Összesen
0 Ft

Nosztalgia a Bio Big Fish-sel

2011. március 17.
Szász Sándor
Szász Sándor

Mint annyi horgásztársam, én is az elmúlt szezon fotóinak nézegetésével töltöm a hosszú téli estéket. Ezen „munkálkodásom” közben akadtam rá az általam olyan nagyon szeretett, nagy halairól „híres-hírhedt”, Verba tanyai horgászatainkról megörökített pillanatokra. Azért használok többes számot, mert ezekre az összejövetelekre, versenyekre minden alkalommal elkísértek a gyermekeim. A hely adottságai, az itteni vendégszeretet, az ellátás lehetővé teszi, hogy akár több napot is itt tudjon tölteni a család úgy, hogy közben intenzíven lehet horgászni.


Segítő kezek

Az idei évben 3 alkalommal vettünk részt különféle rendezvényeken. Júniusban a Haldorádó támogatásával, egyéni horgászverseny nyitotta a sort. Nagy reményekkel indultam ennek a megmérettetésnek. Etetőanyagok közül az M1-et, és a Bio Big Fish-t kevertem be, valamint, a változékony időjárás miatt a „natúr” All Season Corn-t. Az idei évben gyorsvonat sebességével rohantak a frontok a fejünk felett, és ennek függvényében nem volt egyszerű eltalálni a halak ízlését. A reggeli alapetetést az All Season Corn Permium method mix-szel kezdtem, melyhez vegyes magot tettem, hiszen az itteni halak egész évben ezt eszik, valamint a Multimix Proactive Pellets-ből is kaptak egy keveset. A vegyes pellet mix összetevői által folyamatosan, különböző időben oldódnak, így helyben tudják tartani a később érkező, óvatosabb, nagyobb halakat is, hiszen azok is találnak számukra éppen optimális állapotú etetőanyagot.
Két etetést alakítottam ki: az egyiket a szigeteket összekötő egyenes mentén 50-60 méterre, valamint egy távolabbi 80-90 méterre eső szakaszon. Rövid előkén felkínált, kissé megemelt csali kombinációkat használtam. Próbálkoztam különféle pelletekkel, kukoricákkal. A verseny első felében a rövidtávon lévő etetés meghorgászását erőltettem, hiszen a mellettem lévők innen húzták a halat, méghozzá igen intenzíven.
A taktika nekem sajnos nem vált be, tovább léptem már tetemes hátránnyal. A verseny második felében a távolabbi etetés került előtérbe. Sem az alap etetőanyag, az All Season Corn, sem az M1 method mix nem adta úgy a halat, ahogy vártam. A kissé mellőzött Bio Big Fish method mix-re váltottam.

Jó döntés volt

Láss csodát!!! Hozta a halat! De még milyen ütemben! Egyértelművé vált, hogy ma ez a nyerő etetőanyag. Gyorsan előkerült a Bio Big Fish dip, és minden végszereléken lévő csali mártásra ítéltetett. A pellettől a kukoricáig bármi is volt a horgon, szinte minden dobás halat eredményezett, a lényeg a Bio Big Fish dip használatán volt. Későn váltottam, de panaszra így sem volt okom, hiszen a Bio Big Fish Premium method mix és dipje szektor 3-ast hozott, ami az összetett 11. helyre volt elég.


A mai eredmény egy része

Egy hónap múlva újabb Haldorádó által támogatott verseny következett, a Verba tanyán a III. páros verseny került megrendezésre. Végre az időjárás is kegyes volt hozzánk. A versenyen, valamint az ezt megelőző napon is gyönyörű idő kényeztetett el bennünket. Erre az alkalomra két féle etető anyagot, az M2-t, valamint a már bevált Bio Big Fish-t, és a hozzájuk tartozó ízvilág teljes palettáját – dipet, pelletet stb. – készítettem elő. Már az „edzésnapon” is beigazolódtak az elképzeléseim. Mind a két kombináció jól hozta a halat, hajszállal a Bio Big Fish vezette a csalik közti versenyt.

Még Ő sem tudott ellenállni

Az előző nap estébe nyúló fogadása után, amelyet Verba Sándor tulajdonos rendezett számunkra, kissé nehézkesen indult a reggel. A sorsolásnál Fortuna kegyes volt hozzám, s az előző versennyel szinte azonos helyet húztam. Aki már átélt hasonló eseményt az tudja, hogy ez mekkora előny lehet.


… és máris görbül


Jó etetőanyag választás = eredményes horgászat

A taktika adott volt: távoli etetés, Bio Big Fish Permium method mix a kosárba, oldódó, lebegő csali a végszereléken, és dip minden mennyiségben. Veszélyes csak egy etetőanyagra alapozni, ebben az esetben az elképzelés jó volt, s nagyon eredményes.

Ilyen halakat tarthattam a kezemben

Szektor 1-el végeztem, egy nagyon halas pályaszakaszon. Csapattársam, Gábeli Peti nem volt ilyen szerencsés. Neki „vért” kellett izzadnia, hogy egyáltalán halat lásson. A haltalan szektora ellenére 2. helyre sikerült küzdenie magát. Összesítve nagyon jó eredménnyel, összetett 4. hellyel zártuk a III. Verba tanya páros versenyét.

Boldog győztesek

Következő látogatásunk apropóját egy baráti találkozó adta Verba Sándor szervezésében. Sok jó hangulatú horgász gyűlt össze, s ha már horgászunk, versenyezzünk is. Rögvest megszületett egy háziverseny gondolata. A gondolatot tett követte, és elkezdődött az etetőanyagok, csalik próbálgatása.


Jó anyaggal gyerekjáték a horgászat


Kedvcsináló, ami egy életre szólhat

Ezen a horgászaton az M2 ízesítésű etetőanyag volt a nyerő, viszont a horgon az Ace Lobworm, Bio Big Fish aromájú csalik voltak a sikeresebbek. Ki érti ezt?


Ő is Ace Lobworm pelletre csábult el

Rendkívül sikeres, jó hangulatú évet zártunk Nyíregyházán a Verba tanya és az SBS jóvoltából. Végezetül megosztok Veletek egy számomra bevált finom szerelékes receptet. Az összetevők azonos ízesítésűek legyenek!

Premium Method Mix: 1-1,5 kg
Multimix Proactive Pellets: 2 marék
Micromatch Betain Pellet: 1 marék
The Edge: 1 kanál
Mag-mix vagy csemegekukorica: 1-2 marék
Corn Steep Liquor: 1-2 dl
Premium Bait dip: negyed flakon
víz: szükség szerint
Az ízesítést az évszaknak megfelelően válasszátok ki. Jelentős segítséget ad a weboldal illetve a katalógus. Sikeres horgászatot, sok nagy halat kívánok finomszerelékkel is.

Üdvözlettel: SzSanya
Fotók: Szász Anna, Takács Peti

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Hozzászólás (5)
  • Szsanya59
    Szsanya59
    2011-03-18 20:58
    Sziasztok!

    Köszönöm az elismerést!
    Nagyon szeretném elérni,hogy a horgásztársadalomból egyre többen osztanák meg tapasztalataikat,észrevételeiket a fórum lakókkal.Sok nehézségtől kímélnénk meg kezdő,sőt,sokszor haladó horgászbarátunkat,ha egy kicsit nyitottabbak lennénk egymáshoz.Elmesélnénk egy-egy jól sikerült horgászatot,csalizási módot,érdekes horgászkalandot.Jó megosztani másokkal a horgászat adta örömöket.
    Ilyen megfontolás alapján született ez az írás is.
    Ismételt köszönet!
    Üdv:Szsanya
  • Frankie46
    Frankie46
    2011-03-18 20:36
    Üdv Sanya!
    Gratulálok, szép élmények, jó írás, jó fotók!
    Üdv!
    Frankie
  • Gaben
    Gaben
    2011-03-17 21:01
    Szia Sanya!

    Gratula a cikkhez és az elért eredményhez is! Az általad említett jelenség már nálam is előfordult nem egyszer, azaz egyetlen ízesítés működött (de az nagyon), a többivel viszont még szinte kapást sem tudtam elérni. Éppen ezért (biztos ami biztos) nem árt, ha egy horgászatra az ember legalább 3 féle ízű csalival készül.

    Üdv: Gaben
  • boy-lee
    boy-lee
    2011-03-17 08:38
    Szia Sanya!
    Gratulálok, legalább ilyen sikeres legyen az idei szezonod is!!!
    Üdv. boy-lee
  • Danee
    Danee
    2011-03-17 07:51
    Szia Sanya!

    Gratula az elért eredményhez, és köszönjük, hogy megosztottad velünk ezt a tanulságos történetet. A lényeg benne van: mindig agyalni kell, hogy a legjobb eredményt érjük el a vizek partján! ;)

    Üdv.: Danee
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.