A nagy találkozás
Feledhetetlen és egyben gyönyörű volt a mai reggel... Harminc perces kemény fárasztás eredményeként egy olyan nagy testű tükörpontyot szákolhattam meg kedvenc folyómon, amelyről kiderült, hogy már két évvel ezelőtt egyszer már megfogtam.

Miközben a hal a pontymatracon pihegett, visszapörgettem az időt és eszembe jutottak a vele kapcsolatos emlékek. Nagyon jól emlékszem rá, hiszen ez a hal volt az első, igazán nagy fogásom (16,70 kg), amelyet bartnőmnek, Annanak köszönhetek. Sokat horgászunk együtt, azon a napon Ő dobta be a szerelékemet az általa kiszemelt helyre, amelyet néhány szem bojlival etettem meg. Hiába, sokszor jó a női megérzés...

Többször hallottam történeteket, feltételezéseket, hogy a Berounka folyó rejthet 20+-os pontyokat, de nem tudtam eldönteni, hogy tényleg így lehet-e? Az idei szezonra azt a célt tűztem ki magamnak, hogy megpróbálok legalább három 10+-os pontyot fogni a folyóból. Sokat horgászom itt, és eddig szinte minden alkalommal sikerült kisebb-nagyobb pontyokat fognom, de az, hogy 20 kg feletti halat fogjak, szinte lehetetlennek tűnt. Ezen a vízen kizárólag 16 mm-es átmérőjű Eurostar, Squid & Octopus-Strawberry Jam (polip-tintahal-eper) ízesítésű bojlit használok. A kis méretű bojli sokaknak talán furcsa lehet, de meg kell cáfolnom azt a tévhitet, hogy nagy halat, csak nagy méretű bojlival lehet fogni.


A nagy fogást megelőzően már több napja horgásztam a helyemen, általában ilyenkor csak éjszakára megyek, azon a napon is délután 6 körül érkeztem meg a partra. A szokott módon minden gyorsan a helyére került, de sokáig nem történt semmi, csak bámultam a tavaszi éledő természetet. Úgy dönöttem, szórok néhány szem bojlit és pelletet a helyekre, az etetésre szánt csalikat tintahalas ízesítésű Eurostar Boost Juice-val tettem még vonzóbbá.








Néhány perc erejéig a kezemben tarthattam a Berounka folyó egyik kincsét, ezek azok a pillanatok, amelyek örökre megmaradnak és érdemes horgászni! Remélem, leszek olyan szerencsés és találkozom még ezzel a hallal, amelyet ŽOFRÉnak kereszteltem el!

-
Bene hegyi tó
Amikor nyári horgásztúrát tervezek, akkor általában vagy extrém meleg, vagy extrém szeles időjárást sikerül eltalálni. Most sem volt ez másképp, amikor 2026 áprilisában kiválasztottuk és lefoglaltuk a júniusi időpontot a Bene-hegyi horgásztavon.
-
Őzetanya, 12-es állás
Az idei év első horgászatára egészen április elejéig kellett várnunk, így nagy örömmel indultunk útnak, hogy újra elővegyük az ősz óta pihenő felszereléseinket.
-
SBS központ szabadságon!
Ezúton értesítünk Benneteket, hogy 2026. augusztus 5-9-ig, leállás lesz az SBS központban! Ezen időszakban beérkező rendeléseket augusztus 10-én, hétfőn kezdjük el feldolgozni!
-
Sikeres bemutatkozás a harsányi 9-es álláson
Augusztus 20–24. között első alkalommal vettünk részt egy harsányi baráti horgásztalálkozón a 9-es álláson, Tibor barátommal. Már hosszú ideje vártuk ezt a lehetőséget, hiszen korábban még nem horgászhattunk ezen a csodálatos vízen, amely méltán híres ...