Birkózás a halakkal
Egy hosszú, fárasztó felkészülést és egy eredményes Európa-bajnokságot követően (Lőrincz Viktor a 85 kilogrammos kategóriájában lett Európa-bajnok, testvére Lőrincz Tamás is érmet szerzett, ő a 75 kilósok között lett bronzérmes – a szerk.) nagyon vártuk már a jól megérdemelt pihenést, az idei év első pecáját.
Általában hosszas készülődés, csaliválasztással kapcsolatos többnapos dilemmázás és az előző horgászatok tapasztalataira épülő taktikai megbeszélés előzi meg minden horgásztúránkat. A mostani horgászat előtt annyira sűrű volt a program, hogy nem jutott idő az alapos felkészülésre. Gyorsan összepakoltunk, de a nagy kapkodásnak meg is lett az eredménye! A dőlőbóják súlyait például sikerült otthon hagynom! Mindezek ellenére gyorsan feltaláltuk magunkat és végre kezdetét vette az öt napos horgászat a Harsányi-horgásztavon.
Horogcsalik tekintetében két, jól bevállt ízzel készültünk, amelyek már többször bizonyítottak ezen a tavon. A Premium széria M1-es (fűszeres) és C3-as (fűszeres-gyümölcsös) csalijai állandó favoritok, ezekből főzött és oldódó csalikkal is készültünk. Az etetéshez Squid & Octopus (polip-tintahal) ízű Flumino Ready-Made bojlit használtunk, amelyhez főtt magvakat kevertünk.
Az első 20 óra sajnos csendesen telt, így egy nagy alvással kezdtük a túrát. Az első vendegeink az amurok voltak, de miután csökkentettük az etetésre szánt magok mennyiséget, megérkeztek a pontyok is. Érdekes, hogy a bójánk egyik oldaláról kevesebb, de darabosabb halak érkeztek, míg a másik oldalról darabszámban jóval több, ám átlagsúlyban kisebb pontyok jöttek. A túra favorit csalija a főzött, 24 mm-es C3 volt, a legtöbb halunkat ezzel tudtuk kapásra csábítani. Végeredményben egy remek túrát zártunk: tíz 15 kg feletti, és két 20 kg feletti pontyot sikerült szákba terelnünk. Folytatás szeptemberben!
Fogadjátok szeretettel az általunk készített rövid kis videót, amely remélhetőleg visszaadja a néhány napos horgászat hangulatát!
-
Mini akció
Mini akció! SBS termékek 3 hónapnál régebben készültek, de garantáltan a 2 éves minőségi lejárati időn belül vannak! Az akcióban szereplő néhány terméknél a legkorábbi lejárati idő 2024. június hónap, a termékek többségénél azonban ez későbbi ... -
Mi kell ahhoz, hogy télen is eredményesek legyünk?
Első körben egy olyan kaja, ami mágnesként hat a pontyokra, a már-már jeges vízben is. Jó hírem van! Az SBS Tactical Bait Products palettáján rengeteg olyan csali, aroma, etetőanyag és pellet található, ami nagyon jól működik lehűlő, vagy már lehűlt ... -
A vörösre festett éjszaka
Egy tó, melyben páratlan rejtett kincsek lakoznak. Egy környezet, melynek meseszép adottságai vannak. Egy hely, ahol a természet minden éjszaka életre kel. Ezt hívják úgy, hogy Zalacsány! -
Amikor váltani kell!
Nagy várakozás előzte meg pecát, bár tudtam, a nyárközepi időpont okozhat kellemetlen meglepetéseket. Langyos volt a reggel, amikor a tóhoz értem. Még a recepción voltam, amikor berobogott Alex is. Nem sokat húztuk az időt, célba vettük a 22-es stéget.