Szivacsos végszerelék a 100%-os akadás reményében
Az idei első hosszabb túrámat hat éjszakára terveztem, mivel úgy tartom, hogy a termetesebb pontyok megfogásához idő kell. Ez különösen igaz az egyesületi tavunkon, ahol a pontyok kedvük szerint vándorolhatnak a közel 200 hektáros vízterületen. Nem számítottam sok kapásra, mivel az előttem fekvő részen gyakorlatilag még nem horgászott idén eddig senki, lényegében „szűz volt a pálya”. Itt mostanáig nem etettek, nem volt előkészített „terülj asztalkám”, ami a vonuló halakat megállásra és táplálkozásra, esetleg visszatérésre ösztönözze…
Ezt most nekem kellett megalapoznom. Ennek megfelelően nagyobb mennyiségű etetőbojlival (35 kg Eurobase Squid & Octopus bojli) érkeztem a partra. Érkezésem után azonnal beetettem egy egész vödör csalit (kb. 10 kg) a szokott helyemre. A tervem az volt, hogy az egyik botommal folyamatosan ezt a pontot horgászom, a másikkal pedig a lehetőségeimhez mértem egyfajta kereső horgászatot folytatok, ide-oda pakolgatva a horgomat (hosszabb-rövidebb távolság, púp teteje, illetve alja, törés oldala). Az első 24 óra gyorsan, esemény nélkül telt.Ezzel azonban egy időre vége is volt az akciónak. A felmelegedő időben majd 30 fokig kúszott a hőmérő higanyszála, ez pedig nem volt jó hatással a halak táplálkozására. Ezért nem is erőltettem tovább a nagyobb mennyiségű etetést, hiszen nem láttam semmi értelmét. Az első hal megfogását követően még a vízbe juttattam 5 kg bojlit, de ezt követően behúzásonként már csak két marék csali került az etetőhajóba a horog mellé, mivel nem voltak kapásaim. Két nap és két éjszaka telt el így, de nem aggódtam, bíztam a helyben és a csaliban, illetve láttam, hogy a többi horgásznak sem megy a dolog. Végül az ötödik éjszakán történt újra említésre méltó esemény. Ekkor újfent a C3 bojilval sikerült halat fognom, méghozzá egy 4 kg körüli tükörpontyot.
Következő héten barátom ült a helyemen és neki is sikerült kettő darab 15 és 20 kiló közötti halat zsákmányolnia. A hét második felére egy komolyabb hidegfrontot jósoltak a meteorológusok, ez pedig nem hagyott nyugodni. Tudtam, hogy a folyamatos etetésnek köszönhetően és a hosszabb meleg után betörő hidegfront idején mindig érdemes kint lenni. Nem is tudtam türtőztetni magamat, csütörtök délután már újra útban voltam a tó felé. Ez a peca már lényegesen különbözött az előzőtől! A megérkezésem után 2 órán belül már mind a két botomon kapás volt… Most a Phaze1 + M1 kombináció bizonyult nyerőnek.
Végül a májusi horgászatokat a megújított végszerelékkel, valamint a C3, az M1 és a Phaze1 csalik segítségével (a 15 kg alatti pontyokon kívül) kettő darab 19 kilós, valamint egy darab 15 kilós hallal zártam, ami véleményem szerint egyáltalán nem rossz eredmény. A folytatás pedig szerencsére hamarosan következik, immáron egy igazi, hamisítatlan nyári – remélhetőleg nagyhalas – túrával.
-
Mini akció
Mini akció! SBS termékek 3 hónapnál régebben készültek, de garantáltan a 2 éves minőségi lejárati időn belül vannak! Az akcióban szereplő néhány terméknél a legkorábbi lejárati idő 2024. június hónap, a termékek többségénél azonban ez későbbi ... -
Mi kell ahhoz, hogy télen is eredményesek legyünk?
Első körben egy olyan kaja, ami mágnesként hat a pontyokra, a már-már jeges vízben is. Jó hírem van! Az SBS Tactical Bait Products palettáján rengeteg olyan csali, aroma, etetőanyag és pellet található, ami nagyon jól működik lehűlő, vagy már lehűlt ... -
A vörösre festett éjszaka
Egy tó, melyben páratlan rejtett kincsek lakoznak. Egy környezet, melynek meseszép adottságai vannak. Egy hely, ahol a természet minden éjszaka életre kel. Ezt hívják úgy, hogy Zalacsány! -
Amikor váltani kell!
Nagy várakozás előzte meg pecát, bár tudtam, a nyárközepi időpont okozhat kellemetlen meglepetéseket. Langyos volt a reggel, amikor a tóhoz értem. Még a recepción voltam, amikor berobogott Alex is. Nem sokat húztuk az időt, célba vettük a 22-es stéget.