Összesen
0 Ft

Életre szóló siker a Rainbow tavon

2012. május 22.
SBS Team
SBS Team

Megszállott pontyhorgászként már évek óta álmodoztam arról, hogy végre egy 30+-os pontyot fogjak. Az utóbbi években Európa több nagy pontyairól híres vízére sikerült ellátogatnom annak reményében, hogy végre elérem a kitűzött célt. Így jutottam el 1987-ben a Cassienre, ahol sikerült megfognom az első 20+-os halamat, majd ellátogattam a szintén francia Lac Salagou-ra, a Lac Fishabil-ra vagy a nagyszerű romániai Radutára, ahol tudtommal közel 40 kg-os pontyot is fogtak már. Mindazok ellenére, hogy a felsorolt helyek mindegyikén sikerült szép halakat fognom, az igazi nagy “szörnyek” sajnos elkerültek. Évekkel ezelőtt Rob Hales barátom hívta fel a figyelmem a Rainbow Lake-re, amelyet nagy valószínűséggel a pontyhorgászat történelmének legnagyobb öreg bajszosai lakják. Az eddigi öt rainbow tavi túrám során egy 23,5 kg-os tükrös volt a legnagyobb halam, amely más tavakon kiemelkedő fogásnak számítana, ugyanakkor itt ez egy átlagos fogásnak mondható.

Az 1-es hely, ahol az álmaim valóra váltak

A legutóbbi túrámat értékelhető fogás nélkül zártam ezen a tavon, ami olyan mély nyomokat hagyott bennem akkor, hogy az utóbbi 3 évben egyáltalán nem horgásztam itt. Az idén ismét készen álltam arra, hogy felvegyem a kesztyűt és újra szerencsét próbáljak a Rainbow-n. Heteken át terveztem a túrát, sokat beszélgettem Rob Hales-szel és a barátaival, akik évente legalább háromszor horgásznak a tavon. Készenlétbe helyeztem a botjaimat, a szerelékeket, a csalikat és lelkileg is felkészültem az egy hetes túrára. Az érkezésünkkor a szakadó eső megnehezítette a dolgunkat, így egy rövid tanácskozást tartottunk, hogy egyáltalán nekikezdjünk a pakolásnak, vagy csak másnap állítsunk tábort? Már alig bírtam magammal, így rábeszéltem Robot, hogy ne késlekedjünk, kezdjük meg a pecát! 16 órán át folyamatosan szakadt az eső és átázva a sátorban ülve azon gondolkodtam, hogy egy ilyen borzalmas kezdés után vajon mennyi esélyem van arra, hogy most fogjam meg életem halát? A Rainbow-n a horgászat egy állandó türelemjáték, ahol bízva a helyben és a csaliban gyakran napokig nem történik semmi, csak várunk és várunk… Rob például képes arra, hogy akár egy hétig sem nyúl hozzá a szerelékeihez és nem egyszer megesett vele, hogy a 7. napon sült el valamelyik botja. Számomra, aki megszokta a “pörgősebb” horgászatot, nem könnyű ehhez a módszerhez alkalmazkodni, de ha ez kell ahhoz, hogy egy igazi óriást fogjak, akkor úgy gondoltam, erőt veszek magamon. ;)

Szerették a Phaze1 csalit…

Az igazán nagy halakat a Phaze1 pop up-nak köszönhetem

Két botra 20+ Premium Phaze1 Pop Up-okat tettem, miután néhány éve Rob Hales barátom egy szem M1-es Pop Up-pal ugyanitt egy 40,80 kg-os rekord pontyot fogott. A harmadik botomra egy szem tigrismogyorót került egy műanyag kukoricával kombinálva, a negyedik botomra pedig az eddig számomra ismeretlen brazil mogyorót tettem. Mindegyik csali köré kukoricából és kendermagból álló magmixet szórtam, amelyet pellettel és Flumino Groundbaittel kevertem össze, majd Flumino Groundbait Mixerrel tettem még vonzóbbá.


A Flumino Groundbaitet, pelletet és a magokat a Flumino Groundbait Mixerrel kevertem össze

Az idei évben már néhány alkalommal nagy sikerrel használtam a Flumino termékeket, amelyek az eddigi tapasztalatom szerint egyértelműen úgy hatnak a pontyokra, hogy többször visszalátogatnak az etetésre még akkor is, ha az etetőanyag nagyobb része már elfogyott. Hiszek abban, hogy a nagy pontyokra különösen jellemző ez az óvatos magatartás, így a fogási esélyeinket úgy maximalizálhatjuk, ha minél többször a csalink közelébe csaljuk őket, amelyet a fent említett attraktorokkal érhetünk el.
A szerelékek végre a helyükre kerültek, levettem a vizes ruhát, átöltöztem, és arra gondoltam, hogy most megkezdődik a végtelen várakozás. Nem is gondoltam, hogy a várakozás csak fél napig tart majd, ugyanis a kora reggeli órákban a brazil mogyoróra érkezett egy érdeklődő, egy 10+-os töves személyében. Nem a legnagyobb hal, főleg rainbow tavi viszonylatban, de mégis bizakodásra adott okot a hét hátralévő részére. A következő két nap eseménytelenül telt, se Robnak, se nekem nem volt kapása, ugyanakkor az etetett helyeinken láttunk egy-egy akkora halat fordulni, hogy simán fel lehetett volna nyergeli őket és lovagolni a hátukon. Kedd reggel egy gyenge időjárási front érkezett fölénk, amikor a tigrismogyoróval csalizott szerelékemmel sikerült egy 21,80-as tövest a merítőhálóba terelni. Amint a képen is látható ez a legszebb ponty, amit valaha a kezemben tarthattam.


Ez a 21,80-as töves a legszebb formájú ponty, amit valaha fogtam

Rob sem akart lemaradni, rövid időn belül fogott egy hibátlan 23,58-as és egy közel 20 kg-os tükröst. Emlékszem, amikor Rob ezt mondta: "Ezek mind bónusz halak! Csütörtökön, pénteken és szombaton jön el az ideje annak, hogy megfogjuk az igazi nagy szörnyet, de az már tutira bojlira fog jönni!" Elengedtem a fülem mellett ezeket a mondatokat, de továbbra is bíztam a helyben és a csaliban. A tó körül keringő mondák szerint eddig a csütörtöki napokon került ki a legtöbb rekord méretű hal a tóból, most már én is tudom, hogy mit jelent a "Nagy Halas Csütörtök" legendája! Csütörtök délelőtt 10 órakor az új Drennan Tectrix 3¼ TC botom spicce hirtelen meggörbült, végre valami felvette a Phaze1 pop upot! A nyeletőfékem teljesen be volt húzva, nehogy a hal elérje a közelben lévő akadót, ezért a botot a kezembe véve gyorsan be kellett gázolnom a vízbe, hogy megállítsam a víz alatti erőművészt, különben nagy eséllyel kicsavarta volna a botot a kezemből.

Azonnal éreztem, hogy ez egy egyedi és megismételhetetlen pillanat! A hal hirtelen irányt változtatott és lassan elkezdett felém jönni. Amikor már csak 20 méterre lehetett tőlem, megláttam az első óriási burványt, majd a farka által keltett hatalmas örvényt. Lassan de határozottan próbáltam magam felé húzni, ekkor pillantottuk meg Robbal először a hatalmas testet. "Ez egy igazi óriás Desmond!" Amikor Rob Desmondnak hív, akkor tudom, hogy ott komoly dologról van szó. :) A fárasztás még negyed órán át tartott, amikor az utolsó erejével is elkészülve felfeküdt az öreg ponty a vízen és sikerült megmeríteni. A merítést követően egy hatalmas puszit nyomtam Rob arcára. Lenéztem a csónak mellé és nem hittem el, mekkora halat fogtam. Az ez után következő néhány perc teljesen kiesett, csak arra emlékszem, hogy barátom mindent előkészített a mérlegeléshez, én pedig a "Nem hiszem el, hogy ekkora..." és az "Istenem, ez az egyik paripa, amit az etetésünkön láttunk!" mondatokat ismételgettem. Rob mondatára tértem vissza a jelenbe: "Ne haragudj Des, de csalódást kell okozzak! Ez a hal nem közel harminc kiló, hanem jóval több annál!" "Viccelsz!" - válaszoltam. Újra lemértük a halat, most már én is erősebben figyeltem. "Ismét annyi! 34,08 kg te gazember!" Lerogytam a székembe, az arcomat a tenyerembe temettem és teljesen leblokkoltam. Amint azt az alábbi fotón láthatjátok, a fotózásra már teljesen felszabadultan pózoltam az öreg tükrössel.


Micsoda 34,08 kg-os óóóóóriás!!!


Elkelt angol barátom, Ed Matthews segítsége a fotózásnál


A visszaengedés pillanata. Olyan széles mint én!

Ha ez lett volna az utolsó halam ezen a külföldi túrán, természetesen akkor is nagyon boldog lettem volna, de ha egyszer egy üzlet beindul... A következő, egyben utolsó éjszaka ismét kapásom volt ugyanarra a botra, és úgy tűnt, ismét a Phaze csalira éhezett meg valaki. Tisztán emlékszem, hogy ezt mondtam Robnak: "Csak képzeld el, hogy ez meg egy hatalmas töves! Milyen jó lenne a tükrös rekordom mellé!". A fárasztás közben éreztem, hogy jó hallal van dolgom, folyamatosan a mélybe tört, lomhán mozgott de végül feljött a felszínre és lassan megadta magát. Az álmom valóra vált, hamarosan egy 28,13 kg-os tőponty pihegett a pontymatracon és ekkor úgy éreztem, hogy én vagyok a világ legboldogabb embere.


Ez már tényleg hab a tortán! Az utolsó este érkezett ez a 28,13 kg-os tőponty

27 évet vártam erre a pillanatra! Minden eddigi, hosszú évekig tartó próbálkozásaim eredményeként az imádott SBS Phaze1 csalinak köszönhetően megfogtam életem legszebb halát, az általam valaha fogott legnagyobb tőpontyot és egy igazi tükörponty óriást, amely rekordot lehet, hogy két emberöltő alatt sem sikerülne megdöntenem. Alig vártam, hogy Angliába hazatérve részletesen elmeséljem a barátaimnak, hogy mit éltem át az elmúlt napokban.



Befejezésképpen szeretnék köszönetet mondani az SBS-nek, hogy támogatnak a világ legjobb csalijával és Rob Halesnek a barátságáért és a feledhetetlenül boldog pillanatokért.

Írta: Des Taylor

Fordította: Novák Dániel

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Hozzászólás (9)
  • tamási szabolcs
    tamási szabolcs
    2012-06-19 13:36
    Gratulálok!
    Ez nem semmi!:)
  • csróbert
    csróbert
    2012-05-28 12:08
    Gratulálok ezek tényleg lenyűgöző halak ,és jó képek!
  • zsolt1981
    zsolt1981
    2012-05-24 21:53
    Gratulálok ezekhez a gyönyörű halakhoz......
    Legalább nekik sikerült...........
  • BLONDI
    BLONDI
    2012-05-24 16:57
    ez igen szép halak
  • Danee
    Danee
    2012-05-23 21:07
    Szia Purk26!

    Valóban kiemelkedő eredmény és talán nem meglepő, hogy az SBS csapat egyik méltán híres tagja és szaktanácsadója SBS csalikkal horgászik. ;) A Phaze1 csalik tesztelésében és fejlesztésében Des Taylor is részt vett, illetve Angliában már a tavalyi évben forgalomban volt ez a bojli, amellyel remek eredményeket értek el a horgászok, így talán nem csoda, hogy ezennel Ő is ezt a csalit választotta.
    Kötelességünknek tartjuk azt, hogy az eredményeket és azok körülményeit megosszuk veletek, hiszen ezek olyan információk, amelyek minden pontyhorgász számára hasznosak és tanulságosak lehetnek a saját horgászatai során. A Phaze1 egyébként nekem is a személyes kedvencemmé vált, ajánlom Neked is, szerintem megéri kipróbálni.

    Baráti üdvözlettel: Danee
  • purk26
    purk26
    2012-05-23 20:02
    Mindig amikor megjelenik valami új SBS termék,rögtön kapitális halat fognak vele.... Hát nem fantasztikus?!
  • lala
    lala
    2012-05-23 17:58
    Ezt a gyönyört!!GRATULÁLOK!!!!!!!!!!
  • carphunter23
    carphunter23
    2012-05-23 00:17
    Gratulálok! Ezek az igazán nagy és gyönyörű halak!!!!
  • felsoviktor
    felsoviktor
    2012-05-22 16:01
    Gratula Des Taylor
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.