Összesen
0 Ft

Októberi bojlizás Merenyén

2012. december 06.
Wenhardt Dániel
Wenhardt Dániel
SBS Carp Saving Team

Az október 23-ai hosszú hétvégén lehetőségem nyílt ellátogatni a Merenyei víztározóra egy 4 napos bojlizásra. Erre a túrára Szorre Patrik barátom kísért el, akivel a VIP 1-es helyen horgásztunk. Erről az állásról érdemes tudni, hogy régebben ez a rész volt a kíméleti terület a tavon, viszonylag sekély vize 1-1,5 méter mély és rettentő puha, erősen iszapos meder jellemzi.

A megérkezést követően gyors kipakolás következett, majd egy tapogatórúd segítségével bójázni indultunk. Bő fél órás tapogatás után sikerült találni egy ígéretes helyet, ahol kb. 5-10 cm-es iszapot találtunk. Miután kimentünk a partra, gyorsan összeraktuk a botokat, felcsaliztunk és összekészítettük az etetésre szánt bojlikat, pelleteket és kukoricát. Erre a túrára kétféle bojlival készültünk: M1-es és Ace Lobworm ízesítésű golyókkal. A bojlikon kívül vittünk magunkkal Halibut pelletet és kukoricát is az alapozó etetéshez. Mindketten különböző taktikán választottunk. Patrik kevés bojlit, pelletet és kukoricát használt az etetéshez, amit nagyobb területen szórt szét a nagyobb pontyok becserkészésének reményében. Én koncentráltan etettem, és az etetésre szánt csalikat lelocsoltam epres CSL locsolóval. A horog mellé egy szem 20 mm-es M1-es bojlit és egy fél szem ananászos fluro pop up-ot raktam fel. A behordás után körülbelül fél óra elteltével megszólalt a kapásjelzőm, majd 10-15 perces fárasztást követően a parton volt a túránk első pontya, ami 7,5 kg-ot nyomott.

A túra első hala egy 7,5 kg-os tőponty volt

Nagyon örültem neki, hiszen októberben még nem voltam bojlizni, ezért nem volt semmi tapasztalatom arról, hogy milyen csalik működnek jól ilyen időben. Patrik első hala este jelentkezett, egy 3 kilós ponty személyében. Kis idő elteltével újra jelzett a kapásjelzője, így rögtön csónakba szálltunk és elindultunk a hal után. Miután megláttuk a halat, azonnal megállapítottuk, hogy megérkezett az, amire vártunk! Hosszú fárasztás után a sötétben sikerült megszákolni egy gyönyörű tükörpontyot. A mérleg 10,5 kg-ot mutatott, nagyon örültünk mind a ketten!

Patrik 10,5 kg-os tükörpontya

Másnap reggel erőteljes füstölős kapásra ébredtünk, az én botom sült el. Ez a hal 6,3 kg-ot nyomott.

6,3 kg-os reggeli pontyom

„Jól indul ez a nap is!” - állapítottam meg. Kétféle szereléket alkalmaztunk, Patrik elhagyós szereléket használt 10-15 cm-es előkével, aminek a végére egy 4-es Hayabusa horgot kötött. Én az in-line ólmos szereléket választottam, az előkém 20-25 cm hosszú volt a nagy iszap miatt amelyre egy 4-es méretű Fox Arma Point SSBP horgot kötöttem.

Akció közben!

A halak átlagsúlya 6-7 kiló körül volt

A legeredményesebb csalikombinációnak az egy szem M1-es süllyedő bojli bizonyult, amit egy fél szem ananászos fluro pop up-pal könnyítettünk ki. Az Ace Lobworm-os bojlival is sok halat fogtunk.

A legeredményesebb csali

Kiváló termékek

Patrik a harmadik napon fogta meg a legnagyobb halát egy kereken 14 kg-os gyönyörű tőponty személyében.

Patrik legnagyobb hala 14 kilógrammot nyomott

Ezt a pontyot is az M1-es bojli, ananászos fluro pop up kombóval sikerült partra kényszeríteni. Visszaengedés után ki is jelentette, hogy ez a legjobb csali! Nagyon örültem, hiszen én ajánlottam neki az SBS termékeket. Az én legnagyobb halam az utolsó nap érkezett reggel 5-6 óra körül. Csodálatos élmény volt a napfelkeltében fárasztani.

Az én legnagyobb halam egy 9,55 kg-os hibátlan tükörponty volt

Természetesen gyors fotózás és sebfertőtlenítés után minden hal visszanyerte a szabadságát

Összegezve a horgászatot nagyon elégedett vagyok, hiszen csak 2 éve bojlizom, és ez volt az első alkalom, hogy lejutottam októberben is a vízpartra. Szerencsére mindkét etetési stratégia bevált, Patrik a nagyobb területen való etetésnek köszönhetően 2 db 10+- os hibátlan pontyot fogott, a többi hala viszont a legnagyobb meglepetésünkre 2 és 5 kg között volt. Én darabszámra több halat fogtam, - ahogy vártuk - viszont szerencsére sikerült nagyobb pontyokat fogni. Ennek köszönhetően 6-7 kg-os átlagfogással zártam ezt az emlékezetes őszi túrát. Minden horgásztársamnak hasonló élményekben gazdag szezonzáró bojlizást kívánok!

Írta: Wenhardt Dániel

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Hozzászólás (6)
  • Wenhardt Dániel
    Wenhardt Dániel
    2012-12-19 16:07
    Köszönöm szépen a gratulációt! :)
  • MaverMartin1
    MaverMartin1
    2012-12-19 15:06
    Nagyon nagy Gratuláció! Nagyon tetszet. Sose legyen rosszabb pecátok!
  • Wenhardt Dániel
    Wenhardt Dániel
    2012-12-10 17:27
    Köszönöm! :)
  • carphunter23
    carphunter23
    2012-12-09 23:15
    Húúú mennyi Dani :) Gratulálok, jó horgászat és jó cikk!
    Üdv Dani :)
  • Wenhardt Dániel
    Wenhardt Dániel
    2012-12-08 09:38
    köszönjük! :)
  • Danee
    Danee
    2012-12-07 22:47
    Szép volt srácok, sose legyen rosszabb pecátok! ;)
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.