Összesen
0 Ft

Harminc felett!

2011. október 27.
SBS Team
SBS Team

Néhány hete váratlan telefonhívást kaptunk egy régi jó ismerősünktől Tóth Csabától, aki örömmel számolt be arról, hogy egy hazai bojlis verseny résztvevőjeként egy több mint 30 kg-os tőpontyot sikerült zsákmányolnia.

Csaba és az SBS csapata közti kapcsolat jó néhány évvel ezelőtt kezdődött, amikor a Haldorádó Pontyhorgász Napokat követően az általunk adott tanácsok és csalik használatával egyre nagyobb sikerrel vette üldözőbe a pontyokat. Külön öröm számunkra, hogy azóta is nagy megelégedéssel, kizárólag az SBS termékeit használja, és az eltelt évek ellenére újra és újra találkozunk a hazai kiállításokon, ahol a baráti beszélgetésen mellett továbbra is gyakori téma a jövőbeni horgászatok és versenyek lehetséges nyerő taktikája...

Csaba az utóbbi években több bojlis versenyen vett részt, ahol feleségével, Gyöngyvérrel alkotnak kitűnő párost. Az idei év egyik ilyen eseménye a kora őszi 72 órás IV. Szászvári Bojlis verseny volt, ahol nagy reményekkel vágtak neki a megmérettetésnek.
Az etetésre kizárólag SBS alapmixből készült 20 mm-es átmérőjű M1-es főzött bojlit csöveztek, a hajszálelőkére pedig 1 db 16 mm átmérőjű oldódó M1-es bojli került, amelyet M1-es Premium Dipbe mártottak, majd M1-es 3 in One Fluro Powder Dipben forgattak meg. A koncentrált etetés érdekében a horog mellé egy kis adag Squid & Octopus ízű Carp Pellet került PVA hálóba csomagolva, amely kevés M1-es aromával lett ízesítve.

A versenyen használt sikeres csalizási technikát az alábbi képeken mutatjuk be lépésről lépésre:

1. lépés: Egy szem 16 mm átmérőjű oldódó M1-es bojlit fűzünk a hajszálelőkére

2. lépés: A csalit először az  M1-es ízesítésű Premium Bait Dipbe mártjuk

3. lépés: Majd a hasonló aromájú 3 in One Fluro Powder Dipben jól megforgatjuk

4. lépés: A csalit és a horgot körülvevő folyékony és por dip azonnal dolgozni kezd a víz alatt

A gondos csalizási technika eredményeként a csapat a verseny második napján egy rendkívüli méretű tőpontynak örülhetett, amelyet a verseny mérlegelői több tanú jelenlétében 30,50 kg súllyal hitelesítettek. A 13 csapattal indult versenyen az Awa Shima Team (Tóth Csaba és Tóth Gyöngyvér) végül az 5. helyen végzett, és természetesen elnyerte a verseny legnagyobb halának járó díjat is.

A rekord méretű pontyot a versenyen 30,50 kg-mal mérlegelték

Az SBS Team sok szeretettel gratulál Gyöngyvérnek és Csabának a remek eredményhez, és további sikerekben gazdag horgászatot kívánunk!

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Hozzászólás (16)
  • Reichg001
    Reichg001
    2012-02-02 18:40
    Kistvan74 Igen most látom csak ez nem is 30 kg hanem 50 !!!!! csak rossz szögből néztem eddig !!! :DDDD
  • Kistvan74
    Kistvan74
    2012-02-02 14:58
    Azt azért ugye észrevetted, hogy nem kitartja a pontyot, hanem a keze meg van támasztva a térdén.
    Az úgy nagyon más kávéház :D
  • Reichg001
    Reichg001
    2012-02-01 19:06
    Hát !!! , Aki már tartott a kezében 20+ os halat annak lehet hogy más a véleménye !! Mert így kitartani igen csak jó erőben kell lenni !! De szerintem neked nem kell ezt ecsetelni Dani te is fogtál már !! Gondolj csak vissza rá !! Milyen is volt tartani ??
  • Danee
    Danee
    2012-02-01 18:25
    Furcsa, hogy a kétkedők nem reagálnak az általam beillesztett linkekre. Ezek alapján egymástól teljesen független horgászok mérlegelték különböző időpontokban ugyanezt a halat hasonló súllyal. Na mindegy, csak gondoltam a tényeket nem árt figyelembe venni... ;)

    Üdv.: Danee
  • atisbs
    atisbs
    2012-02-01 17:04
    NA ne nevet tesetek már ez jó ha van 10 kg!!!!!! vicc! nem tom mért kell ilyen cikket írni ami nem valós adatokkal rendelkezik!!!!!!!!!!! meg akkor nem írok cikket ha a halam nincs 30kg kép nélkül!!
  • dassdas
    dassdas
    2012-02-01 15:44
    Ez haminc kg?????:OOO SOSE!!MAX:14-15KG.Lehet csak azért tették fel hogy"30.50kg"hogy a szép fogásért az sbs hátha megajándékozza:D
  • Danee
    Danee
    2012-01-31 21:51
    Sziasztok!

    Lerágott csont a téma, de a napokban megjelent egy írás ugyanerről a halról egy másik horgász tollából (9., 10. kép):

    http://www.haldorado.hu/articles.php?articleid=3225

    Üdv.: Danee
  • pmaszlagi
    pmaszlagi
    2012-01-31 21:24
    Hát ha ez 30kg-os akkor bizony abbahagyom a horgászatot!!! Ha egy ilyen harmincasat fognék én lennék a világ legcsalódottabb embere! ( szerintem ez 10 kg-os sincs!)
  • koksz
    koksz
    2011-11-28 14:34
    Johny képet dobd fel.Markuson látszik az erőlködés a hal kitartása közben,pedig markosabbnak tűnik mind a két embernél akiken nem nagyon lehet látni pedig egy ekkor hal kitartásához azért kell erő:)Meg a másik egy fotó egy 30+plussosról mikor olyan ritka mint a fehér holló?igazad van fullánokos szuri
  • szuri
    szuri
    2011-11-25 17:12
    Hello mindenki föleg kedves johnny67 ! Nem akarok én parázs vitákba keveredni de mégis hozzá kell szólnom
    végtelen bölcsességedhez. Annyira felizgattál evvel a tóval lehet meg kell látogatnom. A világon egyedülálló dolog lehet ez nálatok hogy idézlek egy ponty ami tavasszal 27.5kg az összel 30.1kg. Vasgolyóval etetitek ?
    Ennél nagyobb baromságot nem is irhattál volna !!! Gondolom büszke vagy a fogásodra és készitettél fotót a halról -vagy neked is hamar vissza kellett dobnod ? Megoszthatnád velünk hitetlenekkel ! Ja és tanits minket
    kérlek !!!!
    Üdv: szuri
  • johnny67
    johnny67
    2011-11-24 20:58
    Üdv minden hitetlennek!! Ezt a halat már több mint tízen megfogták közte én is, tavasszal 27,50kg volt azóta csak gyarapodott a súlya !!!Most november 4-én egy napijegyes feederes horgász akasztotta meg és terelte sikeresen a szákjába, a szemem előtt akkor is 30,10kg-ot mutatott a mérleg!!!!!!!Ha valaki nem hiszi jöjjön el Szászvárra(Baranya megye) és megtanítjuk horgászni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!ÜDV!!!
  • szuri
    szuri
    2011-11-24 20:05
    Hello mellékelek egy linket érdemes összehasonlitani a két pontyot mivel állitólag 9kg a különbség köztük !!!! Szerintem nem nagyon van hozzáfüzni való a 30+ os kamu pontyhoz....
    http://jenohorgaszboltja.hu/archives/1083 Üdv:
  • szuri
    szuri
    2011-11-22 21:39
    Hello valami csoda ez a "harminc" feletti ponty. Nem véletlenül akik fogták azok harminc év felettiek ? Mert úgy
    nem hitetlenkednék egy pillanatig sem ! Akik valaha életükben láttak már akár egy 20kg-os példányt azokkal azért nem kell "megetetni" ezt a pontyot. Ilyenkor gondolkodik el az ember hogy hány és hány ilyen "rekordhal" születhetett még a nagyon hozzáértö és az ilyet hitelesitö versenybirók jóvoltából !!! Lehet az az utolsó 30 fröccs nem kellett volna és rögtön 13 kiló lenne a ponty ! Bár utólag már nagyon gáz lenne beismerni a nem kis tévedést ugye ? Üdv szuri
  • Danee
    Danee
    2011-10-28 18:41
    Sziasztok!

    Úgy érzem, hogy a kép alapján jogosan tettétek fel az alábbi kérdéseket, hiszen a halról készült fotó valóban nem adja vissza a hal valós méretét. Mivel a tógazda a kapitális halat féltve a mielőbbi visszabocsájtást kérte a versenyzőktől a mérlegelés után, ezért a halról csak ez a fotó készült. Csabával hosszasan beszélgettem a fogás körülményeiről, amelyből kiderült, hogy a halat egy bojlis versenyen fogta. Ez azt is jelenti, hogy a versenybíró mellett több csapat is jelen volt a mérlegelésnél, ezért nem tartom elképzelhetőnek a mérési hibát.
    A tó honlapján egyébként én is kutakodtam, ahol rátaláltam a szóban forgó példányra (néhány jellegzetes pont alapján könnyű összehasonlítani a két halat). A kép alatt található info szerint 2011.05.21-én 28,10 kg súllyal mérlegelték ezt a halat!

    link:
    http://www.szaszvarihorgaszto.hu/e107_plugins/image_gallery/image_gallery.php?page=image-detail&album=21&image=6661

    A mérlegelésnél valóban nem voltam ott, de úgy gondolom, hogy ennyi információ alapján a fenti eredményt hitelesnek tekinthetjük. ;)

    Üdv.: Danee
  • koksz
    koksz
    2011-10-28 18:12
    sziasztok.

    hát tényleg nem néz ki 30+osnak egyetértek prince .meg csak 1 képet készitettek róla nem hinném.
  • prince
    prince
    2011-10-28 17:31
    Sziasztok!

    Biztos, h jól lett mérlegelve a halacska?
    Nem kötekedek, de 30,5 lb-nak inkább "átjön"... azaz ~ 14 kg-nak.
    Igen, igen, sok múlik a fényképezésen... de nem egy harmincasnál. Azt már nem lehet "rosszul" fényképezni...
    Persze, ha annyi az annyi, akkor gratulálok!
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.