SBS siker a VII. Pontyfogó Bajnokság I. fordulójában
Az SBS Team II. nyerte a Desedán megrendezett VII. Országos Ponyfogó Bajnokág I. fordulóját! További remek hír, hogy a versenyen egyedül a két SBS csapatnak sikerült átlépni a 100 kg-os fogási eredményt, így nagy reményekkel várjuk a június közepén megrendezésre kerülő II. fordulót.
A 245 hektáros Deseda igazi kihívást jelentett az Országos Bajnokságban induló 14 párosnak, a 8 km hosszú és 26 km kerületű tó szép fogásokkal ajándékozta meg a versenyzőket. A vesenyen összfogása is figyelemre méltó, hiszen közel 800 kg halat fogtak a csapatok, az átlagsúly pedig: 6,69 kg (!).
A sorsolás eredményeként mindkét SBS csapat az C szektorban horgászott, ahol a srácok elmondása szerint a versenyekre fejlesztett Competition széria C2-es és C3-as ízű bojlijai hozták meg a sikert. Az etetés alapját a bojlik mellett az erősen hallisztes, F-code-os Flumino Groundbait alkotta. Az SBS Team II. (Gaál Tibor, Nagy Zoltán) végül 134,29 kg-os fogással (átlagsúly: 7,068 kg, legnagyobb hal: 14,10 kg) nyerte meg a C szektort, amely egyben abszolút győzelmet is jelentett az I. fordulóban. Az SBS Team I. (Szigetfalvi András, Szigetfalvi Gábor) sem szégyenkezhet, hiszen a C szektor második helyén végeztek, 102,95 kg-os (átlagsúly: 6,863 kg, legnagyobb hal: 20,52 kg) eredménnyel ők fogták a második legtöbb halat a versenyen, ráadásul egy 20+-os amurral is megkoronázták a néhány napos horgászatot.
Néhány szép fogás az SBS csapatoktól:
Végeredmény:
Végeredmény (szektorokra bontva):
Ezúton szeretnénk gratulálni a csapatoknak és további eredményekben és fogásokban gazdag sikereket kívánunk a további fordulókra! Izgatottan várjuk a júniusi, második fordulót, izgalmakban bővelkedő versenyre számítunk!
Forrás (fotók, eredmények): www.deseda.hu
-
Ez a rózsa a betonból nőtt ki
Számomra egy kérdés van megválaszolva, amikor az évkezdésen gondolkodom. Ez nem más, mint szeretett hobbim helyszíne, ami minden esetben a Móri Ezerjó Horgásztó! -
Mini akció
Mini akció! SBS termékek 3 hónapnál régebben készültek, de garantáltan a 2 éves minőségi lejárati időn belül vannak! Az akcióban szereplő néhány terméknél a legkorábbi lejárati idő 2024. június hónap, a termékek többségénél azonban ez későbbi ... -
Mi kell ahhoz, hogy télen is eredményesek legyünk?
Első körben egy olyan kaja, ami mágnesként hat a pontyokra, a már-már jeges vízben is. Jó hírem van! Az SBS Tactical Bait Products palettáján rengeteg olyan csali, aroma, etetőanyag és pellet található, ami nagyon jól működik lehűlő, vagy már lehűlt ... -
A vörösre festett éjszaka
Egy tó, melyben páratlan rejtett kincsek lakoznak. Egy környezet, melynek meseszép adottságai vannak. Egy hely, ahol a természet minden éjszaka életre kel. Ezt hívják úgy, hogy Zalacsány!