Összesen
0 Ft

Kétnapos peca egy Olimpikonnal

2010. augusztus 30.
Bali Gábor
Bali Gábor
SBS Happy Carp Gang

Az idei évben eddig nagyon kevés időm jutott horgászatra. Balatoni túránk után már nagyon hiányzott a természet, ezért úgy döntöttem, hogy akár csak 2 napra is, de elmegyek horgászni. Az elmúlt egy esztendő munkahelyi szempontból számomra és csapattársam Dani számára is bőven tartogatott meglepetéseket. Egy szó, mint száz: munka egyre több, szabadidő egyre kevesebb. Hol vannak már a régi szép idők, amikor évi 2x1 hét ecsédi és 1 hét balatoni közös horgászat szinte garantált volt, most pedig a szabadságunkat sem tudjuk azonos időben kikérni……. Időközben munkahelyemen megismerkedtem egy sráccal, akiről kiderült, hogy ugyanolyan fanatikus horgász gyerekkora óta, akárcsak én. Aubéli Ottó komoly élsportolói múlttal is rendelkezik, mely számomra nem volt teljesen ismeretlen, hiszen rendszeresen feltűnt a Nemzeti Sport hasábjain. Szabadfogású birkózóként Európa és Világbajnoki bronzérmes, hétszeres magyar bajnok, megjárta az Athéni és a Pekingi Olimpiát is, ahol 8. helyezést ért el. Egy éve sportágat váltott, az MMA-ban (kevert harcművészet) versenyez, ahol veretlen mérleggel rendelkezik.

Ottó  egy éve az MMA-ban versenyez

Az élsport mellett szabadideje egy részét gyerekkora óta a legkedvesebb hobbyjával, a horgászattal tölti. A Dunakanyar környékét ismeri a legjobban, ezért kötődése is a Dunához a legerősebb. Pergetésben, feederezésben és a márna horgászatban is otthonosan mozog, de ha a Duna vízállása nem az igazi, akkor sem esik kétségbe, elmegy az egyik kedvenc tavára pontyozni. Munkahelyi beszélgetéseinkből következően számomra egyértelműen körvonalazódott, hogy ebből előbb-utóbb közös horgászat lesz. Első alkalommal a Sinkár tóra vettük az irányt egy 24 órás pecára, ahol Ottónak sikerült eddigi legnagyobb pontyát megfogni, ráadásul a tőlem kapott SBS M1-es csalival. Természetesen a horgászat végeztével a nálam lévő csalikból összeállítottam neki egy kis csomagot további kipróbálásra. Hogy-hogy nem, a következő héten jött a telefon, hogy újabb – 10,5 kg-os - egyéni rekordfogás született az M1 és a Corn Poppers csalik kombinációjával. Azt hiszem ez lehetett az a pillanat, amikor számára is beigazolódott, hogy ezek a csalik valóban tudnak valamit. Június elején - amikor elképesztő árvizek pusztítottak az országban – már komoly elvonási tünetek kezdtek nálam jelentkezni. Hova kéne menni horgászni? Egy számomra nagyon kedves víz – az Adácsi tó - jutott eszembe, melynek remek horgászkalandokat köszönhetünk csapattársammal, Danival, azonban az elmúlt 2 év alacsony vízállása miatt kissé háttérbe szorult ez a ragyogó víz. Hívtam Ottót és Danit is telefonon. Ottó jelezte, hogy elhozza kisfiát, Bendegúzt is, de Danival ismét az utóbbi időben megszokott problémába ütköztünk. Munkahelye nem ad ki neki szabadnapot, szabadságát pedig a munkahely által kiválasztott időpontban kell kivennie………….Jóóóóó viláááág………………:-(((

Tasi Róbert adácsi tógazdával történő telefonos egyeztetés után, június 21.-én hárman érkeztünk a tó kíméleti részéhez. Ottó, kisfia Bendegúz, és én. Gyors kipakolást követően csónakba szálltunk és megkezdtük a helykeresést. Három távolságra helyeztünk el bójákat. 60 méterre, dobástávra tettünk le egyet 110 centis vízbe, 140 méterre a patakmederbe kettőt 140 centis vízbe, majd 250 méterre szintén két bóját raktunk le 170 centis vízbe. A külső bóját csak szemes magokkal - erjesztett kukoricával és tigrismogyoróval - szórtunk meg, a bentebbi bójákra pedig kizárólag M1 és Ace Lobworm bojlit, valamint Halibut pelletet etettünk.

A kinti bóját egy-egy bottal horgásztuk. Ottó végszereléke Fox gubancgátló csőre, 85 grammos Fox inline ólomra, Sufix bevonatos előkezsinórra és Hayabusa P1 6-os méretű horogra épült. Csalinak 16 mm-es ananászos Fluro Pop Up golyót fűzött fel. Az én végszerelékem nagyon hasonlított az övére, de én a Pelzer Metamorph zsinórjából kötöttem egy 5-ös méretű Fox SSBP horgot.

Ottó végszereléke

Az én végszerelékem

Arra való tekintettel, hogy a tóban jelentős mennyiségű kisponty állomány is található, a benti bójákat 20 mm-es hóember kombinációkkal próbáltuk meghorgászni. 13 óra körül végeztünk a behúzással, majd kicsit leültünk székeinkbe megpihenni. Hozzánk legközelebb kb. 300 méterre horgásztak. Nagyon jól esett a csend, amit csak a madarak csivitelése tört meg időnként. Nem bántuk, hogy az első néhány órában nem volt kapásunk. A napsütés, a nyugalom, a víz látványa mindennél többet ért. Hihetetlen nyugalmat árasztott a természet.

A szerelékek behúzása után jólesett a relaxáció

A délutáni pihenést a külső bójáról jelentkező első hal törte meg egy maszatolós kapással. A 16 mm-es ananászos Fluro Pop Up csalit vette fel. Sejtettük, hogy nem a legnagyobb példányról van szó, de nem voltunk elégedetlenek, hiszen etetésünk elkezdett működni.

 Az első hal visszaengedése. Nem a hal kicsi, hanem Ottó tenyere nagy :-)

A délután folyamán csak egy-két kisebb pontyot sikerült fognunk, leginkább a külső bójáról. 7 óra után viszont egyértelműen megmozdult a víz, előfordult, hogy negyed órán belül 3 boton is kapásunk volt. Az egyik halat Bendegúz fárasztotta ki sikeresen. Jó érzés volt nézni, hogy Bendegúz különösebb instrukciók nélkül milyen óvatosan bánt a kifogott halakkal. A visszaengedés előtt még egy utolsó simogatást is kaptak.

Bendegúz hala

Estére beindultak a halak

Érdekes volt megfigyelni, hogy milyen jól működik az erjesztett magos etetés az ananászos Fluro Pop Up csalival, ami véleményem szerint az ananász édes-savanyú jellege miatt van ilyen jó összhangban az erjesztett ízekkel. Erre a csalira sötétedés után beköszönt egy amur is, mely kereken 5 kg-ot nyomott.

 Amur a magos etetésről

A sötétedés beálltával ismét megszűntek a kapások, mi pedig viszonylag korán, 11 óra körül a sátrainkba húzódtunk és nyugovóra tértünk. Az éjszaka folyamán is csak egy-két kisponty zavarta meg álmunkat, így reggel pihenten és frissen ébredhettünk. Az előző napi sok kisponty miatt úgy döntöttünk, hogy nagyobb csalikkal próbálkozunk, így próbálván szelektálni a halakat. Amíg én mindkét szerelékemen a kézzel gyúrt Ace Lobworm csalit kínáltam fel a hajszálelőkén, addig Ottó egyik szerelékét M1-es dipben áztatott Ace Lobwormmal csalizta, a másikra pedig két szem 24 mm-es süllyedő M1-es csalit fűzött fel.

 A kb. 35 mm átmérőjű kézzel készített golyókhoz Hayabusa K1 4-es számú horgot kötöttem

A balról második 24 mm-es M1-es golyóval Ottó csalizott, méghozzá duplán. Ezen a képen jól láthatóak a méretbeli különbségek. A sárga Fluro Pop Up 16 mm-es, míg a legnagyobb Ace Lobworm átmérője kb. 35 mm 

Etetés és újrahúzás után nem sokkal kapásunk volt, egy négy kiló körüli ponty jelentkezett Ottó egyik botján. Kissé meglepődtünk a hal mérete láttán, nem gondoltuk volna, hogy fel tudja venni a dupla 24-es csalit.

Közös családi munka eredménye ez a ponty

10 óra körül járhatott, amikor Bendegúz magához kérette a szakácsot és közölte vele, hogy azonnal készítse el a 8 órára beígért reggelit. Nem volt mit tennem, nekiláttam megcsinálni a beígért tojásrántottát. Bendegúz szaktanácsainak köszönhetően egész jó ízű reggeliben volt részünk.

Jól csinálom, Bendegúz?

Reggeli után befelhősödött az ég, megélénkült a szél és dél körül ez meghozta a halak kapókedvét. A délután folyamán szépen fogtuk a halakat. A nagy csalikkal sikerült szelektálnunk az egészen kis pontyokat, de a dupla 24 és 35 mm-es csalikat meglepően könnyedén vették fel a 4-5 kilós példányok.

Ilyen 4-5 kiló közötti példányok szórakoztattak minket a koradélután folyamán

Miután délután 3 óra után leálltak a kapások, valamint étel - és italkészletünk is jelentősen megcsappant, ezért apa és fia kiugrottak a boltba egy kis utánpótlásért. Ígéretet tettem arra, hogy mire visszaérnek, megcsinálom a túráink során alapnak számító carbonara spagettit, amit Novák Dani barátommal fejlesztettünk szinte tökéletesre ecsédi horgászataink alkalmával.  Az elkészítés nem volt zökkenőmentes, a halak kétszer is teszteltek. Egyik alkalommal sem jártak sikerrel, mert a 250 méterre lévő bójáról érkező füstölős kapások észlelése után azonnal takarékra vettem a gázrezsón a lángot. Ők nem tudták, de én igen, hogy nem szerettem volna egy éhesen visszatérő Bendegúznak órákon keresztül magyarázkodni a leégett spagetti kapcsán. Így sikerült megúszni a dolgot, amit Bendegúz nem is sejtett, de nem is baj, mert már az első adag kiszedésekor azt kérdezte, hogy lesz-e repeta. A jóleső étel elfogyasztása után a délután csendesen telt, apa és fia sakkoztak, én pedig gyönyörködtem a közelünkben elvonuló vihar sötét felhői és az elő-előbukkanó Nap közös fényjátékában. Ottó egyik botján 7 óra körül, füstölős kapással érkezett meg a túra legnagyobb hala, mely mérlegeléskor 7,1 kg-ot nyomott.

Ottóé a túra hala

Bendegúz 9 óra körül elment aludni, majd akárcsak előző este, sötétedés után újra leálltak a kapások, mi pedig a fáklyák fényei mellett régi horgászkalandok felidézésével töltöttük az időt. Hajnali 2 óra is lehetett már, mire  aznapra kifogytunk a történetekből és kellően elnyomott minket a friss levegő. Az éjjel ismét szinte teljesen eseménytelenül telt. Reggel új főszakácsot neveztünk ki, aki méltán vette fel a versenyt elődjével. Hasonló alapanyagokból még finomabb tojásrántottát sikerült készítenie.

Kéred a receptet?

A reggeli elfogyasztása után vendég érkezett hozzánk. Bendegúz nagyon örült neki, hogy végre meglátogatott minket valaki.

Vendég érkezett...

Kora délutánra terveztük az indulást, ezért 10 óra körül elkezdtük a tábor lebontását, melyet még két kapás szakított meg átmenetileg. Bendegúznak sikerült az utolsó,  4,5 kg-os pontyot kifognia.

Búcsúhal

Kora délutánra végeztünk a táborbontással. Visszavittük a csónakot a halőrházhoz és elbúcsúztunk Tasi Robitól, akinek megköszöntük a rendkívül korrekt vendéglátást.  Miután Ottóval és Bendegúzzal is elköszöntünk egymástól, az autóban hazafelé furcsán kavargó gondolataim között idéztem fel az elmúlt 2 nap eseményeit. Igazán elégedettek lehettünk ezzel az eredménnyel, hiszen 48 óra alatt kb. 35 halat sikerült fognunk. Egy különös érzés azonban még ennél is sokkal nagyobb megelégedéssel töltött el. Gyerekkorom horgászélményeire visszagondolva valószínűnek tartom, hogy egy 8 éves kissrác egy életre szóló élménnyel térhetett haza erről a horgásztúráról…..

 

Írta: Bali Gábor

Fotók: Aubéli Bendegúz, Aubéli Ottó, Bali Gábor

Videó: Bali Gábor

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Hozzászólás (10)
  • pecafan
    pecafan
    2010-12-22 13:54
    Szia Gaben!
    Értem. Minden erőmmel azon leszek hogy el tudjak majd menni, remélem időben észreveszem a hirdetését!
    Üdv: Pecafan!
  • Gaben
    Gaben
    2010-12-22 13:02
    Szia Pecafan!

    Sajnos nem merek ígérni semmit a meghívásoddal kapcsolatban. Csapattársaimmal együtt viszonylag "kevés" időt tudunk horgászattal tölteni egy évben, így is rengeteg olyan hely van még, ahova szeretnénk eljutni. Azonban kezd körvonalazódni egy SBS baráti horgásztalálkozó megszervezése, amiről egyenlőre még semmit nem árulhatok el, mert a szervezés nagyon kezdeti stádiumban van. Remélhetőleg nem lesz akadálya a szervezésnek, így ha el tudsz jönni, akkor tudunk találkozni és beszélgetni, na meg egy közöset horgászni is!

    Üdv: Gaben
  • pecafan
    pecafan
    2010-12-21 15:28
    Szia Gaben!
    Szerinted megoldható lenne,elégtételt lehetne venni a meghívásnak hogy eljöjjön valamelyik SBS tag vagy akár 2 is az általam említett helyre? Köszi a választ előre is!
    Üdv. Pecafan!
  • pecafan
    pecafan
    2010-12-20 23:08
    Szia Gaben!
    Köszönöm mindenképpen kipróbálom ezt! Hát természetesen nem 4 fokos vízbe:D Majd tavasszal, az általad ajánlott etetésre megfelelő időben 8-12 fok feletti vízben már megpróbálnám majd attól függ milyen telünk lesz:S A Meghívásnak lehet valós alapja? :)
    Üdv Pecafan!
  • Danee
    Danee
    2010-12-20 21:51
    Hi Pecafan!

    Az első ötletem az lenne, hogy nagy mennyiségű folyamatos etetés vegyes magmix használatával. Ettől legalább 10-15 méterre etetnék csak nagyméretű halibut pelletet, és nagy 30 mm körüli bojlit. Csalizni is ekkora méretet használnék... Lehet, hogy ez sem jön be, ha ennyi a kicsi, van olyan, hogy szinte lehetetlen a nagyot megfogni. (Fogtam az idén dupla 30-as golyókkal éppen méret körüli pici pontyot!) Természetesen a fentieket nem 4 fokos vízre értem, nem tudom mikor mennél legközelebb...? ;)

    Üdv.:

    Dani
  • pecafan
    pecafan
    2010-12-20 21:33
    Szia Gaben!
    Lenne egy igazán nagy kérdésem...... ugyanis van a telkünk közelében Kabaláson egy horgásztó ami hát minden barátomnak és magamnak is igazán feltette a mércét.... Ebben a tóban a tógazda csak néhány embernek enged horgászni mert még nem hivatalos horgásztóként működik.....
    A lényeg hogy rengetek apró testű ponty van és kárászok is de főkén a kis pontyok azok amiik többségben vannak ami nem baj persze pár év múlva fáraszthatóak lesznek ők is. Annyi van benne hogy néha magunk se hisszük el.... Van benne 3-4 féle méret.... az 5-15 centis 15-20 centis 20-35 centis fél kilós és egészen a 10 kilóig szerintem mert 6-7-8 kg -osokat már sikerült fogni de elég korlátozott számban:S De a rengeteg kis apró miatt ezek megfogása szinte lehetetlen... más tavon ami volt már ehhez hasonló volt rá megoldás... de ez teljesen más tó... Szeretnék tőled segítséget kérni valami etetési, csalizási praktikában.... mert itt az is megdőlt hogy a hóember bojlit majd úgy se veszik el... hát felveszik:D még a legapróbbak is vagy ha nem is tudja benyelni akkor addig szenved vele míg valamilyen testrésze nem akad bele:D Minden hal a nádasba tartózkodik nagyot csak egész a tövéből sikerül fogni ha nem találja meg a kicsi.... Szóval ez lenne a kérésem hogy valami csalizási tippet etetési praktikát kérnék tőled.... Persze ez látatlanba elég nehéz mert olvasok én is sok megoldást de valahogy egyik se válik be:S Köszi előre is a segítséget! Esetleg lenne részedre vagy valamely sbs csapat tag részére egy ajánlatom egy közös horgászatra meghívás.... megtisztelne ha elfogadná valaki és meglátnám élőbe is hogy egy ilyen nehéz pályán mit lehet alakítani, persze a tanácsoknak is nagyon örülnék, de egy horgászat fergeteges lenne::)
    Üdv Pecafan!
    Üdv Pecafan!
  • Gaben
    Gaben
    2010-12-20 18:31
    Szia Pecafan!

    Köszi szépen!

    Üdv: Gaben
  • pecafan
    pecafan
    2010-12-20 12:53
    Sziasztok!
    Gratulálok..... Szép környezet,szép halak,"Finom étel" Kell más?:D
    Üdv. Pecafan!
  • Gaben
    Gaben
    2010-08-30 14:40
    Hááááát.....Nem vártam tőled mást....:-)
  • Danee
    Danee
    2010-08-30 14:31
    Hi Srácok!

    Sajnálom, hogy megint a meló győzött, és nem lehettem ott, sebaj, majd legközelebb! Pedig jó lett volna Ottóval birkózni egyet, vagy ha más nem Gabent párosan arcul csapni! :))))))))
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.