Összesen
0 Ft

Ezüstérem Adácson avagy a pordip ereje

2011. április 26.
SBS Pontymánia
SBS Pontymánia
Kiss Tamás, Dredor György

Egy tavalyi évben rendezett versenyről készült beszámoló talán nem éppen aktuális napjainkban, ugyanakkor mégis időszerű, hiszen hivatalos SBS csapatként már akkor alkalmunk volt a 2011. évben forgalomba kerülő újdonságok tesztelésére. Az SBS Pontymánia csapata már 2006 óta évről évre részt vesz az évente megrendezésre kerülő adácsi 100 órás bojlis kupán. Minden alkalommal izgatottan várjuk a versenyt, hiszen pályafutásunk alatt itt értük el a legjobb eredményeket (2006 első hely, 2007 első hely, 2008 hetedik hely, 2009 első hely). A 2009-es győzelmünknek köszönhetően, amelyet immár harmadik alkalommal sikerült megismételnünk, elnyertük a vándorkupát. 2010-ben talán már csak a megszokás és a versenyt körülvevő baráti légkör miatt indultunk, hiszen célunkat elértük, örökös bajnokok vagyunk Adácson.

A kellemes baráti légkör miatt mindig szívesen indulunk az adácsi versenyen

A tavalyi verseny előtt, Kovács Zolival az SBS tulajdonosával egyeztetve megbeszéltük a versenyen használatos csali variációkat. Az M1 és a Squid&Octopus - Strawberry Jam mellet a 2009-es verseny favorit ízére, a Fruit&Nut-ra esett a választás. Zoli említette, hogy megjelenésük előtt kipróbálhatnánk a 2011-es év új termékeit éles versenykörülmények között, így az új pordipeket is magunkkal vittük, amelyet már ők is több ízben sikeresen teszteltek. A felkérésnek nagyon örültünk, hiszen nagyszerű dolog egy olyan terméket kipróbálni, ami még nem található meg a boltok polcain. A verseny szeptember 20-án, hétfőn kezdődött, de az adácsi megmérettetés kuriózuma, hogy a csapatok már egy nappal előbb, vasárnap délután megérkeznek és megkezdődik a sorsolás. A csapatok a nevezési sorrendben kihúzzák, hogy hányadikként választanak horgászhelyet, majd ha nem szimpatikus a hely, akkor egy másikat választhatnak, de ezt már kötelező elfogadni. Mi a 12-es helyet húztuk, amit el is fogadtunk, bár az időjárás előrejelzések és az évszakhoz képest meleg időt jósoltak, ugyanakkor a tó sekélyebb részén lévő favorit pályák már mind foglaltak voltak. Az általunk húzott hely a tó mélyebb részén helyezkedett el, itt talán kevesebb, de darabosabb halra lehetett számítani. A sorsolás végeztével a csapatok elkezdték a helyek elfoglalását, de a verseny csak másnap, hétfő reggel kezdődik, addig a tógazda vendégei voltunk egy finom vacsorára és egy kis poharazgatásra, ami tökéletes egy kis baráti eszmecserére és esélylatolgatásra.

A doboz az akkor még tesztelési időszakban lévő pordipeket rejtette

Hétfőn a verseny kezdetével két bóját raktunk le a parttól 100 és 120 méteres távolságra. A távolabbi etetésre csak gyors és lassú oldódású pelleteket és bojlit szórtunk, a rövidebbre pedig magmixet, csemegekukoricát etettünk, amelyet előtte spod juice-ba áztattunk. Minden bójára az alábbi taktikát dolgoztuk ki: az egyik szereléken főzött, míg a másikon oldódó bojlit kínáltuk fel a nem túl éhes pontyoknak. Napközben nem sikerült horogra csalni egyet sem, és a hírek szerint az egész tavon összesen öt csapat tudott értékelhető halakat fogni. Az éjszaka közeledtével megbeszéltük, hogy valamit változtatnunk kell, ezért mindkét bójára helyeztünk 1-1 pordipbe mártott bojlit is. A sötétedést követően kb. fél órán belül jelentkezett az első ponty, ami az M1-es pordipben megforgatott bojlit vette fel. A reményt keltő fogás után úgy döntöttünk, hogy mindegyik csalinkat a pordipbe forgatva kínáljuk fel. Reggelre négy halat sikerült szákba terelnünk, amivel átvettük a vezetést. Másnap a közelebbi bójáról ez első halunk egy 10 kg körüli amur volt, ami egy főzött, M1 pordippel bevont bojlit kívánt meg. Köszönhetően a nagyobb mennyiségű magmixnek, sikerült az etetésre csalni az amurokat. Rögtön szereléket váltottunk és erre a bójára mindkét botot ananászos fluro pop up bojlival és a hozzá illő pordippel csaliztunk fel. Hamarosan több amurnak is megtetszett ez a variáció. A verseny utolsó napjáig szinte csak a pordipbe mártott csalikkal sikerült halat fognunk. Többfajta variációt kipróbáltunk, de talán az M1 bojli az M1 pordippel illetve az M1 bojli és a Garlic pordip kombinációja volt a legsikeresebb.

A pontyokat ...

... és az amurokat is a pordip erejének köszönhettük

A verseny lefújása előtt 14 órával még vezettünk, de a kíméleti részen versenyző Starbaits Horgászparadicsom csapata ügyesen kihasználva az évszakhoz képest szokatlanul meleg időt, a sekélyebb részekre húzódó pontyokat folyamatosan horogra tudta csalni, így érezhető volt, hogy veszélyben az első hely. Az eredményhirdetéskor szembesültünk azzal, hogy lecsúsztunk a dobogó első fokáról és „csak” másodikak lettünk. Szép eredmény, ha az előző évek eredményeihez ezt is hozzáadjuk. Ezúton is szeretnénk ez első helyezést elért csapatnak gratulálni, hiszen nagyon ügyes helyzetfelismeréssel és profi pecával sikerült megnyerniük a versenyt.

Azóta nincs verseny pordip nélkül! ;)

A képen látható 5 féle pordipből sokatoknak feltűnhet, hogy nem mindegyik típussal találkozhatunk a boltok polcain. Ez azért van, mert csak azokat a termékek kerülnek forgalomba az SBS nevével fémjelezve, amelyek már többfajta vízen és más-más körülmények között is bizonyított. Reméljük, hogy az idei évben is sikerül majd észrevételeinkkel és tapasztalatainkkal egy kicsit hozzájárulni az SBS csalik fogósságához és hírnevéhez. Talán az a legrosszabb érzés, ha egy csapat az utolsó órákban csúszik le a dobogó legtetejéről, de ne legyünk telhetetlenek, hiszen az ezüst is szépen csillog és sok olyan tapasztalattal lettünk gazdagabbak, amelyet fel tudunk használni az elkövetkezendő versenyeken.

SBS Pontymánia

(Dredor György és Kiss Tamás)

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Hozzászólás (1)
  • Danee
    Danee
    2011-04-28 20:47
    Hi Srácok!

    Nagy gratula nektek, igazán nem semmi az a folyamatos szép eredmény, amit évről évre hoztok az adácsi versenyeken! ;)
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.