Összesen
0 Ft

Álomponty feederrel!

2010. szeptember 13.
Szász Sándor
Szász Sándor

A horgászok zöme – közöttük én is – folyamatos kutatással, kísérletezéssel tölti ideje nagy részét. Keressük a legjobb csalit, etetőanyagot, a tuti horogra valót. Minden évben figyelemmel kísérem az új termékek megjelenését, s lázas izgalommal kezdem a kipróbálásukat. Kevés dolog marad állandó használatban. Még a tél folyamán figyeltem fel az SBS új termékeire, amik a finomszereléses horgászok, feederesek, úszósok, számára készült. Elhatároztam, hogy közelebbről is megismerkedek ezekkel a termékekkel. Egy szakkiállításon sikerült személyesen találkoznom a cég képviselőivel, akik megismertettek az új etető és csali anyagaikkal. Meggyőző volt a beszámolójuk. Az idei évet ezekkel a termékekkel kezdtem. Mint minden új dolog, ennek is meg vannak a buktatói. A kezdeti nehézségek után, hamar ráéreztem a termékek optimális használatára. Egyre eredményesebb lett a horgászatom, s egyre nagyobb halakat sikerült szákba terelnem. El is érkeztünk ahhoz a momentumhoz, ami miatt tollat ragadtam. 2010. július 11.-én megfogtam álmaim halát 15, 1 kg súlyban, feederbottal, verseny körülmények között.  Július 10-11.-én zajlott a Haldorádó Harsány Feeder kupa - egyéni horgász verseny.

Az első nap nem túl sikeres volt a pontyfogás szempontjából. A következő napra minden versenyző nagyon készült. Az SBS Premium Method Mix 3 féle változatát készítettem elő az etetésre: M1, M2, Bio Big Fisch. Úgy gondoltam ezzel a szortimenttel, bármilyen időjárási és egyéb tényezőkkel át tudok hidalni. Az alapmixekhez azonos mennyiségű Multimix Proactive Pelletet adagoltam, majd mind a három etetőanyagot leöntöttem saját ízesítésű Prémium Bait Dip-jével. Igazán ütős etetőcsomag sikeredett. Az etetést és a horgászatot, Bio Big Fish- el kezdtem. Horogcsalinak 12 mm- es High Oil Halibut Pelletet alkalmaztam meglebegtetve oldódó pellettel, Bio Big Fishbe mártva. Bevált az elképzelés. A verseny kezdetét követően maszatolós kapást észleltem. Erőteljes bevágás, majd minden „állva” maradt. Akadó, roncs, vagy kőszikla? Nem!  Megmozdult! De hogy!? Soha nem tapasztalt módon indult útnak a HAL, a saját elképzelése szerint. Számtalan halat fogtam már, ismerve a nagyok visszafogott vehemenciáját, őserejét, akaratát. Ez most mindent megcáfolt, amit eddig megtapasztaltam. Egy gyorsvonat sebességével száguldott, bivalyerejével tépte a zsinórt, pörgött forgott, miközben mindent elkövetett, hogy megszabaduljon a nem kívánt terhétől, azaz tőlem.

Ólomlábú idő, cammogó percek, izzadás, izomgörcs, eső-kelő gondolatok – vajon minden és mindenki bírja – hát ez jellemezte azt a 40 perc körüli időt, amíg tartott a kettőnk csatája. Megfordult a fejemben, hogy feladom, hisz ez egy ritka nemes ellenfél. Győzött az emberi gyarlóságom, birtokolni szerettem volna, még ha csak néhány perc erejéig is.

Nagy levegővétel, koncentrálás, merítés.

Sikerült! Sikerült! Sikerült! Reszkető lábakkal, baráti kezek segítségével hagytuk el a vízpartot egy gyors mérlegelés erejéig.

15,10 kg! – itt állt meg a mérleg nyelve.

 

Határtalan volt az örömöm. Sikerült kifognom az eddigi legnagyobb feederbotos halamat. A felszerelésem 4,2 m-es heavy Feeder, 20-as főzsinór, 5500 távdobó orsó, 30 grammos távdobó kosár,16-os előke zsinór, 10-es teflon pontyozó horog.

Fertőtlenítés után, a legrövidebb időn belül visszaengedtük éltető elemébe, a Harsányi tóba. A nap folyamán sikerült összeakadnom még egy hasonló méretű matuzsálemmel, de ezúttal Ő volt a jobb. Sebaj, majd legközelebb! Számomra egyértelmű, hogy ezt az élményt az SBS etetőanyagai és kiegészítői nélkül nem értem volna el.

Köszönet érte!

 

Írta: Szász Sándor

Fotók: Takács Péter

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Hozzászólás (6)
  • Szsanya59
    Szsanya59
    2010-09-17 07:03
    Köszönöm a gratulációt!
    Egy-egy ilyen ponty becserkészése meghatározó élmény a horgász életében , főként , ha finomszerelékes az.
    A profi fotók Takács Péter kiváló munkájának eredménye.

    Üdv: Szsanya
  • palcsi1221
    palcsi1221
    2010-09-16 18:02
    Tiszteletem!

    Gratulálok a fogáshoz!Szépek lettek a képek ;)
  • Szsanya59
    Szsanya59
    2010-09-13 22:31
    Helló Danee!

    Egy Shimano multi 3,6-4.2m Range,az első Beast Masterek egyike volt az akkori "társam".
    A teljes igazsághoz tartozik , hogy 3. , tartalék pálcaként szerepelt az elképzelésemben az aznapi verseny során.
    Egyaltalán nem bánom,hogy ezt a botot vettem akkor kézbe.
    Üdv:Szsanya
  • Danee
    Danee
    2010-09-13 22:03
    Hi Sanya!

    Le a kalappal, nagy gratula Neked, remek teljesítmény! ;)
    Milyen feeder pálcával nyomtad egyébként?

    Üdv.:

    Danee
  • Szsanya59
    Szsanya59
    2010-09-13 21:05
    Köszönöm a gratulációt!
    Számomra a legmegkapóbb az eseményben a hal nem mindennapi küzdeni akarása,s tudása volt.
    Több nagy halat fogtam már, de ilyen vehemenciát még nem tapasztaltam soha.
    Eddigi legnagyobb feederrel fogott pontyom,mely külön örömmel tölt el!
    Ismételten köszönöm!
    Üdv:Szsanya
  • Gaben
    Gaben
    2010-09-13 09:51
    Szia Sanya!

    Hatalmas gratula a fogáshoz, nagy élmény lehetett feederrel kivenni ezt a gyönyörű halat!

    Üdv: Gaben
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.