Összesen
0 Ft

Deltás pontyok

2011. december 13.
Aubéli Ottó
Aubéli Ottó
SBS Happy Carp Gang

Összetett feladathoz kerestünk vizet, mert szerettük volna úgy lezárni az évet, hogy pecázzunk egy jót, közben a barátokkal kellemesen, jó körülmények között múlassuk az időt. Természetesen az sem volt nélkülözhetetlen szempont, hogy halat is fogjunk. A másik speciális igény, aminek meg kellett felelnie a helynek, hogy Lali barátunk kerekes székben ül, és Ő is önállóan tudjon horgászni. Több ötlet is felmerült, hogy melyik lenne az ideális tó, de valamennyi megbukott. Egy tó mindenek felett azonban hatalmába kerített minket és szövetséget kötve közösen megegyeztünk, hogy a hétvégét a Bázis-horgásztavon töltjük.  

A kemény magot Hudo, Tofek, Gaben és én alkottam. Szombaton érkeztek egynapos féderes horgászatra Dani, Rudi bá’ és Lali. Péntek reggel Gabennel megérkeztünk a Budapesttől 15 km-re fekvő tóhoz, arcom aggódó üzemmódba kapcsolva nyugtázta, hogy az előzetesen kinézett helyen már ül valaki, de egyébként minden hely üres. (Na, jól kezdődik!) Szerencsére kiderült, hogy az egyetlen jó ember nem volt más, mint Tofek, aki hajnaltól kint volt és foglalta a helyet. (Lássuk be, nem volt nehéz dolga és konfliktust sem kellett vállalnia, mivel egyedül volt a tavon, de ezúton is szeretném megköszönni lelkes áldozatát.) „Gyors” kipakolás után végre kipróbálhattam az újonnan vásárolt TF Delta XS 3 lb-s botjaimat működés közben is! A választásban segítségemre volt, hogy Hudo is ilyen pálcákkal horgászik és csak egyszer adta meg a lehetőséget, hogy kézbe vegyem azokat (igaz csak egyszer pecáztunk közösen). Ezen felül egy remek cikk is segített a döntésben, amit az alábbi linken ti is elolvashattok. 

Nem csalódtam a bot dobóképességében. 106 grammos ólommal stabilan tudtam dobni a 105 méteres távot, ami engem hihetetlen örömmel töltött el. Már csak a fárasztási munka volt hátra, de mint azt tudjuk, ahhoz partner is kell. Nem aggódtam, mert tudtam, ha csak egy 2 kg-os jelentkező lesz a tesztelésre az is belead apait-anyait. Ugyanis az itt elő halak méretüket meghazudtolva küzdenek a horgon és mindent megtesznek a szabadulás érdekében. Ez persze hatalmas élményt szerez mindannyiunknak. Az első halat Gaben fogta, ami egy 7,40 kg-os ponty volt. A második páciens egy, a ponttyal nagyon közeli rokonságban álló kárász volt, amit Tofek prezentált a csapatnak.

Gaben hala

Aki a kicsit nem becsüli…

...de Tofek megbecsülte és el is nyerte méltó jutalmát!

Én még mindig csak vártam türelmesen… Kapásom meg nem volt, úgyhogy nekiálltam hagymát pucolni a pörkölthöz, aminek szerény számításaink szerint kicsivel ebédidő után kellett volna elkészülnie. Közben nekem is megszólalt a jelzőm és a nőies munkát könnyezve félredobtam, majd rohantam a hang irányába. Megemeltem a botomat és megéreztem az első Deltás pontyom ellenállását. Ezt az érzést utoljára akkor éreztem, mikor megláttam feleségem. Szerelem volt akkor is és most is!!!!  A világ legkíméletesebb fárasztásának lehettek tanúi társaim a parton, mert minden másodpercét ki szerettem volna élvezni a bot rezdüléseinek.

Az első Deltás. Vállban nem túl széles, de jól dolgozott (6.50kg)

 Az etetésről röviden annyit, hogy csak apró maggal (repce, köles, kender), M1 és CSL likőr keverékéből álló mixet spomboztunk, majd csöveztünk rá oldódó és főzött M1 és Squid & Octopus bojlikat. Természetesen kiakasztott zsinórral etettünk, majd hozzámértük a horgászkészség zsinórját a pontos dobások érdekében. Csalinak a pop-up bizonyult a nyerőnek, mert csak ezzel sikerült halat fognunk. Az ízesítés lényegében mindegy volt, mert működtek az M1, Squid & Octopus, Pineapple, Strawberry Jam ízek, a lényeg az volt, hogy a csali lebegjen.

Gabenék hagyományos hajszálelőkét használtak, míg én kíváncsi voltam, hogyan teljesít lehűlt vízben a fluoro carbonból kötött merev D-rig előke. Májustól csak ezzel horgásztam és nagyon elégedett voltam vele, mert többnyire tökéletes alsó akadást biztosított és nem volt egyetlen halvesztésem sem. Ezúttal sem okozott csalódást és nem szakadt meg a jó sorozat. Nem volt üres bevágás és minden jelentkező kilátogatott rövid időre a matracra. A csali rögzítésével eleinte még voltak problémáim, de rátaláltam a Rig Marole Bore Ring termékére, ami nagyon sok gondot vett le a vállamról. Az előkét Rig Marole fluoro carbonból kötöm, mert a minőség és ár arányában verhetetlen.

A kellékek

Az elkészült előke a saját ízlésem szerint megkötve így néz ki

A bojlit egyszerűen felcsavarjuk a menetes szárra

Ez a rögzítés biztosan tartja a csalit még nagy távolságú dobások közben is

A hivatalos munkaidő lejárta után öt perccel megérkezet Hudo is.(Mit lehet tenni, ha hív a természet?) Azonnal bemutatót tartott abból, hogyan lehet a legrövidebb idő alatt elkezdeni a horgászatot. Ennek egyik példája, hogy ne bajlódj a rod-podod összeállításával, hanem keresd meg a parton fellelhető podokon a szabad helyeket. Dobástechnikai órát is tartott és elmagyarázta, hogy milyen módszereket alkalmaz egy vérbeli ABK-s.

A „helyes” dobó tartás

   Kapásjelző szakszerű használata      

Nagyszerű hangulatban telt el a pénteki nap, köszönhetően Tofek és a csapat főzőtudományának és a kifogott halaknak. Szombaton arra ébredtünk, hogy kiegészült a társaságunk három fővel, személy szerint Lalival, Rudi bá’val és Danival. A három főből álló feederes különítmény azonnal nekilátott a horgászatnak, aminek pozitív és negatív következményi is voltak. Lássuk először a kedvező dolgokat képekben:

Lali kényelmesen elfért és jól érezte magát egész nap!

Tofek rengeteg titkos dolgot elleset Dani háta mögül

Dani estélyibe öltözött kárászt fogott

Volt közös fotózás!

Csendélet Rudi bá'val

A negatív dolgok között meg kell, hogy említsem, a parton elfért sok jó ember kis helyen, de a szerelékekre nem volt mindig igaz ugyanez a vízben. Ilyenkor jön jól egy mindenre megoldást találó türelmes barát. Nálunk ezt a pozíciót Dániel tölti be.

A problémamegoldó munka közben

A szombati nap dzsembori hangulatban telt és fáradtan estünk be éjfél körül az ágyainkba. Azonban ahogy ez lenni szokott, elalvás után fél órával azonnal elhúzta egy ponty a szerelékemet és álmosan cipőfűzőre lépkedve kellett megküzdenem ellenfelemmel. Ez a jelenet lejátszódott még kétszer, de szerencsére nem velem, hanem igazságosan leosztva Gabennel és Hudoval. Vasárnap reggel fáradtan, de jó kedvűen láttunk neki a cserkésztábor elbontásához. Elégedettek voltunk magunkkal, hiszen sikerült a célnak legmegfelelőbb helyet kiválasztanunk! Külön köszönet Zsiga bácsinak az egész éves támogatásáért és ezért a nagyszerű horgásztó létrehozásáért!

Írta: Aubéli Ottó                         

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Hozzászólás (7)
  • mehesz.esp
    mehesz.esp
    2011-12-15 04:14
    Jó kis cikk lett egy nagyon ötletes kis módszerrel megspékelve, grat!!!

    Ui: Nyugtassatok meg, hogy nem csak én látom így hajnal 4 körül, kicsit kokin kétszer fent a kezdőoldalon. :DD
  • Danee
    Danee
    2011-12-14 09:45
    Hi Otti!

    Grat az íráshoz! Nem maradt több kép otthon a falon, a képszegek bekerültek a szerelékes táskámba! :D
  • tofek
    tofek
    2011-12-14 07:22
    Szia Otti!

    Egy élmény volt veletek pecázni!
    Köszönöm hogy elleshettem Danee trükjeit!:)
    És remélem sok közös élményünk lesz még!

    Csók:Tofek,ABK
  • Gaben
    Gaben
    2011-12-13 20:37
    Gratula Otti!

    Remélem jövőre összejön 1-2 deltásabb ponty is:-)))
  • Doki78
    Doki78
    2011-12-13 18:09
    Gratulálok Ottó! Jó cikk.
  • tati-csukesz
    tati-csukesz
    2011-12-13 16:16
    Gratulálok Ottó! Nagyon jó írás lett! Most már bánom, hogy nem tudtam elmenni!
  • bulajanos@gmail.com
    bulajanos@gmail.com
    2011-12-13 15:22
    Gratulálok színvonalas és nagyon jól sikerült kis cikk lett,sok okos ötlettel.
    Hudo századeleji botja és orsója nagyon csini és a dobó technikájáról nem is beszélek.:-)
    Ha az ABK-s oldalon kiírta volna, még páran megleptünk volna benneteket,szerintem.
    Na majd legközelebb.
    Üdv: Gordi
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.