Összesen
0 Ft

Vadvízi kalandok

2010. december 10.
Haskó Tamás
Haskó Tamás
a Haldorádó horgászportál szakírója

A felejthetetlen pünkösdi horgásztúránk után nem volt kétséges, hogy visszamegyünk-e még horgászni az öreg holtágra, mivel már a hazavezető úton elkezdtük tervezgetni a következő horgásztúrát. Nézzük hogyan is sikerült a visszatérés!



Nagyon sokat gondolkodtunk a taktikán, mit is kellene módosítani, vajon mit csináltunk kevésbé jól amin még javítani kellene? Ezek a kérdések hetekig visszhangzottak a fejemben, mire összeállt a végső felállás. A túrát augusztus végére terveztük, így megúsztuk a nagy kánikulát, melyben félő volt, hogy a halak kevésbé lesznek étvágyuknál de sajnos egy hibát így is elkövettünk, mivel bele esett a hétvége, ezért rengeteg volt a vízi forgalom, amely tapasztalatunk alapján nagyon zavarja az itt élő halakat.


Különböző méretű bojlikat készítettünk a túrára

Gyakorlatilag csak akkor tudtunk kapást elérni, ha néhány óra csend szállt a vízre. Az érkezés csütörtök délutánra sikeredett, gyors terepszemle majd kipakolás után már kerestük is az etetéseknek szánt területeket. Miután minden a helyére került izgatottan vártuk az első kapást, ami majdnem éjfélig váratott magára. Az én baloldali botom elevenedett meg elég határozottan, amit azonnal csónakból követtünk, és a töklevél rengetegből kiválogatott hatos forma pontyot eredményezett. Nagyon örültem a gyors eredménynek, hiszen még rengeteg időnk volt hátra a horgászatból bármi is megtörténhet, és két óra múlva jött is a „bármi” Tomi barátom botján egy félénk, de határozott kapás jelentkezett, melyet egy fantasztikus fárasztás követett.


Néha volt társaságunk is! :)

A mai napig beleremeg a lábam a látványba, amikor a fejlámpa fényénél felbukkant egy hatalmas pikkelyes ponty teste, azonnal alátoltam a merítőt és barátom diadalittasan ujjongott, tudtuk, láttuk, hogy a hal simán átlépi a tíz kilogrammos álomhatárt! Nem is tettük el pontyzsákba, azonnal lefotóztuk mérlegelés után és szabadjára engedtük, lassan és méltóságteljesen úszott el, szinte megköszönte szemeivel! Reggelig eseménymentesen telt az idő, míg nappal egy-két apróság gerjesztette csak az idegeinket. Sokat beszélgettünk az éjszaka eseményeiről, nagyon örültünk mindannyian a közös sikernek. Estére minden horgot újra csaliztunk, újabb csali kombinációkat vetettünk be és izgatottan vártuk az eredményt, ami sajnos elmaradt, de ezt betudtuk a megnövekedett motorcsónak forgalomnak, bár fogalmam sincs, mi értelme van éjszaka világítás nélkül csónakázni, a fiatalok lelkes és ittas üvöltözése a hajóról messze elkergette halainkat.



Tomi barátom fantasztikus pontya 12 kilogramm! 


A búcsú pillanata

Reggel átbeszéltük a történteket, majd nekiláttunk újabb helyeket keresni az utolsó éjszaka sikere érdekében. Nem is tudtunk aludni, kint beszélgettünk a botok mögött kapásra várva. Aztán csak nem bírtuk kiülni az eseményeket, mindhárman álomba merültünk, majd Ákos barátom kapásjelzője szólt úgy éjfél tájt. Valaki ismét a Bio Big Fish bojlira éhezett meg, elemi erővel húzta a zsinórt a dobról, nem is mert bevágni neki, csak megemelte a botot és visszaváltotta a nyeletőféket üzemi fékre.

Nekem most egy kisebb jutott


Ákos fantasztikus halával egy kép erejéig…

A bot karikába görbült és irgalmatlan erővel indult meg a töklevek között, azonnal csónakba ugrottunk, nem győztem húzni a motornak, hogy utolérjük a halunkat. A kb. 50 négyzetméteres töklevél mezőt háromszor körbekerülte mire fel tudtuk kényszeríteni, nem vártuk meg, hogy kifáradjon, azonnal megszákoltuk a gyönyörű tükörpontyot, mely megkoronázta túránkat. A mérleg nyelve 11.7 kg-ot mutatott, fantasztikus egy vadvízi túra alatt két tíz feletti pontyot szákolni három nap alatt, álmodni se mertem volna ilyen eredmdényről! Reggel vidáman pakoltunk össze, hiszen nagyon szép élményekben volt részünk, és már meg is beszéltük, hogy tavasszal újra visszatérek, és egy teljes héten keresztül fogom üldözni az öreg Duna „rejtett kincseit”.
A csalizásról és etetésről annyit érdemes tudnotok, hogy csupán két féle bojlival horgásztuk végig a túrát, a kedvencem az M1, ami nélkül nem indulok el egy horgásztúrára sem, míg a másik a Bio Big Fish, mellyel egyre több halat fogunk. Szép eredményeket tudhat be magának ez az érdekes, hétköznapinak nem nevezhető csali. Minimális etetéssel, közvetlen a csali közelében pár szem bojlit, illetve halibut pelletet szórtunk csupán.

…aztán őt is útjára engedtük


az M1 széria az egyik kedvenc csalim, szinte soha nem hagyott még cserben

Utószó helyett: Ennek az írásnak az első része megjelenését követően számtalan levelet kaptam, hogy pontosan hol is horgásztam, mindenki azt hiszi, hogy ez egy „varázsvíz”, ez természetesen nem így van. Mint a képeken is látszik, félelmetesen nehéz terepen kell fárasztani a halakat, a kapás nem egyenlő a halfogással csak egy lehetőség arra! Szerintem sok hasonló víz található az országban, amiben még foghatunk kapitális pontyokat, és ha vigyázunk rájuk, talán unokáinknak is lesz mire horgászni.

Kemény, akadós pálya…

…ami kemény feladat elé állítja a horgászokat

Írta: Haskó Tamás

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Hozzászólás (6)
  • Pontyka
    Pontyka
    2010-12-21 14:11
    Gratulálok a szép fogásokhoz.
    Rendkívül szép ez a holtág , hol található?
  • Majer Dávid
    Majer Dávid
    2010-12-18 15:34
    Sziasztok!
    Gratula a fogott halakhoz. Nem lehetett egyszerű a horgászat. De profik vagytok és megoldottátok :)
  • carpjunior
    carpjunior
    2010-12-11 16:25
    Hali!
    Köszönöm a gratulációkat!
    Az ilyen túrák alatt jön rá az ember, mi a különbség egy magántavon fogni nagy pontyot, vagy egy ilyesmi jellegű vadvízen!
    Ja és Danee, találó volt az angol kifejezés, köszönöm!:)

    Üdv: Tomi
  • Szsanya59
    Szsanya59
    2010-12-11 08:59
    Szia Tomi!
    Elismerésem a cikk elkészültéhez!
    Vegyes érzelmekkel olvastam! Az idei év nem tette lehetővé a hasonló horgászat átélését,ezért "ittam "minden szavát írásodnak. Közben irígykedtem! Nagyon sokat tud adni az ilyen vadvizi,nyugodt peca! Na,majd jövőre!
    Gratulálok ismételten!

    Üdv:Szsanya
  • Danee
    Danee
    2010-12-11 04:00
    Hi Tomi!

    Egy angol csak ennyit mondana erre: Well done mate! ;)
    Gratula Nektek, és további sok sikert!

    Üdv.: Dani
  • Gaben
    Gaben
    2010-12-10 18:34
    Szia Tomi!

    Gratulálok az újabb cikkhez és a halakhoz! Ez az igazi peca!

    Üdv: Gaben
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.