Őzetanya, 12-es állás

Őzetanya, 12-es állás

Az idei év első horgászatára egészen április elejéig kellett várnunk, így nagy örömmel indultunk útnak, hogy újra elővegyük az ősz óta pihenő felszereléseinket.

Mivel a foglalásra csak későn került sor, már csupán néhány, kevésbé kedvelt hely közül választhattunk. Egy kis információgyűjtés és közös egyeztetés után végül a 12. állás mellett döntöttünk.

Az időjárás-előrejelzés hideg, csípős napokat ígért, ami a 72 órás túra során teljes mértékben be is igazolódott. Napközben 12–15 °C közötti hőmérsékletet mértünk, éjszakánként azonban 3–5 °C-ra hűlt le a levegő. A víz hőmérséklete mindössze 10 °C volt, ezért a csaliválasztásnál is igyekeztünk ehhez alkalmazkodni.

A bojliválasztásnál a jól bevált M1 és C3 mellett tettem le a voksomat, 16 és 20 mm-es méretben. Utólag egyértelműen kijelenthető, hogy remek döntés volt ezeket a bojlikat magammal vinnem. Emellett ugyanezekből az ízekből PVA Bag Mix, valamint a hozzájuk tartozó horogcsalik és pop-upok is helyet kaptak a felszerelésemben.

Az etetési stratégiám egyszerű volt: kis mennyiségű etetőanyagot juttattam be, koncentráltan a szerelékek köré. A hideg vízben úgy éreztem, ez lehet a legeredményesebb megoldás.

A három nap alatt összesen nyolc pontyot sikerült fognom, amelyek átlagsúlya közel 14 kilogramm volt.

A zord időjárási körülmények ellenére úgy gondolom, egy igazán sikeres szezonnyitó túrát tudhatunk magunk mögött. Ennél rosszabb kezdést soha!

A minőségi SBS Tactical Baits bojlik pedig ismét bizonyították, hogy a nehezebb körülmények között is lehet rájuk számítani.

1_12630.jpg

2_12636.jpg

3_12635.jpg

4_12634.jpg

5_12633.jpg

6_12632.jpg

7_12631.jpg