Összesen
0 Ft

Amikor minden összejött, avagy SBS minibojlik finomszerelékes horgászoknak!

2009. július 23.
Takács Péter
Takács Péter
a Haldorádó horgászportál szerkesztője

Egyik este csörgött a mobilom. Kovács Zoli barátom – aki a telefonomban mint „SBS Kovács Zoli” szerepel – hívott. Az első mondata kb. ennyi volt: „Gyere bojlival horgászni!” Rögtön vissza is kérdeztem: „Mit ittál?” Mivel már késő délután volt, először arra gondoltam, Zoli valamilyen kerti partin kellően sok alkoholszármazék hatása alá került, és ezért támadt ez az elvetemült ötlete, hogy engem hív bojlizni. De tudtam, hogy Zoli már-már túlzottan is az egészséges élet híve, így az örömittas állapotban való telefonálgatás ötletét elvetettem. Hiszen még egy pohár Coca-Colára sem tudom meghívni, mert szénsavas, nemhogy alkoholra… De az ötletét nagyon is komolyan gondolta. Hogy ebből mi lett? Igazi, szó szerinti örömpeca!

Amikor visszakérdeztem, hogy tuti engem hív-e bojlizni, a válasz már kicsit furcsa volt: „Nem bojlizni hívlak, hanem bojlival horgászni. Ja, és fontos, hogy hozz magaddal két embert!” Meglepődtem… „Mi lesz ez? Tüntetés?”
A gyors megbeszélés során kiderült, hogy az SBS új, kisméretű és kis kiszerelésű csalikat dobott 2009-ben piacra kimondottan a finomszerelékes horgászok számára, és ezt szeretné Zoli velünk kipróbáltatni.
Remélem, nem untatok senkit azzal, hogy leírom pár sorban, hogyan is kerültem kapcsolatba az SBS-sel anélkül, hogy az utóbbi jó pár évben egy percet is bojliztam volna, a szó nemes értelmében…
Korábban már több olyan SBS Match termékkel találkoztam, amiknek komoly eredményeket köszönhettem. Nem kell sokat visszamenni az időben, a fórumozók emlékezhetnek még az utolsó olyan Fórumtalálkozóra, ami Kiskunhalason, a Tóth-tavon került megrendezésre. Ezen a versenyen sikerült megszereznem életem első olyan győzelmét, ahol megérezhettem a győzelem ízét. Korábban általam sose tapasztalt érzés volt az, amikor egy versenyen kimondják az ember nevét, mint az első helyezettet. De hogy ennek mi köze volt akkor az SBS-hez? Most is ki van téve a falamon az a csoportkép, ami a díjátadó után készült. 10 ember van rajta, amiből tudom, hogy a középső hat versenyző biztosan az SBS CSL Groundbait likőrjét használta a verseny során az etetőanyag vagy a magok aromásítására. Tudom, hogy egy verseny végeredménye sok apró részletből áll össze, de meggyőződésem, hogy ez egy fontos elem volt, mi több, bizonyíték, hiszen a tíz díjazott emberből hat biztosan ezt használta.


Egy éjszakai horgászat és forgatás során
a szemem előtt fogták számolatlanul a halakat

Szerintem nagy lépés volt, amikor elkezdtük Kovács Zolival elkészíteni az első horgászfilmeket ide, a Haldorádó Horgászportálra. E horgászatok és forgatások során sok fontos, hasznos információ birtokába jutottam, amikor kézközelbe kerültek a csalik és láttam őket működés közben. Amikor az ember előtt ennyire közel van egy módszer, amit nem űz, viszont Zoli ilyen részletességgel mutat be mindent, akkor szépen lassan azt veszi észre, hogy ezek tényleg jók, és a nélkül is hiszek már bennük, hogy én horogra raktam volna korábban.


Ennek is megvan a varázsa

Az meg a csúcs volt, amikor a napok végén a megmaradt csalikból Zoli mindig adott jó párat, hogy használjam el, horgásszam velük. Szerintem még ma is bolondnak néz, hogy mindig az M3 bojliért voltam megveszve, a FULL extrás verseny M1 helyett is mindig az M3-at kértem el :). A Squid & Octopus bojlit, amit az elkészítés után beforgattak a bojliporba, voltam olyan őrült, hogy szimplán lisztes-büdöscsokisnak tituláltam. Barna is volt, fehér por is volt rajta… :) Na, így indult a baráti munkakapcsolat kb. 2 éve.


Bevetés

Most pedig jött az a bizonyos telefon, hogy: „Gyere bojlival horgászni!”.
A horgászatra a Nagykálló városában elterülő Nagykállói Horgásztanyán került sor. Azért esett a választás egy intenzíven telepített magántóra, mert az országban egyre több a hasonló tó, ahol viszonylag hamar választ lehet kapni arra a kérdésre, hogy valami működik-e mint csali, vagy sem. Bár itt még mindig benne van a „halak” faktor a képletben, hiszen ha nem akar enni a hal, akkor teljesen mindegy, mi kerül a horogra. A tóra jellemző, hogy nagy számban van benne ponty 1-5 kg-ig, valamint számolatlan mennyiségben keszeg és szép kárász, valamint compó is. A horgászat célja egyértelműen az volt, hogy megpróbáljuk a pontyokat úgy horogra csalni, hogy elkerüljük a keszegek és kárászok hadát.


A Nagykállói Horgásztanyára mentünk horgászni

Mivel Zoli kérése volt, hogy hozzak magammal még két embert, két olyan barátomat kértem meg, akik különböző finomszerelékes módszereknek hódolnak legszívesebben. Koperveisz Sándor barátom horgászpályafutásáról annyit lehet elmondani, hogy a fiatalkori horgászatokat sok-sok év kihagyás követte, majd – immár negyedik éve – mint megszállott feederbotos horgász kergeti a pontyokat és amurokat. Lehet, hogy benne is kialakul lassan a horgászfüggőség, ugyanis a napokban hívott épp fel, hogy ha legközelebb megyünk a Tiszára pergetni, szóljak már neki is… Hiába, no, jó dolog a horgászat!


Koperveisz Sándor feederbottal vette üldözőbe a halakat

Szegedi Levente fiatal kora ellenére ügyes horgász. Kedvence a match botos technika, de a feeder bot sem áll tőle távol, és most kezdte el a hosszabb spiccbotokkal való horgászatot is. Ha az idő és a majdani évek során felgyűlő tapasztalat türelmet is ad neki, akkor tényleg örömét fogja lelni minden horgászattal töltött percben.


Levente match bottal…

Sanyi feederbottal, Levente matchbottal, míg jómagam rakós botos technikával horgásztuk végig ezt a napot. Azért, hogy nehogy kísértésbe essünk, egyetlen kitétel volt csupán, amit Zoli támasztott felénk. Minden horgászathoz szükséges alapanyagot biztosít, nekünk kizárólag a horgászfelszerelésünket kellett magunkkal hoznunk. Hát most őszintén? Ki ne menne el úgy horgászni, hogy mindent állnak, csak horgászeszközt kell vinni? Ez a kitétel is csak azért volt, mert gyakran megesik, hogy ha nem hoz azonnali eredményt egy csali, az ember elkezd variálni, feltesz élő anyagot, kukoricát stb.. Na, ez ma itt tilos volt azért, mert a csalik ismeretlenek voltak számunkra, viszont így nem is „hihettünk” bennük. Meggyőződésem, hogy ha a horgász hisz a csaliban, amit horogra tűz, akkor egészen másképp horgászik, mintha széttett karral várná csak a csodát. Zoli hitt a bojlikban és etetőanyagokban, így mi az utasításai szerint csaliztunk. A nap végére ez mennyire megváltozott…


Én rakós bottal horgásztam

A három horgászmódszerhez három különböző etetőanyag összeállítást készített el Zoli.
Mivel a parttól a legnagyobb távolságra Sanyi horgászott a feederrel, ide Zoli a Bio Big Fish termékpalettát javasolta.


A feederbotos technikához a Bio Big Fish
ízesítésű termékeket javasolta Zoltán

Bio Big Fish keverék feederre

  • Nitro Method etetőanyag – BioBigFish ~0,7 kg
  • Micro match Betain pellet – Fishmeal ~0,2 kg
  • Corn Steep Liquor Groundbait mixer
  • Spod Juice – Bio Big Fish

    Horogra
  • SBS Match Longlife – Ready mades boilie 10-12-14 mm – Bio Big Fish
  • SBS Fluro PopUps – Strawberry Jam
  • 3 in One Turbo Bait Dip – Bio Big Fish



A bekevert etetőanyag


Bevetésre vár a végszerelék


Matchbotra a Fruit & Nut ízvilág került

A közepes távolságú matchbotos horgászatra Fruit & Nut termékkör került.

Fruit & Nut keverék match horgászatra

  • Nitro Method etetőanyag – Fruit & Nut 1 kg
  • Micro match Betain pellet – Scopex ~0,2 kg
  • Corn Steep Liquor Groundbait mixer Match Special
  • Spod Juice – Fruit & Nut
  • N-Butric Acid 4-5 csepp
  • The Edge

    Horogra
  • SBS Match Longlife – Ready mades boilie 10-12-14 mm – Fruit & Nut
  • 3 in One Turbo Bait Dip – Fruit & Nut

 


Ezt eszik ma a halak


Csúzlival lőtte be Levi az úszó köré a csalogató falatokat


Rakós botra került az All Season Corn

A part melletti rakós botos horgászatra Zoli azAll Season Corn kukorica alapú és aromájú termékcsoportot szánta.

All Season Corn rakós botos horgászatra

  • Nitro Method etetőanyag – All Season Corn 1 kg
  • Micro match Betain pellet – Scopex ~0,8 kg
  • Corn Steep Liquor Groundbait mixer
  • Spod Juice – All Season Corn

    Horogra
  • SBS Match Longlife – Ready mades boilie 10-12-14 mm – All Season Corn
  • 3 in One Turbo Bait Dip – All Season Corn


Kellemes kukoricaillatot áraszt az etetőanyag.
Bekeveréshez ennél a típusnál vizet is kell adni
a tökéletes állag eléréséhez


Egy pohárral a halak egészségére


A horgászat során fontos lehetőség volt, hogy a csalikat cserélgethettük, próbálgathattuk, így gyakran előfordult, hogy mondjuk a Bio Big Fish etetésen All Season Corn csalival sikerült a halat megfogni, vagy épp fordítva.


Úton a feeder szereléke

A várakozásoknak megfelelően a feederbotokon jelent meg a hal legelőször. Szinte még csak az etetőanyagot kezdtem el bekeverni, amikor Sanyinak már el is húzta az első hal a horgát. Ez a tendencia sokáig így is maradt, majd a halfogásba bekapcsolódott Levente is, aki legelőször egészen benn, majd idővel a kintebbi etetésen kezdte el fogni a halat.


Az első hal alig öt perccel a bedobás után jelentkezett,
én még javában az etetőanyagot kevertem,
míg Sanyi már fárasztott

Legnehezebben a rakós bot indult el, de a legnagyobb hajrát is ez hozta a végén, bár a feederbot kezdeti előnyét már nem tudtam ledolgozni, így a legvégén Koperveisz Sanyi barátom „nyerte” a baráti küzdelmet, 12 darab ponttyal, valamint pár darab compóval.


Leventénél indult meg másodjára a hal


Salátás ponty… köretet is hoz magával



Bio Big Burger

Megkértem két barátomat egy e-mail váltás keretében, hogy pár sorban írják le, mivel és hogyan horgásztak, mik voltak a tapasztalatok.

Koperveisz Sándor – Feederbotos technika

Amikor felhívott Peti, hogy lenne egy ilyen lehetőség, rögtön kérdeztem, mikor és hol legyek!? Mivel még nem horgásztam SBS termékekkel, bár sok embertől hallottam sok-sok pozitívumot, egy remek alkalomnak kínálkozott a tesztre, s mint a horgászat végén kiderült, hiba volt eddig kihagyni a termékskálámból.


Szakácsművészet – a halaknak szánva

A horgászatom során a BIO BIG FISH termékekkel horgászhattam. Kíváncsi voltam a bukéjára: kicsit édeskés-halas, számomra kellemes illata volt, a többiek számára nem annyira! A bekeverés során, csak az aromákat használtam, vizet nem adagoltam hozzá. Az etetőanyag állaga rendkívüli módon meglepett, hiszen keveset kellett hozzáadagolnom az aromákból a kitűnően gyúrható állapot eléréséhez, ugyanakkor könnyen szétesett, így biztosan állíthatom, hogy vízbe érkezéskor gyönyörű felhőt képez a becsapódás helyén. Csaliként elsősorban a SBS Match Longlife – Ready mades boilie 10-12-14 mm – Bio Big Fish bojlikat használtam, hasonló ízesítésű 3 in 1 TURBO BAIT DIP-be mártva. Egy idő után érdekelt a többi bojli is, a kíváncsiság hajtott, vajon sikerül-e azokkal is ilyen eredményesen horgászni, így a Fruit & Nut és az All Season Corn is felkerült a horgomra.


Mindhármat eredményesen használtam, bár az etetőanyag ízesítésével megegyező BIO BIG FISH volt nálam a befutó. A horgászat vége felé Zoli javaslatára megpróbálkoztam a lebegtetéssel is. Az SBS Fluro PopUps – Strawberry Jam (10-16 mm) lebegő csaliját félbevágtam és így lebegtettem meg, ez a módszer is bevált.
A „mini” bojli, nem is tűnt olyan szokatlannak a szereléken, hiszen, ma már a pelletek között is van hasonló nagyságú, illetve, ha felfűzök 2-3 szem kukoricát, az is ebbe a tartományba esik. Tehát, senki se a nagy, 20-24 mm-es nagyságból induljon ki a bojli szó hallatán.
Remek napot töltöttem a parton, remek társaságban, és ami még szebbé tette, hogy a halak nem hagytak pihenni. Néha azon gondolkodtam, elég lenne egy bot is, hiszen, volt, amikor csalizni sem volt időm… soha rosszabb horgászatot!! Ezek után gondolom, senki sem csodálkozik, hogy a kitűnő etetőanyagról és a minibojli(k)ról csak pozitív észrevételeket tudnék tenni, de azt hiszem, a képek magukért beszélnek! Egyúttal köszönöm a meghívást Kovács (SBS) Zoltánnak és Takács (második lettem) Péternek… :))

Mivel többen meg szokták kérdezni, hogy ki mivel horgászott, így íme, a felszereléseim:
Bot 1: SPRO Aggressive Carp Feeder 360M orsó: Okuma Epix Pro 50
Bot 2: SPRO Pellet Feeder 390MH orsó: SPRO Incognito LCS 855
Főzsinór: HALDORÁDÓ FEEDER MASTER Pellet Line 0,22 mm
etetőkosár: gubancgátlós 25 g-os etetőkosár
FOX Kwik Change gyorskapocs No. 10
előke: KAMASAKI Dyneemax előkezsinór 0,10
horog: FOX SSBP 10-es, vagy OWNER 5111 lándzsahegyű füles – 8-as méretben


Szegedi Levente – matchbotos technika
Nagyon meglepődtem és megörültem, amikor tudomásomra jutott, hogy az SBS végre a finomszerelékes horgászokra is gondolt, az már csak hab volt a tortán, hogy ezeket ki is próbálhattam. Hármunk közül nekem a Fruit & Nut ízesítésű termékcsalád jutott. Ez az ízesítés – az orromnak szokatlan, mégis – kellemes illatot tárt elém, ami mint kiderült, a halaknak is tetszett. Nagyon szokatlan volt, hogy az úszó mellett egy bojli kóvályog dobáskor, nem pedig egy csonticsokor repül utána, mint egy rakéta. :-)
Először nagyobb távolságban kerestem a halakat, bőven az etetésem mögött, mert látszott, hogy Sanyi is bentről fogja őket, majd az idő múlásával az etetésre is rápróbáltam, ami nekem is adott pontyokat, compót. Nagyon meg voltam elégedve az SBS termékeivel, most használtam ezeket először, de biztosan nem utoljára!


Match botos felszerelésem:
Bot: Shimano Catana BX 420 FA orsó: Shimano Super GT-RB4000
Főzsinór: Maxima Chameleon 0,18 mm, Úszó: 18 g Exner Super Match,
Előke: Fox Reflex 15 lbs fonott zsinór dupla mikroforgón
Horog: Fox Arma Point SSBP 8-as, 10-es

Takács Péter – rakós botos technika


Csészéztem…


Majd csaliztam… finom peca rakósra :)


… majd jött a dip

Végezetül a saját felszerelésemet és a horgászat módját ismertetném.

Az etetésre szánt etetőanyagot csészével juttattam be a horgászhelyemre, így alakítva ki a lehető legpontosabb, koncentrált etetést. A mikropelletet szintén csészéztem, viszont abból lőttem is bőven csúzlival az úszó köré, így egy szórt pelletes és középre koncentrált etetőanyag került a fenékre. Nekem kellett a legtöbbet várni a halak megérkezésére, a többiek már poénkodtak is velem, hogy horgászom-e egyáltalán…


Az első pici volt még


Viszont amilyen kapástalan volt a délelőtt, olyan jóra sikerült a horgászatra szánt idő utolsó 2 órája. Folyamatosak voltak a kapások, nagyon sok volt a látványos beleúszás. Látszott a vízen, hogy most már itt vannak a halak, így egy szép hajrával sikerült javítanom a helyzetemen.


Mindhárman fárasztunk


Majd a szákolás után mosolygunk!

A horgászatnak az embertelen meleg vetett véget, így 7 ponttyal és pár compóval zártam végül a napot. Korábban is raktam már fel bojlit a rakós botra, és biztos vagyok benne, hogy még sokat fogom horogra tenni az All Season Corn bojlit!
Bot: FOX Carp Ambush 13 m
Főzsinór: Fox Match Micro Plus 0,20 mm, Úszó: Dínó 1 gramm
Előke: Fox Match Micro Plus 0,18mm
Horog: Fox Arma Point SSBP 10-es


Három méret van egy kiszerelésben


Rakós bottal horgászik a Bojliguru!

Nézzétek meg a horgászaton készült kisfilmet, amiben sikerült rávennem Zolit, hogy kipróbálja a rakós botos technikát…


Ritka jó horgászat volt ezen a napon!

írta: Takács Péter
Fotók: mindenki, aki ott volt
Videó: Sütő Tamás, Takács Péter

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.