lehűlt ... -
A vörösre festett éjszaka
Egy tó, melyben páratlan rejtett kincsek lakoznak. Egy környezet, melynek meseszép adottságai vannak. Egy hely, ahol a természet minden éjszaka életre kel. Ezt hívják úgy, hogy Zalacsány! -
Amikor váltani kell!
Nagy várakozás előzte meg pecát, bár tudtam, a nyárközepi időpont okozhat kellemetlen meglepetéseket. Langyos volt a reggel, amikor a tóhoz értem. Még a recepción voltam, amikor berobogott Alex is. Nem sokat húztuk az időt, célba vettük a 22-es stéget.
Én a hétvégén készülök Székelybe horgászni hasonló csalikkal !
Sajnos még nem voltam ott csak egyszer így nem nagy tapasztalatom van a tóról!
Tudna e valaki infót adni hogy a 2-3 helynél hová érdemes a bóját lerakni!
Előre is köszönöm, és görbüljön :)
Jó kis peca lehetett! A C3-as groundbait mixer a spod juice akar lenni? Vagy van/lesz belőle ilyen is?
Üdv: Gábor