Összesen
0 Ft

A mélység titka - 2. rész

2013. március 26.
Jászovics Viktor
Jászovics Viktor
SBS Crazy Carp Team

Hétfő

Az éjszaka folyamán esemény nem történt, a halak hagytak minket pihenni. Ez a jelenség szinte az egész hetünket végigkísérte. Napközben aktívak voltak a halak, este csend honolt. Reggel viszont újra egymást érték a kapások, és Tamás sikerszériája folytatódott.

9.00 h – 6.00 kg nyurgaponty

10.00 h – 15.00 kg tőponty

Sajnos munkám elszólított, Tamást, és újdonsült segítőjét, Zsoltit magukra hagytam remélve, hogy a halak kapókedve sem lankad. Szerencsére így is történt, sőt szinte az egész napot folyamatosan vízen töltötték.

12.00 h – 10.20 kg tükörponty

A szemközti oldalon, a fák előtt lévő bot szombat óta érintetlenül várt a kapásra, amikor végre megszólalt a kapásjelző. (Mikor máskor, amikor már nem voltam ott!) Egy gyönyörű hibátlan tőponty érkezett a tízméteres mélységből.

13.00 h – 17.60 kg tőponty

Víz alatt

Érdemes volt kitartani a hely mellett. Csali frissítés után, a szerelék visszakerült előző helyére. (Ace Lobworm + Dark Fireflys Pop Ups – Squid & Octopus ízesítésben.) Bíztunk benne, hogy ha várni is kell rá, de a következő még nagyobb lesz. A következő kapásig eltelt idő rövidebb volt, mint gondoltuk.
A túra előtt elhangzott beszélgetés részlete, amit jó barátommal, Novák Dani-val folytattam:

„Dani: Jó lenne, ha fognátok néhány húsz fölöttit!
Vitya: ÁMEN! A Próféta szóljon belőled!
Dani: Ha fogtok 20 kg felett, ígérd meg, hogy PRÓFÉTA lesz a neve!”

16.30 h – 20.30 kg tőponty

Dani, kérésed parancs! Íme, PRÓFÉTA! :)

17.30 h – 14.70 kg tükörponty

18.30 h – 4.00 kg nyurgaponty

Kedd

8.30 h – 15.10 kg tükörponty

17.00 h – 8.60 kg tőponty

Zsolti látogatása is a végéhez közeledett, csomagolt és visszatért a „civilizációba”. Távozásával a kapások is megálltak, mintha figyelték volna a halak, hogy mikor megy el.
Bojlik iránt a szárazföldön is voltak érdeklődők.

Drágaszágok…hová dugtátok?

Szerda

Tamás, egyedül lévén, helykereséssel, radarozással és új előkék készítésével ütötte el az időt. A halak sem voltak aktívak, csak két jelentkező akadt, hatalmas dévérkeszegek (51cm) személyében. Az egész napot forró, meleg napsütés jellemezte.
A stég körül rengeteg kishal úszkált, egy kis kenyérrel közelebb lehetett őket csalni a fényképezőgép lencséjéhez.

Gyertek csak közelebb!

Nem csak a kishalak élvezték a meleg napsütést, a szomszéd faágon sütkérező teknős család is, akik egész héten figyelemmel kísérték tevékenységünket.


Sütkérező páncélosok

A botok némán merengtek a napsütésben, a húros hangszerek most nem játszották kedvenc zenéinket. Kérem?

Húros hangszerek, most csendben

Csütörtök

Ez a nap sem hozott igazi áttörést.

Favoritok

Szerencsére dél környékén volt három szabad órám. Család az autóban, irány a „bánya”! A tóra látogató gyerekek is jól szórakozhatnak (miközben apa horgászik), mert trambulin, kis medence, és játékok szórakoztatják őket.
Természetesen, apa közben aktívan segített Tamásnak a radarozásban és az új helyek keresésében. A gyerekek is megunták a trambulinozást és kíváncsiskodtak, apa vajon mit csinál.

Folyamatosan radaroztunk


Ha ígéretes helyet találtunk, máris újrahúztunk



Élesítés


Remélem, ha felnőnek, így élvezik majd a természetet!

Rövidke, két órás ottlétünk is a végéhez közeledett, és újra magam mögött hagytam a tavat, remélve, hogy már csak órák kérdése és visszatérek.
Este nyolc óra körül végeztem a munkával és siettem vissza, hogy megtörjem a két napos halcsendet. Oda úton is azon gondolkodtam, mit kellene változtatni.

Hatalmas vihar vonult át a tó felett, erős széllel, villámokat szórva. Éppen lecsendesedett mire a tóhoz értem. Már éjfél elmúlt, mire újracsaliztam a botokat. A jól bevált taktikán és csalizási módon nem akartam változtatni, reméltem, hogy az átvonuló vihar a halak kapókedvére is hatással lesz. Így is történt…

Péntek

Ami péntek hajnaltól kezdődött az számomra felejthetetlen, és tényleg mesébe illő volt.

03.00 h – 6.50 kg – nyurgaponty

SHOWTIME 2.0

6.30 h – 15.40 kg – tükörponty

7.30 h – 12.80 kg – tükörponty

8.00 h – 13.70 kg – tőponty

8.30 h – 16.30 kg – tőponty

9.00 h – 8.80 kg nyurga

Hirtelen erőteljes húzós kapás jelentkezett a szemközti fák előtti boton. Gyorsan csónakba ugrottunk és fárasztás következett. Amit ezután láttunk, az mindkettőnket meglepte. Még fél úton sem jártunk a bójánk felé, amikor a felszínen csapkodó halra lettünk figyelmesek. A csapkodó hal egy csuka volt, szájában a főzsinórommal. Tamás sem tétovázott sokáig, „Csuka Úr” még fordulni sem tudott, a merítőt máris maga alatt találta. Nem vagyok nagy ragadozóhalas horgász, de számomra hatalmasnak tűnt. Amilyen gyorsan, és hihetetlen jött, olyan is volt a távozása. Kivittük egy fotó készítése erejéig, bekerült a vízben felállított pontybölcsőbe, és mint sugárhajtású rakéta lőtte ki magát belőle, és a vízben már torpedóként száguldott tova. A „rakétatámadástól” szóhoz sem jutottunk, csak néztünk a csuka után és mosolyogtunk, közben magamat okoltam a bénaságomért. Könnyen jött, könnyen ment! :) Utólag pár csukafogást visszanézve, 8 kg körüli lehetett, de ez tényleg csak saccolni tudom, nem pontos adat.

9.30 h – 8 kg körüli csuka

10.00 h – 16.70 kg tükörponty

10.30 h – 8.00 kg – nyurgaponty

11.00 h – 8.20 kg – nyurgaponty

13.30 h – 8.60 kg – nyurgaponty

19.00 h – 7.80kg – nyurgaponty

Az igazán nagy testű példányok elkerültek, de szinte az egész napos fárasztás-behúzás, és fotózás kárpótolt. Régen éreztem ilyen jóleső fáradtságot horgászat közben. Az este csendesen telt, felidéztük az elmúlt hét eseményeit, és nyugovóra tértünk. A halak is hagytak minket pihenni, csend honolt az egész tavon.

Szombat

Eljött az utolsó nap hajnala, és kezdődhetett a pakolás. Ilyenkor irigykedem kicsit a váltás csapatokra, akik közben megérkeznek. A vizet személve taktikákat beszélnek meg, és érdeklődnek a fogások iránt. Akár csak mi, hét nappal ezelőtt.
Az SBS termékek ismét jelesre vizsgáztak, tökéletesen működtek bánya tavi, mélyvizes bevetésen is. 2013-as horgásztúráink biztos kelléke lesz az Ace Lobworm bojli, amely számunkra ezen a tavon is bizonyított.

REAL BIG CATCH!

2013-as évre sajnos nincs lehetőségünk foglalni, de már most várjuk a jövő esztendőt, amikor újra visszatérünk további felfedezésre, a titokzatos mélységbe.

Postcards by Baly’s Lake:

Mindenkinek élményekben, és halakban gazdag horgásztúrákat kívánunk 2013-ban is!

Jászovics Viktor és Nagy Tamás

SBS Crazy Carp Team
„…mert őrült kell egy őrült ellen!”

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Hozzászólás (2)
  • Vitya
    Vitya
    2013-03-27 07:55
    Köszi Danee!

    Hasonló fogásokat kívánunk neked is az évre!
    Különös képpen a felpillantó küllő, szélhajtó küsz, és nem utolsó sorban a cifra kölönte fogásokban! :)))

    :D
  • Danee
    Danee
    2013-03-26 13:00
    Nagy gratula srácok! Ezentúl minden peca előtt szeretnék nektek kívánni valamit, úgy látszik működik... :)
    (Legközelebb kívánom, hogy fogjatok egy rekordlistás botos kölöntét!)
    :D:D:D
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.