Összesen
0 Ft

Óránként 77 kg-os halfogás… II. SBS-V.I.P. Pontyfogó Kupa - beszámoló

2010. november 12.
Gál József
Gál József
Carp Fishing Club Hungary

Nagyon nehéz dolga van a krónikásnak, amikor azokat az izgalmakat szeretné átadni az olvasónak, amiket a II. SBS-V.I.P. Pontyfogó Kupán éltek át a versenyzők és a versenyzőknek szurkoló barátok. Hihetetlennek hangzik: a 72 órás versenyen az összfogás több mint 5,5 tonna lett, de ne szaladjunk ennyire előre, haladjunk sorban a történéseken, tartsatok velünk!

2010. szeptember 9-12. között került megrendezésre a II. SBS-V.I.P. Pontyfogó Kupa a Szabolcs Halászati Kft. gondozásában lévő kemecsei V.I.P. tavon. A 16 hektáros, szinte érintetlen természeti szépségében pompázó tó egyedülálló halállománnyal rendelkezik. A parton szépen karbantartott gyep, mely sehol sincs kitaposva, a vízben zavartalanul élő halállomány, melynek nagy része még nem találkozott horgásszal. A tavat a Lónyai-csatorna táplálja friss vízzel, így a halak egészségesek, szépen fejlődnek, hihetetlen elszántsággal küzdenek a horgon. Ennek megőrzése érdekében a tóra korlátozott számban váltható engedély, szám szerint pontosan 10 db. Ebből a kvótából az idei évben 6 db-ot használtak fel. Ilyen előzményekkel joggal érezhették magukat kiváltságosaknak a versenyen résztvevő csapatok. A meghirdetett 20 hely gyorsan gazdára talált, nagy várakozás előzte meg a megmérettetést. Tavaly első ízben került megrendezésre ilyen volumenű verseny a tavon, így akkor a csapatok semmilyen információval nem rendelkeztek a tóról. A tavalyi évben megszerzett információkkal, tapasztalatokkal felvértezve megjósolható volt az ideikimagasló eredmény.

A Soldiers Miskolc csapat a tavaly megszerzett tapasztalatokkal felvértezve érkezett

Csütörtök reggel borús napra, és szokatlan zajokra ébredt a tó élővilága. Folyamatosan érkeztek a csapatok jóval a megnyitó előtt, hogy szemrevételezzék a tavat, információkat gyűjtsenek a helyválasztós sorsoláshoz. Itt kellett szembesülni azzal a ténnyel, hogy az elmúlt napok esőzései miatt a tó hátsó része (az „A” és „B” szektor) személyautóval megközelíthetetlenné vált. Így a csapatok sorsolás utáni helyfoglalását rugalmasan oldotta meg a tó tulajdonosa, terepjáróval, traktorral juttatták be a csapatok felszerelését.


A bepakolást nehezítette, hogy az elmúlt napok esőzései miatt a tó körüli út szinte járhatatlanná vált

Már a megnyitó előtt vidám beszélgetéseket lehetett hallani mindenfelől. Az első perctől kezdve inkább találkozó hangulata volt a versenynek. Jóleső izgalommal várta mindenki a sorsolást, melyhez a hátteret a víztükröt meg-megtörő nagytestű halak fordulása szolgáltatta. Talán a sors egyfajta igazságszolgáltatásának is tekinthetjük, hogy az idei évben az első helyválasztó jogosultságát jelentő 1-es számot a tavalyi utolsónak választó csapat húzta: az SBS Team.


Egy jó sorsolás fél siker! Így gondolja az SBS Team is

A választási sorszámot rejtő utolsó Serious Carp Pellet gazdára találását követően kezdetét vette a helyek kiválasztása. A tavalyi évben jó fogási eredményeket jelentő „A” szektor állásai gyorsan elfogytak. A tavalyi tapasztalatok mellett a csapatoknak a helyválasztáshoz figyelembe kellett venni az időjárást, a várható szélirányt, az állások megközelíthetőségét, hiszen aki a félszigetre („C” szektor) ül le, annak több ideje lesz a felkészülésre, mint aki a hátsó „A” vagy „B” szektort választja. Tehát a verseny taktikai része már itt elkezdődött.

A hátsó szektorokba történő bepakolás nem várt nehézségei miatt csúszott a verseny tervezett kezdete. Mivel az utolsónak bejuttatott csapat is kapott egy órahosszát a felkészülésre, a verseny 12:30-kor vette kezdetét.


Az Allianz-Halcapone Carp Team hatalmas tempóban kezdte meg a versenyt


A kecskeméti SUFIX Team tagjai sem pihenni jöttek a versenyre


Munkában a Schrack Carp Team. Jani és Erika példásan állta a sarat a férficsapatok mellett

Mindenki nagy meglepetésére nem a favoritnak számító „A” szektorban, hanem a „C” szektorban indult meg először a halfogás. De olyan mértékben, hogy az ide sorsolt csapatok kettesével fárasztottak. Izgatottan vártuk mi, szervezők is az első esti mérlegelést. Szinte vibrált a tó, hogy itt valami nagy dolog van készülőben, mely az első mérlegelést követően alátámasztást is nyert. Az esti mérlegelésnél 5,5 óra horgászat után az első helyen lévő csapat több mint 110 kg halat fogott!!!

Csütörtök esti mérlegelés:

I. - C6 - Allianz-Halcapone Carp Team - 111,37 kg

II. - C3 - Tati Carp Team - 86,86 kg

III. - C5 - Schrack Carp Team - 44,80 kg

Legnagyobb ponty: 10,56 kg; Allianz-Halcapone Carp Team

Ettől kezdve pedig egy olyan verseny kezdődött, mely minden képzeletet felülmúlt. Az éjszaka folyamán mintha a fronton lettek volna a csapatok. Suhogtak a horgászbotok, cikáztak a fejlámpák fényei, menekülő halak csobogásától volt hangos a vízpart. A reggeli mérlegelés eredményei még a sokat próbált versenyzőket is elkápráztatta. Az Allianz-Halcapone Carp Team majd 130 kg-os fogása, plusz a tegnap esti több mint 24 kg-os előnye kevés volt az első hely megtartásához. Az éjszaka folyamán a Tati Carp Team több mint 160 kg halat zsákmányolt, mellyel fel is ugrottak az első helyre. Sok csapat produkált kimagasló fogást, mégis kiemelném a Bábolnai Bojlisok csapatát, akik utolsó helyválasztóként a maradék helyre ültek.


A Bábolnai Bojlisok, akiknek nevét egy életre megtanulták a V.I.P. tavi amurok

A verseny első óráiban nem tudtak pontyot fogni, de a jó helyzetfelismerésüknek köszönhetően a reggeli mérlegeléskor már 16 db nagytestű amur elejtésével büszkélkedhettek, mely 127,98 kg összsúllyal egészen a 4. helyre juttatta fel őket. A péntek reggeli mérlegeléskor már minden csapatnak volt értékelhető fogása.

Péntek reggeli mérlegelés:

I. - C3 - Tati Carp Team - 272,10 kg

II. - C6 - Allianz-Halcapone Carp Team - 238,84 kg

III. - C5 - Schrack Carp Team - 151,19 kg

Pénteken napközben folytatódott az „örömpeca”. Egyre több csapat jelezte, hogy megdöntené az eddigi legnagyobb ponty súlyát, de mérlegeléskor néhány dekával mindig kevesebbnek bizonyult a hal súlya az Allianz-Halcapone Carp Team által fogottnál. Az idő továbbra is borult volt, néha az eső is eleredt. A csapatok komfortérzetének hiányát kárpótolta az a haldömping, amit a tó nyújtott, illetve a finom töltött káposzta, melyet ebédre kaptak a versenyzők. Időközben a szél irányt váltott, a „C” szektorban csökkenni látszott a halfogás, míg a „B” szektorban beindult. Nagy izgalommal várta mindenki az esti mérlegelést, hiszen úgy tűnt, hogy a szél nemcsak a halat tolja, hanem az eddigi dobogósokat is összekavarja.


A Tati Carp Team fáradhatatlanul fogta a szebbnél szebb pontyokat

A Tati Carp Teamnek sikerült megfejelnie a felülmúlhatatlannak tűnő éjszakai fogást: napközben majd 170 kg halat sikerült megfogniuk. Mindezt úgy, hogy a fáradtság legkisebb jeleit sem mutatva tekintettek az éjszaka elé. Tiszteletreméltó küzdeni akarás! A szélirány változását kihasználva a nap nyertese az SBS Team és a Hudák-Havacs Bojli Team lett. Utóbbi csapat a helyzetfelismerésnek köszönhetően sok szép nagytestű pontyot és amurt zsákmányolt napközben, így a 8. helyről felugrott az 5. helyre.


A Hudák-Havacs Bojli Team rátalált a nagytestű halakhoz vezető „útra”

A megfogott halaknak 5 kg felett volt az átlagsúlya. Ez az információ azért is figyelemreméltó, mert nagyon szoros volt a verseny. 2-3 hal megfogása akár több hellyel történő előrelépést is jelenthetett a tabellán.

Péntek esti mérlegelés:

I. - C3 - Tati Carp Team - 441,41 kg

II. - C6 - Allianz-Halcapone Carp Team - 297,94 kg

III. - A5 - SBS Team - 214,34 kg

Ekkor a 7. és 8. helyezett csapatok között 25 dkg volt a különbség!!!

Péntek éjszaka sem pihentek a versenyzők, hiszen a reggeli mérlegelésnél több csapat is 100 kg felett mérlegelt. Az éjszaka folyamán az SBS Team folyamatosan dolgozott, melynek eredményeképpen több mint 150 kg halat csaltak horogra, így vészesen megközelítették a 2. helyen álló csapatot. Ekkor többen úgy fogalmaztak, hogy ez már „verseny a versenyben”. Természetesen a versenyről kisfilmben is beszámolunk a cikk végén. A szombat reggeli mérlegelés alkalmával az SBS Teamnél forgattunk. Megkértem Bessenyei Gyurit, hogy mutasson be a nézőknek egy csalizási módszert, mely eredményesen működik a versenyen. Gyuri részletesen bemutatta, mivel és hogyan csalizik, majd bevetette a felcsalizott készséget. Forgattuk tovább a mérlegelést, majd kb. 4-5 perc elteltével az előbb felcsalizott boton kapás volt, mely egy gyönyörű 13,98 kg-os pontyot eredményezett, ami a verseny legnagyobb hala lett. Ha megnézitek a cikk végén található kisfilmet, ti is átélhetitek a hal megfogásának minden pillanatát.


Indokolt az SBS Team öröme. Páratlan élmény ilyen szép halat megfogni

A Kupás Fanatic Team tagjai precíz, taktikus horgászattal 135 kg halat helyeztek reggel a mérlegelő zsákba, mellyel utat törtek maguknak a tabella 4. helyére. Az elmúlt éjszaka az IHP Carp Team is megtalálta a titok nyitját, hiszen majd 140 kg-os fogásukkal az addigi 9. helyről felkerültek az előkelő 5. helyre.


Az IHP Carp Team következetes csapatmunkával halad a dobogó felé

Szombat reggeli mérlegelés:

I. - C3 - Tati Carp Team  - 534,09 kg

II. - C6 - Allianz-Halcapone Carp Team  - 382,88 kg

III. - A5 - SBS-Team - 366,29 kg

Legnagyobb ponty: 13,98 kg; SBS Team.

Mintegy 44 óra telt el a versenyből, és 366 kg. hal megfogása csak a 3. helyre elegendő!!! Ekkor az összfogás már 3,7 tonna fölött jár!!! Egyedülálló teljesítmény mind a csapatok, mind a tó részéről!!!

Ekkor már látszottak néhány csapaton a fáradtság első jelei. Ezt hatékonyan csökkentette az ebédre felszolgált ízletes babgulyás, melyre a koronát a friss, ízes fánk tette fel. A csapatok erőtartalékaikat mozgósítva készültek az utolsó éjszakára.


A mérlegelések precízek, pontosak, szakszerűek, a mérlegelők pedig fáradhatatlanok voltak

Az esti mérlegelés eredményéből látszott, hogy a csapatok a mai nap folyamán beosztották erejüket. 100 kg alatti fogások születtek, kivéve egy csapatot. A tavalyi győztes Mirror Carp Team a mai nap folyamán bevethette a titkos csaliját, hiszen több mint 130 kg halat mérlegeltek, így előreugrottak a 4. helyre. Ugyan az első helyezett Tati Carp Team látszólag megnyugtató előnyre tett szert, de az utolsó éjszaka még bármi történhet! Az SBS Team kevesebb, mint 3 kg előnnyel átvette a 2. helyezést az Allianz-Halcapone Carp Teamtől, így senki nem pihenhetett.

Szombat esti mérlegelés:

I. - C3 - Tati Carp Team - 610,16 kg

II. - A5 - SBS Team - 444,61 kg

III. - C6 - Allianz-Halcapone Carp Team - 441,74 kg

Az izgalmakat tovább fokozta, hogy ezt követően már csak az eredményhirdetéskor ismertettük a csapatok fogási eredményeit. Így már nemcsak a kapásjelzőkre kellett koncentrálni, hanem egymást is kémlelték a versenyzők.

A vasárnap reggel végre napsütéssel érkezett. Mivel a két mérlegelő csapat elég sokáig mérlegelt, a résztvevők sejthették, hogy ismét bőséges fogások születtek. Ez adta meg az utolsó délelőttnek a lendületet, minden csapat az utolsó percig teljes erőbedobással küzdött, mely ékesen látszott az elért eredményeken.


A Sa-Jó Team a gyenge sorsolás ellenére szép fogásokkal büszkélkedhetett


Ha lett volna legvidámabb csapat cím, azt a FerCsi ABK Team kapta volna

A verseny 12:30-kor ért véget. Az eredményhirdetéshez kiérkező csapatokat tyúkhúsleves illata, gusztusos sült húsok látványa fogadta.

Az eredmények összesítése hihetetlen eredményt hozott! A versenyen 1.004 db pontyot tereltek szákba 5,44 kg átlagsúlyban. Az összfogás 5.547,89 kg volt. Egyedülálló eredmény a magyarországi 72 órás versenyek történetében.

Az Allianz-Halcapone Carp Team 490,66 kg-os fogása a III. helyre lett elegendő. Ennél sokkal kisebb fogással is nyertek már akár 100 órás versenyt is. A II. helyen végzett az SBS Team 561,86 kg-mal, illetve megnyerték a verseny legnagyobb pontyának megfogásáért járó különdíjat.


A II. helyen végzett az SBS Team 561,86 kg-mal, illetve megnyerték a verseny legnagyobb pontyának megfogásáért járó különdíjat


A verseny legnagyobb pontyának súlya: 13,98 kg

Az I. hely megszerzéséhez 691,91 kg. halat zsákmányolt a Tati Carp Team.


„Staféta-átadás”: Tati Carp Team – Mirror Carp Team

II. SBS-V.I.P. Pontyfogó Kupa részletes végeredmény (link)


Az első három helyezett és a szervezők


A versenyen tanúsított kimagasló sportszerűségéért különdíjban részesült a SZI-SZA Bojli Team


A halakkal szemben tanúsított kimagasló kíméletes bánásmódért különdíjat kapott a Kupás Fanatic Team


A Legígéretesebb csapat különdíjat kapta a Renegade Carp Team

Kiss Olivér 15 évesen édesapjával küzdötte végig a 72 órát, tisztességesen helytálltak a sok tapasztalt csapat között. Biztosak vagyunk benne, hogy még sok-sok versenyen fognak jobbnál jobb helyezéseket elérni.


Ezúton mondunk köszönetet minden csapatnak. Az utolsó percig minden csapat teljes erőbedobással küzdött a minél jobb eredmény elérésének érdekében, és mégis az egész verseny egy találkozó hangulatát idézte


A verseny jó hangulata az utolsó pillanatig kitartott, így már a hazaúton a jövő évi versenyre készülődtek mind a csapatok, mind a szervezők. Találkozunk 2011-ben!

Írta: Gál József

Képek: Gál József, Kővári János

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Hozzászólás (6)
  • boy-lee
    boy-lee
    2010-11-17 14:07
    Szia Gyula!
    Köszönöm a gratulációt Ági, Zoli, Jani bá nevében is. Hiszen ez a verseny nem csak az én érdemem. Mind az előkészítés, mind a lebonyolítás több ember munkája. Egy szuper csapatmunka eredménye ez a verseny, és én büszke vagyok rá, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek.
    Üdv. Józsi
  • gyula
    gyula
    2010-11-17 08:56
    Sziasztok. Mi ott voltunk. Már alig vártam hogy, elkészüljön a cikk és a kisfilm. Mégegyszer gratula Józsinak a versenyért. Jövőre megint találkozunk. SBS forever.
  • Molnár  Gyuri
    Molnár Gyuri
    2010-11-15 17:50
    Sziasztok!!!
    Csak gratulálni tudok,magas szinvonalú verseny volt.
    SBS megint bizonyított.
    Hajrá SBS!!
  • Sáhó Lajos
    Sáhó Lajos
    2010-11-12 21:40
    Sziasztok.
    Hát igen szép volt,jó volt,Köszönjük hogy ott lehetünk,bízom benne sikerül jövőre is neveznünk.
    Gratulálok mindenkinek,versenyzőnek,rendezőnek,szervezőnek,szomszédoknak,az ő szomszédjainak,traktorosnak stb stb stb....:)
    Csak ez az út a helyes,így tovább SBS.

    Hajrá SBS

    Sáhó Lajos

    "A Bábolnai Bojlisok, akiknek nevét egy életre megtanulták a V.I.P. tavi amurok"
    hm, lehet ez lesz az új szlogenünk,legyen ez az új szlogenünk?
  • boy-lee
    boy-lee
    2010-11-12 18:32
    Köszi Gaben! Remélem már most beírtátok a jövő évi naptárotokba a versenyt???;-)
  • Gaben
    Gaben
    2010-11-12 17:01
    Gratula minden résztvevőnek, a szervezőknek, a cikkírónak és a film készítőjének is, mert ez profi munka volt!!!

    Üdv: Gaben

Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.