Összesen
0 Ft

Füstölgős tesztnapok - Marosa Zoltán beszámolója

2009. július 03.
Marosa Zoltán
Marosa Zoltán

Gyermekkorom óta horgászom. Első nekifutásra a finomszerelékes horgászatot kedveltették meg velem. Majd az idők folyamán a nagyobb halak reményében vágtam bele a Féderes horgászatba.Az évek múlásával a csalik egyre nagyobbak lettek a horgokon ,de a finom szerelék végett egyre sorra vesztettem a halakkal szemben. Ekkor támadt az ötlet, hogy rátérek a bojlis horgászatra. Persze mindenki ki nevetett. Milyen horgász az aki megfogja, megpuszilja a halat és vissza engedi, de ennek ellenére belevágtam. A sikerek nem maradtak el, igaz gyári bojlival csaliztam. Az interneten láttam a bojligyúrás az SBS csapattal című sorozatott, amely felkeltette az érdeklődésemet, majd a családdal közös egyetértés alapján megszületett a döntés. SBS bojlit fogunk gyúrni! Lázas napok következtek, mert receptekből van elég, de a döntés nagyon fontos! Három recept tetszett meg, a horgászvizekhez igazodva.

Az első: Tavaszi Tintahal-Polip és Eperkrém keveréke, M3 Négyévszakos és az M2-es.
A horgászboltban megrendeltem az alapanyagokat, néztek is rám bután, de én kitartottam az elképzelésem mellet, kétségtelenül.

Először kezdőként a legnehezebb anyaggal kezdtem! Négyévszakos oldódó M3 a siker elmaradt, mivel nem sikerült, össze kellet gyúrnom a két anyagot. Sebaj, így sem vész kárba, legfeljebb nem lett két színű. Majd egy hét múlva, következett a Tavaszi recept. Az már jobban ment!


Beszereztem a szükséges kellékeket, majd jöhetett a gyúrás!


A család önfeledten segédkezett...


Közös munka eredménye a kiváló állagú massza.


Készülnek a hurkák...


...a siker nem maradt el.


Tökéletes állag, illatos egyforma bojlik.


Horogra várva. Jöhet a tesztelés!

Az első tesztnapok:

A víz Baranya Megye Kővágószőlős.Vízmélység kb. 9 méter sziklás, köves. Bár a vizen sokan bojliznak és nagyon le van terhelve etetőkosaras horgászokkal, én nekivágtam. Bíztam a helyismeretemben és az általam elkészített csaliban. Az etetés: Csemege kukorica, SBS pellet Corn Steep liquiddel locsolva és Method mixel keverve. Az alapozó etetés kb. 2 kg volt a csalik az általam elkészített bojlik 20 mm-es méretben. A csalizás egészben, félbe vágva lebegtettve vagy három darab fél szem került a horogelőkére. Következett a várakozás...


A tájban gyönyörködve megjött az első jelentkező.

Ejtős kapással jelentkezett. Rövid fárasztás után a szákba tereltem, majd fénykép és mehetett vissza a tóba! Néztek is rám furcsán. Egy óra múlva ismét szól a kapásjelző!


Füstölős kapás, M3 oldódó bojlira.

Bár a halak meg csak a kisseb fajtából valók, de sebaj.Talán majd éjszaka... Az esti etetés és felkészülés után, szinte fort a part széli víz! A várva várt alvásból és pihenésből nem lett semmi.


Este sem tudtam pihenni...

Szinte egész este húzták a bojlit! Volt is öröm, és kicsinyke irigység a szomszédok részéről.


M3 oldódó és lebegő kombináció eredménye egy 7 kg-os.


Voltak kissebek és nagyobbak is!

Jó éjszaka volt! Másnap az idő nem kedvezett, a szél is nagyon fújt, a víz is lehűlt, ezért a másnap már nem volt felhőtlen. A kapások alább hagytak, de azért nem bánkodtam. Első nekifutásra szép eredmény. A képek magukért beszélnek.

Következő helyszín: OZORA Horgász centrum.

Mivel égtem a vágytól, hogy ismét horgászni mehessek az interneten kerestem számomra új kihivást. Megtaláltam az Ozorai Horgász paradicsomot.Telefonos beszélgetés alapján, megtudtam a halállomány összetételét és azt is, hogy a bojlival nem lesz sikerem, mert a horgásztó nagyon terhelt és csak finom ill. fenekezős etetőkosaras horgászattal lehet eredményt elérni. Első látogatásom alatt, csak feltérképeztem a tavat, sokat érdeklődtem és horgásztam is. Bár csak két halat sikerült horogra csalni, de nem adtam fel. Jön a hosszú hétvége, két teljes nap...


A reggeli 6 kg-os jelentkező...

...nemsokkal később a párja.

Jön a hosszú hétvége, két teljes nap... 

2009.04.30-05.01.
Előzetes egyeztetés alapján, elindultunk a horgásztóhoz. A beszélgetések alapján, már rendelkeztem némi helyismerettel és a megfigyeléseim alapján, kiválasztottam a horgászhelyet. Az etetés és a csalizás már a megszokott módon történt. Az etetés reggel és este végeztem el, de nem sokat, hisz etetve vannak a halak. A bojliból is csak keveset szórtam, 10-20 szemet egészben és féle vágva. Természetessen a kiméletes bánásmód, itt sem mardhat el, hiszen ez a bojlis horgász fő erénye, fogd meg és engedd vissza! Ennek tudatában vártam a kapásokat. Bár napközben csak 3-4 kilóig voltak érdeklődők, de talán majd északa! Az északa megismerkedtem a melletem horgászó társasággal, így könnyen múlt az idő. Mi ott voltunk, de a halak kedve mást mutatkozott. Sajna, csak egy halat sikerült a szákba terelni. Másnap nagyon feltámadt a szél a tóban kereszt irányú forgás kezdődött meg. Folyamatos etetés meghozta a hatását. A bojlikat és a peletet csúzlival lőttem be. 10 és 12 ra között a szél elcsendesedett, és a halak szinte elkezték falni az M3-as és a tintahalas epres bojlit.


4 kg-os nyurga


A nap csúcsa, oldódó M3-as bojlival.

Szinte a szomszédom nem tudott horgászni, mindig nekem segített. A kapások jelemzője az úgynevezett füstölős kapás. Szinte 10-20 métereket lehúzótt az orsó dobjáról. Igazán élvezetes horgászat volt. A halak is gondos fertőtlenités és fényképezés után, visszanyerték a szabadságukat. Bár a 10-20 kilós állományból, még nem sikerült horogra csalni egy halat sem, azért nem adom fel. Az idő hamar elszaladt, igy hazafelé vettük az irányt.

2009.05.10
Egy héttel később a fényképek látta után a barátommal úgy döntöttünk, még egy teszt napot tartunk. Bár ő nem kimondott bojlis horgász, de a halak felkeltették az érdeklődését. Hajnali pakolás és irány Ozora. Bár a halőrők elmondása alapján csak az édes bojli ment, én csak a megszokottakat és nekem beváltakat vittem magammal. Kevés alapozó etetés és jöhet a horgászat. Az első jelentkezőre nem kellet sokat várni.


6,8 kg-os ejtős kapással érkezett.


A tökéletes akadás.

Ezután nagy csend következett 12 óráig. Ismét elfüstölt a szerelék, szintén 6,8 kg. Mintha a szakasztott mása lenne sz előzőnek. A helyzetemet rontotta, hogy a halakat jobban érdekelte az ívás, mint mi. Viíközt és felszínen voltak, de nem adtam fel. Ahogy a nap lejebb bukott, 18 órakkor utoljára, még felcsaliztam. 2 szem 20 mm M3 oldódó és három félbevágott tintahalas epres bojli, lesz ami lesz. A siker nem váratott sokáig. Először az oldódó bojlis szerelék füstölt el, míg fárasztottam a másik szerelék szintén elfüstölt. Ilyen helyzetben még nem voltam. Hihetetlen érzés! Még szerencse, hogy ott volt a barátom.


5,5 kg-os "aranyhal"


egy kisebb...


és egy nagyobb.

Ez aztán a siker! Két hal, egy perc leforgása alatt! Tele élményekkel kezdtünk pakolni a visszatérés gondolatával. A legközelebbi tesztelésre, már elkészítem az M2-es SBS bojlit is a nagyobb halak reményében.

Ezzel a kis beszámolóval, csak annyit szeretnék elérni, hogy mindenki tisztelje a halakat és bátran próbálkozzon, ha van rá lehetősége. Nekem bevált az SBS és hiszem, hogy másnak is bizonyít, csak lehetőséget kell adni, hogy bizonyítson és a példámból okulva senki ne hagyja magát lebeszélni a kitűzött céljáról.

 

Írta: Marosa Zoltán
Képek: Marosa Zoltán

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Hozzászólás (3)
  • zoli199
    zoli199
    2011-01-11 20:31
    igen igen :) szeretettel várunk egy közös pecára :D :)
  • vargamate88
    vargamate88
    2011-01-11 20:11
    Ozora...:) Mi kis falunk büszkesége! Imádom ezt a tavat,a környezetet, és a bivalyerős halakat! Gratulálok a szép fogásokhoz, remélem lesz alkalmunk egy közös horgászatra...:D Görbüljön
  • zoli199
    zoli199
    2011-01-11 20:00
    Hi én is ezen a tavon pecázom nekem a rekordom egy 8 kg-s :D
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.