Születésnapi horgászat
Március közepén ünnepeltem a huszadik születésnapomat, nem máshol, mint a Koi horgásztavon, barátaim társaságában. Az időjárás inkább mutatta a téli arcát mintsem a tavaszit, nappal hatalmas szél, éjszaka pedig a mínuszokkal küzdöttünk. Megérkezést követően egyből behúztuk a botokat, hiszen már többször voltunk a kettes álláson, és benne voltak az elmentett horgászhelyek a csónak radarjában. Sokat nem is kellett várnom az első halra, körülbelül egy órán belül elhúzta egy kisebb, 8 kilós tükörponty. Visszahúzást követően azonban újabb kapás számomra nem érkezett, az éjszaka folyamán a Barátaim fogdosták a halakat. Reggel azonban újra sikerült egy kapást elérnem.
Ezt követően a nap hátrelévő részében egyik botomra sem érkezett kapás de kitartottam, bíztam a csaliban és a helyben, aminek meg is lett az eredménye! Az éjszaka folyamán - több kisebb ponty mellett - sikerült egy szép, 19 kiló feletti halat fognom. A halat letároltuk, a reggeli chip-es azonosításhoz, majd visszanyerte a szabadságát.
Etetésként főtt magvakat használtam…
…ezt egészítettem ki oldódó M1-es bojlival…
Csalinak háromféle pop up-ot használtam, ezek a következők voltak: PREMIUM Pop Up C1, HI VIS Fluro Pop Up Pineapple, és Lemon&Orange. Ezekre főként a kisebb halak csábultak el.
Az igazán nagyokat M1-es Double Trick-kel tudtam kapásra bírni.
A második nappal megint kapás nélkül telt, és ez így volt egészen a túra végéig, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a második éjszaka ismét eseménydús volt. Sötétedés után egy kicsivel megérkezett egy gyönyörű spanyol-mintás ponty.
Több hasonló méretű halat sikerült fognom, majd egyszer beköszönt ismét egy igazán szép, 17 kiló feletti. Őt is letároltuk reggelig, majd megvártuk a tógazdát, hogy ellenőrizze a chip-et. Azonban ekkor derült ki, hogy benne még ninc,s így a keresztelés rám maradt, Tom lett a neve!
Nagyon boldog voltam, hogy ismét tudtam egy chip nélküli halat fogni, és én adhattam nevet neki. A nappalt pihenéssel töltöttük egy kapás sem érkezett, de bizakodva álltunk az éjszaka előtt.
Épphogy besötétedett, azonnal jött is a kapás, megakasztás után egyből éreztem, hogy jó hallal akadtam össze ismét. Nagyjából 20 perc küzdelem után sikerült megszákolni egy 16 feletti nyurgát.
Természetesen visszanyerte a szabadságát és tovább horgásztunk. A következő kapásra ezúttal éjfélig kellett várni, de megérte hiszen újabb 16 feletti ponty tette nálam tiszteletét.
Reggelig újabb kapás nem érkezett, így nem maradt más, mint a pakolás. Összességében úgy gondolom, eredményes túrát zártam, sok szép hal megfordult a szákomban ebben a pár napban.
-
Mini akció
Mini akció! SBS termékek 3 hónapnál régebben készültek, de garantáltan a 2 éves minőségi lejárati időn belül vannak! Az akcióban szereplő néhány terméknél a legkorábbi lejárati idő 2024. június hónap, a termékek többségénél azonban ez későbbi ... -
Mi kell ahhoz, hogy télen is eredményesek legyünk?
Első körben egy olyan kaja, ami mágnesként hat a pontyokra, a már-már jeges vízben is. Jó hírem van! Az SBS Tactical Bait Products palettáján rengeteg olyan csali, aroma, etetőanyag és pellet található, ami nagyon jól működik lehűlő, vagy már lehűlt ... -
A vörösre festett éjszaka
Egy tó, melyben páratlan rejtett kincsek lakoznak. Egy környezet, melynek meseszép adottságai vannak. Egy hely, ahol a természet minden éjszaka életre kel. Ezt hívják úgy, hogy Zalacsány! -
Amikor váltani kell!
Nagy várakozás előzte meg pecát, bár tudtam, a nyárközepi időpont okozhat kellemetlen meglepetéseket. Langyos volt a reggel, amikor a tóhoz értem. Még a recepción voltam, amikor berobogott Alex is. Nem sokat húztuk az időt, célba vettük a 22-es stéget.