Nyári nagyponty vadászat - 1. rész
Csakúgy, mint az élet más területein, a horgászatban is célokat szoktam kitűzni magam elé. Ezen a téren pedig az utóbbi öt évben a legfőbb célom mindig az volt, hogy évről-évre megdöntsem az egyéni rekordomat. Idáig ez szerencsére jól működött, hiszen szépen haladtam előre, minden idényben kicsit feljebb tornázva a csúcsot. Reménykedtem benne, hogy idén is kifizetődik a befektetett energia, és lesz majd legalább egy olyan pontyos fényképem, ami még a zord, téli napokon is mosolyt csal majd az arcomra…

Hála a családom megértésének, idén nyáron olyan lehetőség tárult elém, ami eddig még soha: két teljes hetet horgászhattam folyamatosan az egyesületünk vizén. A június végére, illetve július elejére eső időszak általában jó szokott lenni nálunk. A pontyok ilyenkor próbálják pótolni az ívás okozta energiaveszteséget, és mivel a kagyló majd csak a nyár végén „virágzik”, ezért hamarabb felveszik az általunk felkínált csalit.
Ezen a túrán végre egy halradar is rendelkezésemre állt, melyet az etetőhajóra csatlakoztatva remek kép tárult elém a mederalakulat változatosságairól. Megbizonyosodhattam róla, hogy mennyire fontos lehet egy ilyen segédeszköz használata a horgászatok során (különösen egy ehhez hasonló bányatavon), hiszen akár egy kisebb medertörésen is múlhat, hogy lesz-e kapásunk vagy sem.

A maratoni peca remekül kezdődött, hiszen az érkezést követő nap hajnalán, szemerkélő esőben egy gyönyörű, 17,3 kilós pikkelyes ponty vette fel a 7,5 méteres mélységben felkínált C3 bojlit, majd ezt követte délelőtt egy közel 10 kilós társa ugyanerre a csalira.

A taktikám az volt, hogy az egyik bottal a 7,5 méter mély vízben horgászok folyamatosan - ezzel végig azt az egy pontot etetve -, a másik pálcával pedig a kapásoktól függően a mindössze 5 méter mélyen lévő púp tetején, illetve a víz alatti törés szélén próbálkozok.
A harmadik nap délelőtt újfent a C3 csalival sikerült halat fognom, méghozzá egy 14,8 kilogrammos pikkelyest, majd röviddel ezután – most először – a púp tetején felkínált csalit vette fel egy 10 kiló feletti tőponty.

A következő napon, az éjszakát is beleértve 3 hal jött 10 és 12 kg között, és végre sikerült egy tükörpontyot is fognom. (Érdekes, hogy az idei évben a megfogott pontyok kb. 80%-a pikkelyes, mintha a tükörpontyok eltűntek volna a tó ezen részéről…)


Az elrontott kapások után közel két napig csendben voltak a jelzőim, majd a hatodik nap késő este jött meg a túra legkisebb hala, egy 4 kilós tőponty, még mindig a C3 bojlira.

Ekkor már közel három napja nem fogtam szebb halat, ez pedig kezdett egy picit bosszantani. Éppen ezért változtattam a csalizáson, felkerült a hajszálelőkére az Ace Lobworm bojli, ami az egyik személyes kedvencem. A csalicsere jó döntésnek bizonyult, mert még aznap este 10 óra körül egy nagyon szép, 16,3 kilós tőponty volt az eredménye.

A következő két napra a meteorológusok egy erős hidegfrontot ígértek nyugat felöl, ez pedig bizakodással töltött el, hiszen a nyári, több napos meleget követő front mindig jó hatással szokott lenni a halak táplálkozására. Ebben bízhattam most is. Még a front előtt jött egy 8 kilós pikkelyes, majd estére megérkezett a vihar. Természetesen - mint ilyenkor mindig - most is a legnagyobb esőben volt kapásom… Felvettem a botot, ami kettőt bólintott. Kispontyra gyanakodtam, azonban mint később kiderült, tévedtem, ugyanis egy 6 kilós harcsa vette fel a Lobworm bojlit a mélyvízből…

A vihart követően napközben két hal jelentkezett (egy 7 kilós töves és egy 12,6 kilós tükörponty), de a hidegfront utáni kapásdömping elmaradt. Így érkeztem a túra kilencedik éjszakájához, amely mint kiderült, óriási meglepetést tartogatott a számomra…
-
Bene hegyi tó
Amikor nyári horgásztúrát tervezek, akkor általában vagy extrém meleg, vagy extrém szeles időjárást sikerül eltalálni. Most sem volt ez másképp, amikor 2026 áprilisában kiválasztottuk és lefoglaltuk a júniusi időpontot a Bene-hegyi horgásztavon.
-
Őzetanya, 12-es állás
Az idei év első horgászatára egészen április elejéig kellett várnunk, így nagy örömmel indultunk útnak, hogy újra elővegyük az ősz óta pihenő felszereléseinket.
-
SBS központ szabadságon!
Ezúton értesítünk Benneteket, hogy 2026. augusztus 5-9-ig, leállás lesz az SBS központban! Ezen időszakban beérkező rendeléseket augusztus 10-én, hétfőn kezdjük el feldolgozni!
-
Sikeres bemutatkozás a harsányi 9-es álláson
Augusztus 20–24. között első alkalommal vettünk részt egy harsányi baráti horgásztalálkozón a 9-es álláson, Tibor barátommal. Már hosszú ideje vártuk ezt a lehetőséget, hiszen korábban még nem horgászhattunk ezen a csodálatos vízen, amely méltán híres ...
Lassan már mindenki megkapja a vájár-bizonyítványát! :D
A második rész a jövő héten jelenik meg az oldalon, érdemes lesz elolvasni az egyszer biztos!
Danee
Köszi szépen! Készen van a második rész is. Szerintem hamarosan olvasható lesz itt az oldalon.
Ja, és gratula neked, illetve a többieknek is, ugyanis hallottam, hogy "elég jól" sikerült az augusztusi meló a bányában!
:)
Győző
Gratulálok és várom a folytatást!
Ottó