Összesen
0 Ft

II. SBS – Ponty- és Amurfogó Verseny a Vadkan tavon - Beszámoló

2014. augusztus 04.
Gál József
Gál József
Carp Fishing Club Hungary

Az idei évben második alkalommal került megrendezésre az SBS Ponty – és amurfogó verseny a Vadkan tavon. A tavalyi sikeres versenynek köszönhetően hatalmas érdeklődés előzte meg a viadalt. A meghirdetett verseny napok alatt megtelt a nevező csapatok listájával. A benevezett csapatok egymásnak adták a kilincset a tóparton, folyamatosan teszteltek a jobb eredmény elérésének reményében. Mindenki komolyan vette a felkészülést, így a csütörtök reggeli gyülekezőn 19 jól felkészült csapat várakozott a sorsolásra.

Az izgalmakkal teli sorsolás jó hangulatban telt

Az izgalmakkal teli sorsolás jó hangulatban telt

Az izgalmakkal teli sorsolás jó hangulatban telt

Rövid szabályismertetés és kezdődhet a verseny

Rövid szabályismertetés és kezdődhet a verseny

Rövid szabályismertetés és kezdődhet a verseny

A tavalyi évhez képest lényeges szabályváltozás nem történt. A leglényegesebb változás a rendezvény időtartamát érintette. A tavalyi 48 órával ellentétben idén már 72 óra lett a verseny időtartama.

Sorsolást követően a csapatok előkészítették horgászállásaikat, beélesítették szerelékeiket.

Itt hamarosan rend lesz… :)

Itt hamarosan rend lesz… :)

Itt hamarosan rend lesz… :)

Az eredményes etetést ki így,…

Az eredményes etetést ki így,…

Az eredményes etetést ki így,…

… ki úgy gondolta

… ki úgy gondolta

… ki úgy gondolta

A verseny folyamán a kétfős csapatok igénybe vehettek egy fő segítőt. A segítő a horgászatban nem vehetett részt, de ezen kívül számos formában tudta csapatát támogatni a versengésben. Különösen nagy öröm számunkra, hogy évről évre hölgyek is részt vállalnak a csapatokban.

A segítők szakmai tanácsokkal is segíthették a versenyzőket

A segítők szakmai tanácsokkal is segíthették a versenyzőket

A segítők szakmai tanácsokkal is segíthették a versenyzőket

CASIO idő szerint 11.00-kor elrajtolt a verseny

CASIO idő szerint 11.00-kor elrajtolt a verseny

CASIO idő szerint 11.00-kor elrajtolt a verseny

A 11.00 órai kezdést követően elkezdődött a taktikai csata, sokan azonnal bevetették készségeiket, míg voltak olyan csapatok akik elsőnek az etetést alakították ki. Néhányan a meder alapos feltérképezéssel kezdtek, így kapva pontos képet az előttük elterülő területről. Hogy ez az időveszteség megtérült-e, az csak a verseny végére derült ki.

Amint az várható volt, a sekélyvízi „C” szektorban indult meg először a halfogás.

A „C” szektorban hamar munkába álltak a merítőhálók

A „C” szektorban hamar munkába álltak a merítőhálók

A „C” szektorban hamar munkába álltak a merítőhálók

A Dudik Team az idén is erősen kezdett

A Dudik Team az idén is erősen kezdett

A Dudik Team az idén is erősen kezdett

A fogások között szép számmal akadtak amurok, de a pontyok is étvágyuknál voltak. Az első esti mérlegeléskor majdnem minden csapatnál dolgozhattak a mérlegelők.

A „C” szektorban gyorsan horogra kerültek az első darabosabb halak is

A „C” szektorban gyorsan horogra kerültek az első darabosabb halak is

A „C” szektorban gyorsan horogra kerültek az első darabosabb halak is

Az első esti mérlegeléskor továbbra is szembetűnő volt a „C” szektor halbősége, azonban mindenki arra számított, hogy az éjszakai órákban visszahúzódnak a halak a mélyebb vizekbe, így főleg ezekben a szektorokban fogadták nagy várakozással az éj beálltát.

A reggeli mérlegelés során aztán bebizonyosodott, hogy jól kalkuláltak a csapatok. A mélyvízi szektorban volt olyan csapat is, aki még a világosodás előtt, soron kívüli mérlegelést kért a megtelt pontyzsákok miatt.

A reggelre nem maradtak szárazon a pontyzsákok

A reggelre nem maradtak szárazon a pontyzsákok

A reggelre nem maradtak szárazon a pontyzsákok

Ekkor már szépen beálltak az etetésekre a halak, szinte folyamatos volt a halfogás. A kettősség a verseny további részében is megmaradt. Napközben a sekély vízben tartózkodtak a halak, míg éjszaka a mélyvízi részen születtek kimagasló fogások.

A teljesség igénye nélkül néhány szép fogás:

A gát mellet is szép amurokat fogtak a csapatok

A gát mellet is szép amurokat fogtak a csapatok

A gát mellet is szép amurokat fogtak a csapatok

Az Amatőr Pontyvadászok nevüket meghazudtolva profin terelték szákba a halakat

Az Amatőr Pontyvadászok nevüket meghazudtolva profin terelték szákba a halakat

Az Amatőr Pontyvadászok nevüket meghazudtolva profin terelték szákba a halakat

A versengésben a hölgyek sem tétlenkedtek

A versengésben a hölgyek sem tétlenkedtek

A versengésben a hölgyek sem tétlenkedtek

Egy kicsi, egy nagy…

Egy kicsi, egy nagy…

Egy kicsi, egy nagy…

A verseny végig jó hangulatban, barátias jelleggel zajlott. Nagy örömünkre szolgál, hogy többször találkoztunk egymásnak segítő csapatokkal. Szákolásban, egy-egy fogós szerelék megosztásában a verseny ellenére segítették egymást a csapatok. A sportszerű magatartást a tó lakói is megtapasztalhatták. Minden csapat körültekintően, kíméletesen bánt a halakkal. A horogütötte sebet minden esetben fertőtlenítették, a visszaengedést kíméletesen hajtották végre.

Szombat este kapták meg az utolsó részeredményt a csapatok. Ekkor is szoros volt a mezőny, de azt már csak mi szervezők láthattuk szombat reggel, hogy a dobogós csapatokat csak néhány kiló választja el egymástól. Ugyan biztosan nem tudták ezt a csapatok, de egymás tevékenységét látva sejthették. Ezért az utolsó pillanatig elszántan küzdöttek a győzelemért. Minden megfogott vagy elvesztett halnak óriási volt a tétje, így minden tekintetben kimerült csapatokkal ért véget vasárnap 11.00-kor a verseny.

A ledolgozott energia pótlására ízletes vaddisznó gulyás fogadta az eredményhirdetésre összegyűlt csapatokat.

A verseny rangját emelték támogatóink

A verseny rangját emelték támogatóink

A verseny rangját emelték támogatóink

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani támogatóinknak, akik évről évre rendezvényünk mögé állnak, ezzel emelve rangját.

Köszönjük a nyíregyházi Halcatraz Horgászcentrum támogatását, aki a neves angol FOX termékek hazai forgalmazója. Köszönjük a Fast Hungary Kft. támogatását, aki a pontyhorgászok számára nélkülözhetetlen CASIO légnyomásmérős órákat forgalmazza. Az előkészítésben és lebonyolításban nyújtott nagy segítséget a Diákmunka Központ.

A versenyen legnagyobb amurt és pontyot fogó csapat: Magic Carp Team

A versenyen legnagyobb amurt és pontyot fogó csapat: Magic Carp Team

A versenyen legnagyobb amurt és pontyot fogó csapat: Magic Carp Team

A versenyen fogott legnagyobb ponty: 15,32 kg

A versenyen fogott legnagyobb ponty: 15,32 kg

A versenyen fogott legnagyobb ponty: 15,32 kg

A versenyen fogott legnagyobb amur: 11,30 kg

A versenyen fogott legnagyobb amur: 11,30 kg

A versenyen fogott legnagyobb amur: 11,30 kg

III. helyezett csapat:

CAPITALis Carp Team (Ficsor Zsolt – Oláh Dániel)

CAPITALis Carp Team (Ficsor Zsolt – Oláh Dániel)

CAPITALis Carp Team (Ficsor Zsolt – Oláh Dániel)

II. helyezett csapat:

Magic Carp Team (Nagy Károly – Nagy Milán)

Magic Carp Team (Nagy Károly – Nagy Milán)

Magic Carp Team (Nagy Károly – Nagy Milán)

A II. SBS – Ponty- és amurfogó verseny a Vadkan tavon verseny győztese:

Já – Ger Carp Team (Kaponyás Attila – Nyerges Gergő)

Já – Ger Carp Team (Kaponyás Attila – Nyerges Gergő)

Já – Ger Carp Team (Kaponyás Attila – Nyerges Gergő)

II. SBS Ponty- és amurfogó verseny a Vadkan tavon hivatalos végeredmény:

Szektor I.-III. helyezést elért csapatok

Szektor I.-III. helyezést elért csapatok

Szektor I.-III. helyezést elért csapatok

A mezőny

A mezőny

A mezőny

Gratulálunk a csapatoknak kitartásukért, köszönetet mondunk a sportszerű versengésért. Köszönjük a mérlegelők (Sebján Imre, Gál Bence, Mario Lavrik, Sebján Máté) precíz és pontos munkáját. A versenyen készült fotókat hamarosan megtalálhatjátok az SBS facebook oldalán.

Következő versenyünk a Vadkan tavon 2014. szeptember 17-21. között kerül lebonyolításra. A 96 órás, 3 fő/csapat bojlis versenyünk kiírása hamarosan megjelenik.

Tekintsétek meg a versenyen készült összefoglaló videót, melyből a Vadkan tóra látogató horgászok hasznos információkat tudhatnak meg a versenyzőktől, hogyan lehetnek eredményesek ezen a festői szépségű tavon.

Fotó: Gál Bence, Gál József, Sebján Imre

Videó: Takács Péter

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.