Összesen
0 Ft

Pontyhorgászat bojlival az alapoktól SBS módra 2. rész

2011. július 11.
Gál József
Gál József
Carp Fishing Club Hungary

Az előző részben bemutattam a távdobó felszerelés kiválasztásának legfontosabb kritériumait. Bemutattam, hogyan alakítottuk ki a Harsányi Horgásztavon az etetésünket. Most pedig ismerkedjetek meg azzal a csalikombinációval, mellyel számos nagytestű pontyot sikerült a 48 óra alatt megfognunk. Ezzel a csalizással barátom az első komolyabb bojlis horgászatán fantasztikus egyéni rekordot ért el 19,80 kg-os fogással.

Mint már az előző részben említettem, erre a horgászatra nem a sokat bizonyított prémium termékekkel készültem. Régóta foglalkoztatott, hogy az olcsóbb árfekvésű SBS termékekkel vajon milyen eredményt lehet elérni. Mivel a bojlizással most ismerkedő horgászoknak készítettem ezt az írást, jó alkalom kínálkozott arra, hogy leteszteljem az Eurostar szériában található termékeket.
A tavaszi, felmelegedő vízre tekintettel egy fűszeres csalit választottam – ez volt a Frankfurter Sausage –, illetve egy büdös-halas jellegű másikat, mely kapott egy kis édes háttér-ízt – ez volt a Squid & Octopus + eper. A horogcsalikat magam készítettem az előző részben leírt módon, míg az etetésre szánt csalik gyári termékek voltak.

Nyerő páros

Az intenzíven horgászott vizeken a halak gyakran találkoznak a horgok okozta szúró érzéssel, ezért egyre óvatosabbá válnak. Véleményem szerint a horog és előke súlyánál fogva nehezebb csalik óvatosságra intik őket, hiszen ezekhez a csalikhoz társítják a korábbi megfogásaik kellemetlen élményét. Ezeken a vizeken úgy tudunk eredményesen horgászni, ha elaltatjuk a halak éberségét. Nagyon jó megoldás erre a csalik balanszírozása, kikönnyítése. Ezt megtehetjük különböző, lebegő tulajdonsággal bíró anyagokkal, mint amilyen például a parafa, a lebegtető szivacs, a hungarocell golyó. Azonban ez a halak bélrendszerébe jutva akár azok pusztulásához is vezethet, így ezek használatát kerüljük.

Balanszírozott csalin az amur is gyakori vendég

Az SBS Baits termékpalettáján számos olyan terméket találunk, mellyel kikönnyíthetjük horogcsalinkat. Ezen a horgászaton mi két terméket használtunk balanszírozásra:

Corn Shaped Popper Boilies: kukoricaszem formájú, bojli alapanyagból készült lebegő csali. Intenzív édes kukorica illatának és a benne lévő étvágyfokozóknak köszönhetően nagyon fogós csali. Létezik Sinkers (süllyedő) változatban is, így számtalan csalizási lehetőség rejlik használatában. Használható könnyítésre, illetve finomszerelékes horgászatban önálló csaliként is.
Hi Vis Fluro Pop Ups: élénk színű, pop-up bojli, ami más pop-up bojlikkal ellentétben nem zárt csali. Vízbe érve azonnal el kezd dolgozni, ontja magából az intenzív aromákat, attraktorokat, melynek nem tudnak ellenállni a pontyok, amurok. Különböző, a vízhőfoknak illetve a célhalaknak megfelelő ízesítésekben kerül a boltok polcaira. Önálló csaliként is alkalmazható, de nagy segítséget jelent a süllyedő csalik kikönnyítésében.

Kikönnyített csali munka közben

Most bemutatom nektek lépésről lépésre, hogyan készítettük előkénket a kikönnyített csalival.
Mivel távolra horgászunk, bevonatos előkezsinórt használjunk! Ez nagyban nehezíti dobás közben az előkezsinórunk felcsavarodását. Az előke elkészítéséhez szükségünk lesz még horogra, gumiütközőre, zsinórvágóra, zsinórhámozóra, fűzőtűre, hurokfeszítő kampóra, csalistopperre, illetve magára a csalira, ami jelen esetben főzött Frankfurter Sausage bojli 16-os méretben, illetve Hi Vis Fluro Pop Ups bojli eper ízesítésben, 12-es méretben.

A szerelék készítéséhez szükséges eszközök

Első lépésként mintegy 10-11 cm hosszúságban hámozzuk le a bevonatos zsinórról a bevonatot. Ez a hosszúság elsősorban a csali méretétől függ. Ha nagyobb csalit használunk, akkor hosszabban kell lehámozni a zsinórt. Néhány előke elkészítése után mindenki ki fogja tapasztalni az adott csalihoz szükséges hosszt. Erre a hámozásra azért van szükség, hogy a felkínált csalink természetesebben mozogjon a víz alatt.

A zsinórhámozót helyettesíthetjük a körmünkkel is

A lehámozott részre helyezzünk fel egy gumiütközőt. Ennek az ütközőnek a segítségével fogjuk egymáshoz rögzíteni a süllyedő és a pop-up csalit.

Gumiütköző felhelyezése

Ezután kössünk a lehámozott rész végére egy hurkot. E hurok, illetve a stopper segítségével fogjuk rögzíteni a csalinkat.

Használjunk hurokfeszítő kampót!

A fűzőtűre először szúrjuk fel a pop-up csalit, majd a süllyedő csalit. Fűzőtűnket a hurokba akasztva húzzuk át a hajszálelőkére a csalikat. A hurokba stoppert téve rögzítsük a csalit, melyet a gumiütközővel fixáljunk.

Először mindig a pop-up csalit szúrjuk a fűzőtűre!

Az elkészült csalikombináció

A méretre vágott előke hámozatlan végét hátulról dugjuk át a horog fülén. Állítsuk be a csali és a horog távolságát, ami általában 5 mm szokott lenni. Ha beállítottuk a távolságot, a horog fülénél lévő anyagvéggel ellentétes irányban tekerjünk 4 menetet, majd a következő menettel jöjjünk vissza a horogfülhöz, és az előke hámozatlan végét ismét fűzzük át hátulról a fülön.

Az előke szabad végét hátulról fűzzük át a horogfülön

Az anyagvéggel ellentétes oldalon kezdjük meg a menetek feltekerését

Az ötödik menet után újból hátulról fűzzük be az előkezsinórt

Már csak egy duplahurkot kell kötnünk a zsinór végére, és elkészült a felcsalizott előkénk. A felcsalizott előke készítését a cikk végén található videóban is bemutatom.

A kész előke

Ez volt az a csalizási mód, mellyel számos nagytestű pontyot sikerült megfognunk. A sikerhez azonban szükség volt arra is, hogy etetésünkön folyamatosan „terülj asztalkám” fogadja a portyázó pontycsapatokat. Mivel távolra horgásztunk, a nappali etetéseket parittyázással oldottuk meg.

Parittyázás közben fogott gyönyörű tükörponty

A tó halállománya kimagasló, és szerettem volna kimondottan nagytestű halakat fogni, ezért az etetési taktikát úgy alakítottam ki, hogy a figyelemfelkeltés céljából bejuttatott apró magmixes, pelletes, method mixes etetéstől távolabb horgásztam. Ott, ahol 24-es főzött bojlival etettem. Az etetésre beérkező pontyrajok felhívták magukra a nagytestű halak figyelmét, de azok csak az etetés szélén portyáztak. Ott megtalálták a nagyméretű bojlikat, melyeket nagy gonddal szórtam szét, hogy annak összeszedegetése minél több időt vegyen igénybe, ezáltal a szedegetés közben minél több nagytestű halat tudjunk megfogni.

Az „aranygombóc” alkotóelemei

A figyelemfelkeltő etetést csemegekukoricából, repcéből, kenderből, Carp és Halibut pelletekből, method mixből állítottam össze. Érdekességképpen itt szeretném megjegyezni, hogy a látszólag jelentéktelen apró szemű repcének és kendernek komoly szerepe van a pontyhorgászatban. A megfogott halak ürülékében rendszeresen megtaláljuk ezeket a magokat, valamiért nagyon szeretik a pontyok. Az apró méretnek köszönhetően ezek a magvak sokáig az etetésen tartják a pontyokat, hiszen összeszedegetésük sok időt vesz igénybe. Az etetőanyagot löszös agyaggal nehezítettem, ezáltal növeltem a fajsúlyát. A gombócok távolra történő parittyázásához súlyra van szükség, azonban a kis sűrűségű etetőanyagok esetén a nagy súly nagy térfogattal jár, a nagy térfogat pedig növeli a légellenállást. Föld használatával a súly megtartásával tudjuk csökkenteni a térfogatot, ezáltal a légellenállást. Ezenkívül a föld használatával még felhősítünk is, ami tapasztalataim szerint a pontyokat is bátrabb étkezésre ösztönzi.

Mindenkinek jutott a halfogás élményéből

Remélem, sikerült hasznos információkat megosztanom azokkal, akik most ismerkednek a bojlis pontyhorgászattal. Ha kellő figyelmet fordítunk horgászatunk minden egyes részletére, akkor már a kezdeteknél sem marad el a siker. Összehangolt felszereléssel, átgondolt etetéssel, minőségi csalik alkalmazásával mindenki arathat átütő sikert a vízparton. Azonban mindig tartsuk szem előtt, hogy a pontyok nem az ellenségeink, hanem az ellenfeleink. Ha sikerül túljárnunk a hal eszén, adjuk meg számára a tiszteletet, hiszen földünk állatvilágáért felelősséggel tartozunk. A bojlis horgász ismérve, hogy kíméletesen bánik a kifogott hallal, óvja, védi azt.

Vigyázzunk rájuk nagyon!

Ne feledjük, hogy amilyen öröm számunkra egy-egy kapitális hal megfogása, ugyanakkora öröm lesz az gyermekeink számára is. Ezért tegyünk meg mindent vizeink halállományának védelméért, hogy az elkövetkezendő években is átélhessük a nagy pontyok megfogásának fantasztikus élményét.

Tekintsétek meg a horgászaton készült videó második részét, melyhez jó szórakozást kívánok!

Írta: Gál József
Fotó: Gál József, Nagy Lajos, Takács Péter
Video: Takács Péter

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Hozzászólás (20)
  • carphunter23
    carphunter23
    2012-02-04 16:17
    Helló Amaray!
    Én most szereztem be egy Carp Expertet. Elég jónak tűnik és akiket kérdeztem, mindenki csak ajánlotta. Volt egy pár ember aki persze leszólta,( de nem azért, mert neki nem vált be, vagy eltört, vagy nehéz vagy bármi)
    csak azért mert C.E. és az neki nem szimpatikus. Összehasonlítás képpen, én a tavalyi szezont egy 4000FT-os Gold Star teleszkópos bottal dobáltam végig. Semmi baja nem lett. Harsányt is megjártam vele 2X és ott nem kis távolságra kell etetni. Egy negatívuma volt, hogy nagyon vastag a nyele és több nap használat után fájt tőle a kezem.
    Én csak emiatt cseréltem le. Márciusban letesztelem a C.E-t. Ha addig nem veszed meg, akkor beszámolok róla. h milyen volt.
    Üdv Dani
  • boy-lee
    boy-lee
    2012-01-28 11:50
    Szia Zsolt!
    Nem volt még túl sok spod bot a kezemben, így túl sok tapasztalatom nincs velük kapcsolatban. A filmben szereplő bot márkáját nem írnám le, mert azóta sikerült eltörnöm egy etetés alkalmával. Anyaghiba is lehetett az oka, de jobb a békesség, inkább nem nevesítem. Nem a "nagy" márkák közül volt;-)
    Most egy ideje Fox Warrior spod botot használok. Eddig nem tudok rá rosszat mondani, talán lehetne egy kicsit könnyebb. Amikor spod botot veszek kezembe, én a gerincességét nézem, illetve a súlyát. Minél könnyebb a bot, annál könnyebb vele dobálni. A többi pedig úgyis csak a használat során derül ki. Véleményem szerint az olcsóbb kategóriájú botoktól nem kell csodát várni. Egy minőségi alapanyagból készült botnak ára van. Ez a Warrior bot strapabírónak tűnik, de ha könnyebbet szeretnék, egy kategóriával fentebb kellene menni, az a Horizon család, de az már 40 körül van. Ha nagyon gyakran használnám, valószínűleg ezt választanám. Mérlegeld te is, milyen gyakran, milyen intenzíven (milyen távolságokra) szeretnéd használni.
    Az órsónál számomra elsődleges szempont a tengely terhelhetősége. Dobáskor iszonyatos erőhatás éri a tengelyt, ezt egy vékony, gyenge anyagból készült nem sokáig bírja. Ha nagy mérető nyújtott dobja van, és nem féltégla súlya, akkor nem fogsz gyorsan elfáradni etetés közben. Itt nem szempont a letapadásmentes fékrendszer, hiszen "csutka" fékkel használjuk. A filmben szereplő orsó Eurohold Carper Long Cast.
    Ha távolra kell dobni (rakéta, spomb), akkor 26-28-as monofilt, és 18-22-es fonott dobóelőtét zsinórt használok. Parittyázásnál nem kell vékony zsinórt használni, hanem jó erőset;-) Első esetben a fonott dobóelőtét zsinór hossza 8-10 m., míg parittyázásnál ennél több is lehet.
    "Röviden" ennyi, remélem találsz benne használható információt.

    Üdv.: Gál József
  • kubinorbi
    kubinorbi
    2012-01-20 13:42
    Köszönöm szépen a válaszokat!
    A Harsányos információt pedig külön köszönöm!

    További szép napot!

    Üdv: Kubicza Norbert
  • boy-lee
    boy-lee
    2012-01-20 13:34
    Sziasztok!
    Valóban, a filmben látható pod márkája: K-Karp Enduro. Ugyanezt a pod-ot lehetett X2 Emotion néven is kapni.
    Harsányban én azt tapasztaltam, ha eszik a hal, minőségi etetéssel ki lehet csábítani őket. Viszont ha nem eszik, akkor csak a legbelső sávban tartózkodik, és csak akkor lehet megfogni, ha közvetlenül közéjük dobunk. Ez legalább 120-130 m. Az én kb. 110 m.-re lévő etetésemen is voltak üres órák. Ekkor egy bottal túldobtam az etetésen amennyire csak bírtam, és innen lehetett elcsípni egyet-egyet. Amikor megjelentek az etetésen, akkor újra minden bottal ott horgásztam.
    Péter(debidevil10)! Ne haragudj, eddig nem vettem észre a kérdésed. Én takarmányboltban szoktam a magvakat megvásárolni.
    Üdv.: Gál József
  • mehesz.esp
    mehesz.esp
    2012-01-20 12:14
    Helló!

    Bár nem Józsi vagyok, de a pod tudtommal K-Karp Enduro Pod...
    Aztán ha mégsem, majd Józsi kijavít, de szerintem az lesz az... :)
  • kubinorbi
    kubinorbi
    2012-01-20 11:56
    Szia Józsi!

    A filmben szereplő rod-podod márkáját és típusát megkérdezhetném? Kerestem már minden netes webshopban , de sajnos nem találtam sehol:(.
    A horgászat során milyen messzire dobáltatok, mert mi voltunk nyáron a stéges helyen és 110m-ről nem jöttek halak.... , 2dobásnál sikerült elérni a 120-130m távolságot és az egyből adta a halat, de sajnos ezt a távot csak 2szer tudtuk megdobni!
  • debidevil10
    debidevil10
    2011-09-21 05:55
    Szia Józsi!
    Az "aranygombócokhoz" repce, illetve kendermagokat honnan tudok beszerezni??
    Kérdezősködtem a környéken de nem sok sikerrel!
    Válaszodat előre is köszönöm!
  • boy-lee
    boy-lee
    2011-09-14 13:52
    Szia Péter!
    A FOX Horizon SFD botokat gyártják osztott, illetve tekenyeles változatban is. Én az utóbbiakat használom.
    Üdv.: Józsi
  • debidevil10
    debidevil10
    2011-09-14 12:59
    Szia Józsi!
    Megint zaklatnálak egy csöppet!
    A videóban szereplő Fox Horizon bot a régebbi verzió??
    Én is Horizon SFD botokat vettem, és a napokban érkeztek meg, de azok nem olyan vastag szivacsos nyéllel rendelkeznek, mint az általad használtak!
    Válaszodat előre is köszönöm!
  • debidevil10
    debidevil10
    2011-09-10 20:56
    Én is köszönöm a tippet Danee!
    Nem is gondoltam erre, hogy vastagabb monofil-lal próbálkozzak!
  • boy-lee
    boy-lee
    2011-09-02 18:40
    Köszi Dani a tippet, ki fogom próbálni!!!
    Üdv.: Gál József
  • Danee
    Danee
    2011-09-02 08:11
    Sziasztok!

    A gubancgátlóval kapcsolatban egy gondolat: a fűződrót helyett én 0.25-0.30-as mofilból szoktam használni egy darabot, egy jól meghúzott egyszerű hurokkal a végén (így a lehető legkisebb a csomó). Átfűzöd a monofil szabad végét a gubancgátlón, majd a hurkon átfűzve a fonottat áthúzod egy mozdulattal az egészet. ;)
    Egyébként én évek óta nem használok gubancgátlót többek között pont az említett probléma miatt, inkább egy 80 cm hosszú lead core-t használok, erre sem tekeredik fel az előke. ;)

    Üdv.: Danee
  • debidevil10
    debidevil10
    2011-08-30 09:15
    Köszönöm szépen a válaszokat!
    Ha felmerülne még valami kérdésem, akkor keresni foglak!
    Minden jót!
  • boy-lee
    boy-lee
    2011-08-29 07:15
    Szia Péter!
    A videóban bemutatott horgászat alkalmával Korda gubancgátló csövet használtam. Mivel monofil dobóelőtét zsinórral horgásztam, így a befűzése nem volt probléma. A vastag monofil zsinórok könnyen átfűzhetők a gubancgátló csöveken mindenféle segédeszköz nélkül.
    A fonott zsinórt átfűzni a gubancgátló csövön már valóban nem ilyen egyszerű. Én sima fűződrótot szoktam használni, de megszenvedek vele, mire elkészül. Én sem találtam még olyan segédeszközt, amivel könnyedén át lehetne fűzni a fonott zsinórt a gubancgátló csövön.
    A gyorskapocsra több cég is gyárt szilikoncsövet, ami hosszabb és lágyabb mint a Fox. Itt én Carp Academy típusú csövet használtam.
    Üdv.: Gál József
  • debidevil10
    debidevil10
    2011-08-27 20:11
    Szia Józsi!
    Lenne megint egy-két kérdésem!
    A videóban milyen gubancgátló csövet használsz, és ebbe milyen módon fűzöd át a főzsinórodat?
    Lehet, hogy ostobán hangzik a kérdésem, de én nem találtam még olyan átfűzőt amit az általam használt gubancgátlókon használni tudnék!
    És még annyit szeretnék, hogy a quick change-re milyen típusú szilikoncsövet húztál!
    Válaszaidat előre is köszönöm!
  • boy-lee
    boy-lee
    2011-08-18 10:02
    Igen. A pontos megnevezése FOX Tapered Mono Leader. Egy tekercsen 3 db előtétzsinór van.
  • debidevil10
    debidevil10
    2011-08-18 09:54
    Még egyszer köszönöm a válaszodat!
    A pontos nevét meg tudnád mondani a FOX-os előtétzsinórnak, mert nem találom sehol!
    Talán a Tapered line-ra gondoltál???
  • boy-lee
    boy-lee
    2011-08-18 06:40
    Szia Péter!
    Nagyon szépen köszönöm a gratulációt a többiek nevében is!;-)
    Bevallom töredelmesen, hogy nem emlékszem pontosan, hogy azon a horgászaton konkrétan milyen előtét zsinórt használtam, de talán Mitchel-t.
    Tuladonképpen bármilyen erős monofil zsinór használható, de mégsem.:-)
    Én előszeretettel alkalmazom a direkt erre a célra gyártott elvékonyodó (felvastagodó) előtét zsinórokat. A FOX előtétzsinórja szinte tökéletes. Kitűnő csomózhatóság, csomótűrő képesség, strapabíró. Egyetlen hátránya a horror ára, de tényleg nagyon jó minőségű, még olyat sem találtam, ami megközelítené. Éppen a napokban találtam rá a Trabucco dobóelőtét zsinórjára. Harmadába kerül, de még csak ezután fogom kipróbálni.
    Üdv.: Gál József
  • debidevil10
    debidevil10
    2011-08-17 08:52
    Szia Józsi!
    Én meg az előtétzsinór márkájára, illetve méretére lennék kíváncsi!
    Válaszodat előre is köszönöm!

    Csatlakoznék az előttem szólókhoz, és gratulálni szeretnék ehhez a kiváló kisfilmhez!

    Üdv: Debreczeni Péter
  • Chtis78
    Chtis78
    2011-08-14 11:05
    Köszönöm szépen a gyors választ!Ki fogom probalni a következő éjszakai dobós horgászaton.Eddig SUFIX Ultra Knot 0.28as zsinort használtam.További még sok ilyen filmet kívánok!
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.