Csakúgy, mint az élet más területein, a horgászatban is célokat szoktam kitűzni magam elé. Ezen a téren pedig az utóbbi öt évben a legfőbb célom mindig az volt, hogy évről-évre megdöntsem az egyéni rekordomat. Idáig ez szerencsére jól működött, hiszen szépen haladtam előre, minden idényben kicsit feljebb tornázva a csúcsot. Reménykedtem benne, hogy idén is kifizetődik a befektetett energia, és lesz majd legalább egy olyan pontyos fényképem, ami még a zord, téli napokon is mosolyt csal majd az arcomra…

Hála a családom megértésének, idén nyáron olyan lehetőség tárult elém, ami eddig még soha: két teljes hetet horgászhattam folyamatosan az egyesületünk vizén. A június végére, illetve július elejére eső időszak általában jó szokott lenni nálunk. A pontyok ilyenkor próbálják pótolni az ívás okozta energiaveszteséget, és mivel a kagyló majd csak a nyár végén „virágzik”, ezért hamarabb felveszik az általunk felkínált csalit.

Ezen a túrán végre egy halradar is rendelkezésemre állt, melyet az etetőhajóra csatlakoztatva remek kép tárult elém a mederalakulat változatosságairól. Megbizonyosodhattam róla, hogy mennyire fontos lehet egy ilyen segédeszköz használata a horgászatok során (különösen egy ehhez hasonló bányatavon), hiszen akár egy kisebb medertörésen is múlhat, hogy lesz-e kapásunk vagy sem.

Mindenképpen szerettem volna kivédeni a keszegek és a kispontyok támadásait (van belőlük bőven), éppen ezért az etetéshez magokat, illetve pelletet egyáltalán nem használtam. Ehelyett 24 mm-es nagyságú Squid & Octopus és Strawberry Jam (utóbbi aroma hozzáadása nélkül készült) SBS Eurobase bojlit vittem magammal. Mivel hosszú idő állt rendelkezésemre, ezért most nem kezdtem nagyobb mennyiséggel, csak a behúzások alkalmával raktam tele bojlival az etetőhajót.

A maratoni peca remekül kezdődött, hiszen az érkezést követő nap hajnalán, szemerkélő esőben egy gyönyörű, 17,3 kilós pikkelyes ponty vette fel a 7,5 méteres mélységben felkínált C3 bojlit, majd ezt követte délelőtt egy közel 10 kilós társa ugyanerre a csalira.

A taktikám az volt, hogy az egyik bottal a 7,5 méter mély vízben horgászok folyamatosan - ezzel végig azt az egy pontot etetve -, a másik pálcával pedig a kapásoktól függően a mindössze 5 méter mélyen lévő púp tetején, illetve a víz alatti törés szélén próbálkozok.

A harmadik nap délelőtt újfent a C3 csalival sikerült halat fognom, méghozzá egy 14,8 kilogrammos pikkelyest, majd röviddel ezután – most először – a púp tetején felkínált csalit vette fel egy 10 kiló feletti tőponty.

 A következő napon, az éjszakát is beleértve 3 hal jött 10 és 12 kg között, és végre sikerült egy tükörpontyot is fognom. (Érdekes, hogy az idei évben a megfogott pontyok kb. 80%-a pikkelyes, mintha a tükörpontyok eltűntek volna a tó ezen részéről…)

Nagyon örültem, mert a túra első szakaszában az összes kapásom fogással zárult, a „szivacsos” szerelék hibátlanul működött. Ebbe a képbe belerondított egy kicsit az ötödik nap, amikor két kapásból az egyik nem akadt meg, a másik pedig közvetlenül a bevágás után lemaradt. Ugyanezen a napon a mellettem horgászó barátomnak is volt két lemaradásra, ez pedig azonnal cselekvésre ösztönzött. A korábbi években azt tapasztaltam, hogy a nyár derekán eljön az idő, amikor a siker érdekében változtatni kell a horog méretén, és a fentiekből számomra egyértelmű volt, hogy ezt most azonnal meg kell lépnem. Kötöttem is rögtön pár új „szivacsos” előkét, de ezúttal már a négyes horogméret helyett kettessel. A döntés helyesnek bizonyult, hiszen a következő kilenc napban már csak egyetlen eset fordult elő, amikor „lyukat ütöttem”, az összes többi kapásom sikeres fárasztással végződött! Ebből jól látszik, hogy néha egy ilyen apró változtatás is mekkora különbséget jelenthet a sikeresség kontra sikertelenség tekintetében…

Az elrontott kapások után közel két napig csendben voltak a jelzőim, majd a hatodik nap késő este jött meg a túra legkisebb hala, egy 4 kilós tőponty, még mindig a C3 bojlira.

Ekkor már közel három napja nem fogtam szebb halat, ez pedig kezdett egy picit bosszantani. Éppen ezért változtattam a csalizáson, felkerült a hajszálelőkére az Ace Lobworm bojli, ami az egyik személyes kedvencem. A csalicsere jó döntésnek bizonyult, mert még aznap este 10 óra körül egy nagyon szép, 16,3 kilós tőponty volt az eredménye.

A következő két napra a meteorológusok egy erős hidegfrontot ígértek nyugat felöl, ez pedig bizakodással töltött el, hiszen a nyári, több napos meleget követő front mindig jó hatással szokott lenni a halak táplálkozására. Ebben bízhattam most is. Még a front előtt jött egy 8 kilós pikkelyes, majd estére megérkezett a vihar. Természetesen - mint ilyenkor mindig - most is a legnagyobb esőben volt kapásom… Felvettem a botot, ami kettőt bólintott. Kispontyra gyanakodtam, azonban mint később kiderült, tévedtem, ugyanis egy 6 kilós harcsa vette fel a Lobworm bojlit a mélyvízből…

A vihart követően napközben két hal jelentkezett (egy 7 kilós töves és egy 12,6 kilós tükörponty), de a hidegfront utáni kapásdömping elmaradt. Így érkeztem a túra kilencedik éjszakájához, amely mint kiderült, óriási meglepetést tartogatott a számomra…