Összesen
0 Ft

Rekordok 72 órája…

2012. június 14.
Kov-Boly Carp Team
Kov-Boly Carp Team

Prológus

2012 első, többnapos horgászata…Ki nem szánna ennek kitüntetett figyelmet? Mi is, mint „sorstársaink” minden eddiginél jobban vártuk és titkon reméltük, Harsány megadja nekünk azt, amit már többen megkaptak tőle… Ez pedig nem más, mint egy gyönyörű 20+ -os ponty. Nem hajszoljuk a nagy halakat, de rekordjainkat tekintve, ez a következő lépcsőfok számunkra. Tudtuk, hogy itt nagy esélyünk lehet rá. Gabesz barátom 14,00 kg-os, én 15,10 kg csúccsal büszkélkedhet. Ami azt illeti, az előzmények sok jót nem sejtettek, kezdetben…


Harsányi látkép

Decemberben a helyfoglalásnál hezitálva, nem sikerült sem a megfelelő helyre, sem a megfelelő időben horgászhelyet foglalunk, ami nem adott okot a bizakodásra, pláne hogy tavasszal szinte mindenki az 1, 2, 3 állásokat favorizálja, nem ok nélkül. Félelmünk nem volt alaptalan, érkezésünk előtt néhány nappal bojlis verseny volt a tavon, ahol a tó első része bizonyult eredményesebbnek. Ráadásul az időjárás már-már a nyári napokat idézte, rekkenő hőség volt, lengedező déli széllel, ami még inkább ezen állások javára billenti a képzeletbeli mérleg nyelvét. Nem lesz könnyű dolgunk - az ívási időszak miatt sem - bár az új állás még sosem hagyott cserben minket…

Végre Harsányban!

Kicsit korán érkeztünk, így az előttünk lévő kollegákat még az álláson találtuk. Nagyon jó fogási eredményekről számoltak be és biztattak, hogy semmi ok az aggodalomra, mert igen nagy étvágyuknál vannak a halak. Nem is vártunk sokáig, gyorsan birtokba vettük az állást. A bóják elhelyezésén és a távolságokon sokat gondolkodtunk, de a felszereléseinket ismerve, az enyémet az állástól balra húzódva, már szinte a stéges hely „hatósugarának” jobb oldalán, úgy 120 méterre tettem le. A felszerelésem: Shimano Force Master 3,9-es 3lbs Long Range bot, Shimano Navi 8000XTA orsó, 0.25 mm zsinór. Ezzel a cuccal elérhető ez a távolság.
Gabeszét tőlem jobbra, úgy 30 méterre és a parttól mindegy 100 méter távolságban raktam le. Az ő szerkója: Shimano Hyperloop 3,6-os 3,25lbs L.R. bot, Shimano BBLC orsó 0.30 zsinór. Mind a ketten használtunk kb. 10 méter fonott dobóelőtét zsinórt. Végszerelékeink: 80 cm leadcore zsinórból + 90 grammos ólomból + 4-6-os méretű PB Product horgokból álltak.


Egyszerű, ám hatékony végszerelék

A közel 5 hónapnyi várakozás alatt sokféle-fajta taktika lehetősége fogalmazódott meg bennünk, de a végére a koncentrált etetés mellett tettük le voksunkat. Alapozó etetésünket változó méretű egész és fél bojlikkal (16-20 mm) és nagyobb méretű halibutos pellettel (20mm) alakítottuk ki. Túlnyomórészt az Eurostar kategória golyóit használtuk, Frankfurti kolbász és Squid & Octopus + Strawberry Jam ízekben. Ezáltal egy fűszeres + büdös-halas jellegű etetést hoztunk létre, ami már sokat bizonyított, és amit a bójától kevesebb, mint 3 méter sugarú körben szórtuk szét, megspékelve egy pár darab extra méretű 30-as golyóval. Ez természetesen mi más lehetne, mint az új nyerő csali, a 20+ Premium bojli, M1 ízesítésben. Csalizásra ugyan nem használtuk, de etetésnél nagyon jól szelektálta a nagyobbakat. A partra érkezve, a csalizást követően elkezdődött a várva várt horgászat.

Csali arzenál

Én, mint általában, a fűszeres vonal mellett döntöttem. Az egyik botom horgára természetesen a nagy kedvencem, a frankfurti kolbászos került , 20 mm-es főzött változatban. A másik csalim M1 Wafters 16 mm + HiVis Fluro Pop Up ananász 12 mm volt.

Csali variációk egy témára

A harmadik botomon is a balanszírozást alkalmaztam az M1 oldódó 16 mm + Soluble Premium Pop Up Phaze1 12 mm párossal. Gabesz elsőként egy oldódó frankfurti kolbászos bojlival és Hi Vis Fluro Strawberry Jam Pop Up kombinációjával próbálkozott 20 és 12 mm-es méretben. A másodikra csak egy darab Double Trick Phaze1, míg a harmadikra az Eurostar kategória Squid & Octopus 20-as bojlija került. Az első dobásoknál még érezhető volt a tavalyi „rozsda”, nem sikerült elsőre elérni egyik bottal sem az etetésünket. Össze kellett szednünk magunkat, ami pár próbálkozás után sikerült is. A botok a helyükön, jelzők, fékek beállítva, nem volt más hátra, csak várni azt a minden horgász számára oly kedves hangot.

A botok beélesítve...

Az első pár óra eseménytelenül telt, de ezen egy percig se aggódtunk. Tudtuk, hogy minden rendben és hamarosan megjönnek a halak is. Társam feltette a szokásos nagy kérdést: „-Na, ki lesz a…?????” Ez egy olyasfajta csapatbabona… És, ki is lett?

„Na, ugye megmondtam, hogy parittyázni kell!”

Kapás! Délután 4 körül óvatos, lassú húzással jelentkezett az első érdeklődő. Gabesz odafut a bothoz, finoman bevág, de valami nem stimmel, nem akadt. Nagy sóhajtozások közepette kitekerte, majd megvizsgálta a szereléket, látszólag hibátlannak találta, mert csalizást követően újra vissza is került a helyére.
Ekkor már „élt” a víz felszíne a bójáink körül. Addigra elkészültem a gombócokkal, egy kis csapatmunka következett: parittyáztunk. Meg is hozta a gyümölcsét. Újabb kapás! Szinte lekopírozva az előzőt: óvatos, lassú, majd egyszer csak eszeveszett rohanásba kezd… mondhatni tökéletes. Halkan meg is jegyeztem: „- Mondtam, hogy parittyázni kell.” Harsányban szinte alapkövetelmény. A halaknak ez egyfajta hívó hang.

Gombócok készültségben

Gabesz odamegy, felkapja a botot és… Na, ne!… Megint semmi... Elég volt, elkeseredésében új végszereléket készített, a „hibát” kiküszöbölve. Lerövidítette az előke hosszát, és 12-es, 14-es méretű bojlikkal próbálkozott tovább a 20-as Squid & Octopus helyett. A Premium kategória M1 Wafters csalijára került a választása. Kezdett lassan beesteledni és miközben a szereléssel bajlódott, kapás nálam… MEGVAN!!
Ismét elhangzik: „-Na, ugye megmondtam, hogy parittyázni kell!”
A túra első hala… hiszen, hát melyik horgász nem babonás?
Várj még, ne nyúlj a merítőért… csak ha partközelben van!
Ilyenkor, mintha megállna az idő… azért babona ide vagy oda, megmerítettük. Gyönyörű, hosszú nyurga testű 11,30 kg-os , ami az M1 Wafters + Ananász Pop Up szendvicsre éhezett meg. Megvan az első, és 10 +-os, sose rosszabb kezdést!

A túra első hala: 11,30 kg

Ezt követően folytattuk a parittyázást, szerettünk volna még több halat fogni, hiszen az éjszaka nem a legerősebb időszak Harsányban. Szinte már nyárias meleg kora esténk volt, a szél is teljesen leállt, ennek ellenére a víz felszíne tele volt élettel. Nagyobbnál nagyobb pontyugrásokra lettünk figyelmesek, csak bámultuk a vizet, hiszen más dolgunk nem akadt. Társamnak folyton azon járt az agya, mi lehet a hiba, miért nem akadt a horog, csak erről beszélt! Eldöntötte, estére visszaáll a nagyobb méretű boljira. A 12 mm–s M1-et lecserélte egy 20 mm-s Eurostar Fish & Liver + Hi Vis Fluro 12 mm-es ananászos Pop Up-ra, ez a későbbiekben döntőnek bizonyult. Az újra csalizás végeztével elkezdtük a készülődést az éjszakára. Bármennyire is jó volt az idő napközben, késő estére lehűlt a levegő és behúzódtunk az elő sátorba, onnan vártuk miként alakul az éjszakánk. Első „látogatónk” a halőr volt, aki néhány percnyi beszélgetés után távozott is, némi információval szolgálva az előző napi eseményekről. Az est további része nem a megszokottak szerint alakult. Persze, ezt egy percig se bántuk. Sokan állítják, hogy a harsányi éjszakák „csendesek”, ezt mi is tapasztaltuk már, de most nem a megszokott forgatókönyv szerint zajlottak a dolgok.

Éjszakai műszak I.

Már 22:30 környékén az aznapra jellemző komótos kapással jelentkezett az első éjjeli műszakos, megzavarva álmunkat. Ez legyen a legnagyobb probléma, ami csak egy horgásszal történhet. Pár percnyi küzdelem után, egy 10+-os potykát köszönhettünk a parton. Éjfél körül ismételten ébredni kellett. Egy erős, egészséges nyurgát sikerült fotózásra bírni, akit egy tükrös bajtársa követett hajnali 2 óra „magasságában”. Mindkettő meghaladta a 10+-os határt! Azután egy kisebb csend következett, amit nagyon nem bántunk, szusszanhattunk egy kicsit, mert hát a nyakunkon a hajnal, ezt sosem szabad lustálkodással tölteni, itt legalábbis.

Rekord reggelire

Négy órakor ébresztő! Ismételten parittyáztunk egy keveset az etetés előtt, és újakat dobtunk. A hála nem maradt el, közvetlen a parittyázás után újabb hallal gazdagodott a fényképalbum. Ébredeztek a szomszédok is, hallani lehetett a kapásjelzők csipogását. Irány befelé etetni, billentsük a mérleg nyelvét magunk felé. A munka végeztével mi is megéheztünk. Asztalhoz, reggelizzünk valamit! Ki nem élte még át mikor reggeli közben, zsíros kézzel, egy falat kenyérrel a szájában fáraszt? Ismerős ugye? És ki gondolná ilyenkor, hogy megjött, akire jó ideje vár. Füstölős kapás, az orsó szépen adagolja a zsinórt, a jelzőm szinte könyörög, hogy vágjak már be. Ekkor még nem tudtam, hogy megjött Ő! Ráemelés után, szinte megállíthatatlanul húzta a zsinórt. Azt hittem, hogy sose fog megfordulni. Finoman rá fogva az orsó dobjára próbáltam lassítani, és egyszer csak sikerült. Megállt, majd sikerült a part felé irányítanom. Bő tíz perc kemény küzdelem következett. A part szélénél eléggé akadós a terep, amit ellenfelem meg is próbált kihasználni. De a jól dolgozó botnak és a tökéletesen beállított féknek köszönhetően sikerült jobb belátásra bírnom és a merítőbe terelnem. Barátom ekkor azt mondta: megvan, amiért jöttél! Kihoztunk a pontymatracra és megmértük. Mikor megláttam, olyat éreztem, mint már nagyon régen. A mérleg 17,32 kg-ot mutatott, azaz visszamérve (tárázás után) 16,52 kg. Új csúcs!


Új egyéni rekord, a masszív tükrös súlya 16,52 kg

Sose gondoltam, hogy ez már a második napon sikerül. Természetesen gyors fényképezés, fertőtlenítés és egy nagy puszi után úszhatott is tovább. Nagyon boldog voltam. A folytatásról nem is beszélve. Visszatértem a reggelimhez, de pár perccel később újra abba kellett hagynom. Megérkeztek a halak az etetésre és kapás, kapást ért. 13,80-as tükrösünket egy 13,15 kg-os követte, és délelőtt 11 órakor egy újabb gyönyörű 13,60-as. Mondanom se kell, hogy mindegyik a 20 mm-es főzött frankfurtira jött.

13,80 kg

Ekkor érezni lehetett, rekkenő hőség lesz ma is, még a szél sem lengedezett. Még az aznapi melegrekord is megdőlt, de hála a jó égnek, nem az volt aznap az egyetlen. Majd megtört a jég: Füstölős kapással megérkezett a túra első hala Gabesz számára is. Bár egy kicsit félve indult neki a kezdeti balszerencse után, de mikor megemelte a botot, már mosolygott. Néhány percnyi fárasztás után, Harsány ajándéka egy 13,00 kg-os hibátlan tőponty volt.

Gabesz első hala 13,00 kg-ot nyomott


A szerelék tökéletesre vizsgázott, és a hóember csali – frankfurti kolbász és a Strawberry Jam kombó – ismételten bizonyított, még ha nehéz is volt a kezdés. Délután 14-17 óra között szünet következett, közben parittyáztunk is, de nem történt érdemben változás. Kissé elkezdett lengedezni a szél, talán ennek és a folyamatos parittyázásnak köszönhetően alakult-e napnak a hátralevő része valami nagyon különlegesre.

Rekord vacsorára, éjszakai műszak II.

Elsőként egy 7 kg-os tükrös, majd egy 13,10 kg-os pikkelyest sikerült horogra csalni, és mikor az előbbi fertőtlenítésével, mérlegelésével foglalatoskodtunk, ismét kapásra lettünk figyelmesek. 15 percnyi fárasztás után már a merítésnél láttam, hogy ez nagyobb, mint az eddigiek. Amit addig csak reméltünk, az a mérlegelésnél bebizonyosodott: 20,50 kg (!), a csali, pedig a már említett: Fish & Liver 20 mm és Hi Vis Fluro Pop Up ananász 12 mm.

Gabesz, megvan az új rekordod, nem is akármilyen: 20,50 kg

Nagy volt az öröm, amit a mellékelt kép is mutat. Szép, egészséges tükörponty, hosszúkás, mégis kissé pocakos. Az első 20+-os halunk! Ezzel beléptél egy újabb klubba… Ki gondolná, hogy ez még csak a kezdet volt. Nem mintha telhetetlenek lennénk, de minden képzeletünket felülmúlta a folytatás. Már az éjszaka mozgalmasra sikeredett, 22 órakor elkezdődött az éjszakai műszak. Elsőként egy 14,80 kg-os tükrös került lencsevégre, ami önmagában is Gabesz új rekordja lehetett volna…ha előbb érkezik 20,50-es társánál. A csali, naná, hogy a Fish & Liver 20 mm és Hi Vis Fluro Pop Up ananász 12 mm. Hajnalig sokat nem aludtunk, csak néhány órát sikerült, azt is felváltva, az „apraja” dolgoztatott minket. Fogtunk: 6, 7, 9,60 kg-os pontyokat az éjszaka folyamán. Hajnalra közelítettük meg egy pocakos 9,80-as tükrössel újra a 10+-os határt. Ki mondta, hogy az éjszaka Harsányban nyugodt? A második éjjel így elég mozgalmasra sikerült, de ezt egyáltalán nem bántuk.

Nincs megállás egy újabb szépséget fotózhattunk! A tükrös súlya 14,80 kg

Újabb hajnal virrad

Hajnali 4 óra tájban ismét ébresztő, gombócozás és már repülhetnek is befelé, most azonban nem hozták meg a várt eredményt. Így kicsit később a pirkadattal eveztünk a többiekkel befelé, a szokásos reggeli etetésre szánt bojlival, pellettel a vödrünkben. Nappalra Gabesz feladta az „édes” vonalat, és lecserélte a Phaze1 bojliját, oldódó (Soluble) Frankfurti kolbászos 20 mm-es bojlira. Ennek eredményeként sikerült 2 db nagytestű keszeggel is randevúznunk, melyeknek súlya: 1,15 és 1,4 kg volt, melyek a bojli oldódásának köszönhetően felszippanthatták azt. Az ívásuk miatt tele voltak piros kiütésszerű pöttyökkel (nászkiütés, népies nevén dorozsma, a szerk.), eközben én egy duci tükörponty társaságában fotózkodhattam ismét.

A hőség egy kissé mérséklődött mára, bár a rádióban egy esetleges vihar, jégeső kombinációjával riogattak minket, igaz csak másnap reggelre jósolták.
Így május elején, az új állás fáinak árnyékában nagyon is élveztük ezt az időjárást. Délelőtt, pedig ugyanott folytattuk, ahol abbahagytuk. 8,30 kg-os pikkelyest egy 13,60-as tükrös követte. Ahogy melegedett az idő, úgy lett kevesebb a kapások száma, így volt egy kis időnk kipihenni az éjszaka fáradalmait.

Rekord uzsonnára

17 óra, óramű pontossággal: kapás. Kissé mohón kap, szinte lerántja a botot az állványról, ez eddig nem volt jellemző. Közel 20 percnyi fárasztás után ismét szákolhattunk. Gyönyörű pikkelyes, szép, hosszú, a szája, pedig teljesen ép, igazi kuriózum.

A hosszú testű tőponty 20 perc fárasztás után adta meg magát

Csakhogy feltegyük az i-re a pontot, ezután ismét elsült a „túra csalija”, azt hiszem, méltán nevezhetjük így. Egy újabb 20+-os! Pontosabban 21,20 kg! Gabesz, a rekordod rekordját döntötted meg! Mázlista. 2db 20+-os kevesebb, mint 24 óra alatt! Bevált a Fish & Liver kombináció, pedig ezt amolyan vésztartaléknak hozta magával. Tavaly ilyenkor az édes vonal volt az, ami jobban ment neki. Csodálatos, hosszúkás, pikkelyes. Ritkán adatik meg ilyen, de kívánom mindenkinek.

A mérlegelés eredménye: 21,20 kg

Csapatöröm

Aznap késő délután még fogtunk néhány 10 felettit, amik M1 Wafters + Hi Vis Fluro ananászos Pop Up vagy egy süllyedő Frankfurtira jöttek.

Az éjszaka Gabesznak egy 7 kg-os pikkelyest és nekem, pedig egy 10+-os pontyot adott. Ezután rövidebb pihenő következett, de megbeszéltük, hogy hajnali 4-kor parittyázunk, és még a végére hajrázunk egy nagyot.

Hajnalban még a rekord is más

Így is lett. Szó szerint „kirugdaltam” a barátomat a sátorból, és megkezdődött a visszaszámlálás. Már csak néhány óránk maradt. Gombócokat gyúrtunk, az utolsó morzsákat szedtük össze az etetésre. Mivel még korán volt, csak parittyázni volt lehetőségünk. Párás, hűvös reggel volt, a napsugarak viszont jó meleget adtak. Ekkor, olyasvalami történt, amit már ha most leírok, biztonsággal állhatom, nehezen hinnék el én is. Folyamatos, húzós kapás! Gabesz megemeli a botot, a zsinór pedig csak fut kifelé az orsó dobjáról…
Ez nem az aprajából van… Hosszú, kemény percek következnek. Majdnem 30 percnyi fárasztás után láttuk meg először… bizarr egy érzés volt… csak a hatalmas feje bukkant ki először, mondtam is: „- Ezt nem hiszem el!” Mikor megszákoltuk, ketten emeltük és vittük fel a domboldalon, ekkor örömömben egy hatalmasat üvöltöttem. Nem én fogtam, de ez teljesen mindegy. Nagyon örültem barátom újabb sikerének. Sosem láttunk még ehhez hasonlót, először a mérlegért nyúltam és nem is engedtem Gabesznak, hogy megnézze. Majd én mondom!!! Kereken 26 kg-ot mutatott a mérleg… a mérlegelő zsákot visszamérve megkaptuk: 25,20 kg!

Az óriási tövessel Gabesz átlépte a 25 kg-os álomhatárt

Peti, a tógazda szerint ez lehet a tórekord, de még hivatalos megerősítésre várunk. Apropó, nem ezen fog múlni a túra sikeressége… Leírhatatlan, milyen élményt jelentett ez számunkra, kívánjuk mindenkinek, hogy élje át ezt az érzést, mihamarabb. Gabesz, 48 órán belül 3db 20+-s halat fogott. Ugye nem kell kihangsúlyoznom, ebben az esetben is a Fish & Liver + Hi Vis Fluro Pop Up ananász volt a nyerő csali kombináció. Természetesen PARITTYÁZÁS után közvetlenül volt a kapás. Ez még nem minden. Mintha már nem lenne így sem elég hihetetlen. Jómagam egy fél órával később, összeállhattam egy közös fotó erejéig 15,50 kg-os tükrös barátommal.

A túra utolsó pillanataiban is egy 15,50 kg-os példányt tarthattam a kezemben

Ezután elkezdődött a minden bojlis rémálma: sátorbontás, összepakolás, ami szintén nem volt eseménytelen. Miközben a tógazda társaságában teltek az utolsó percek, egyszerre ketten is fárasztottunk. A halak összsúlya ebben az esetben 30,80 kg volt, 16,20 és 14,60 kg-os elosztásban. Ez nem akármilyen befejezés, de itt volt a vége sajnos.

Összegzésképpen: 338 kg halat fogtunk, 13 kg-os átlag súllyal. Nekem a fűszeres vonal ismét bejött, az oly sokat favorizált frankfurti kolbászos és a már talán mindenki által ismert M1 Wafters segítségével. Míg csapattársam új kedvenc kombóra talált, a Fish & Liver és az ananászos Pop Up „személyében”.

Minden túlzás nélkül ki merem jelenteni, sosem fogjuk elfelejteni ezt a horgászatot. Köszönjük Harsány és köszönjük SBS!!!

Üdvözlettel:

Kovács Dániel (carphunter23), Bolyos Gábor

ABK Kov-Boly Carp Team

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Hozzászólás (17)
  • carphunter23
    carphunter23
    2013-01-15 01:01
    Köszönjük!
    Sikerült ebben az évben ugyanakkor ugyanoda foglalni. Úgyhogy megpróbálunk hasonló eredményekre törekedni.
  • lojzi
    lojzi
    2013-01-14 21:05
    Gratulálok nagyon szép TERMÉS.
  • kelly
    kelly
    2013-01-14 15:12
    GRATULA nektek nagyon szép fogások és nagyon jó a cikk is!!!hajrááá
  • DonCarpHunter
    DonCarpHunter
    2012-07-18 09:09
    Nagy Gratuláció Dani!
    Természetesen összehozzuk a pecát és a beszélgetést! :) Szólj ha már tudsz biztosabb időpontot.
    Tsövi :)
  • carphunter23
    carphunter23
    2012-07-14 03:00
    Kösz Geri! Természetesen! Azóta már sikerült nekem is beiratkoznom a 20+-os klubba! Természetesen Őt is Harsányba fogtam. Augusztusban készülök haza. Összefuthatunk majd egyet pecázni-dumálni mondjuk a csótón!
    Tsááá
  • DonCarpHunter
    DonCarpHunter
    2012-07-10 11:01
    Grtau Srácok! Még sok ilyen szép napot és sok ilyen szép halat! Dani a beszámolót majd szeretném személyesen is ha összefutunk :) REAL BIG CATCH :)
    Üdv: Tölgyesi Gergő
  • carphunter23
    carphunter23
    2012-06-25 00:24
    Köszönjük! Így igaz REAL BIG CATCH :)
  • mario692
    mario692
    2012-06-17 19:04
    Gratulálok fiuk, csak így tovább!!! REAL BIG CATCH
  • carphunter23
    carphunter23
    2012-06-15 15:47
    Sziasztok!
    Köszönjük szépen! Nagyon örülünk hogy mindenkinek tetszik a cikk. Józsi, neked is nagyon köszönjük a segítséget! Szinte mindent a két Harsányi filmedből lestünk el :) Eszembe se jutna abbahagyni, sőt nem is tudnám! Attól azért fanatikusabb vagyok :) Ez volt az első írásunk, de biztos h nem az utolsó! Remélem továbbra is hasonlóan sikeres horgászatokról irhatunk!

    Üdv ABK KBCT Dani :)
  • boy-lee
    boy-lee
    2012-06-15 08:35
    Nagy gratula a csapatnak!
    Jó volt olvasni a beszámolódat Dani, a halfogás mellett ez is jól megy neked! Ne hagyd abba...
    További sok sikert kívánok!
    Üdv.: Gál József
  • cipi
    cipi
    2012-06-14 22:10
    Gratulálok nektek Dani !Szép halak,jó cikk!!

    ÜDV:István / Cipi /
  • bolyosgabor
    bolyosgabor
    2012-06-14 20:59
    Csatlakoznék Dani barátomhoz:)Köszönjük a gratulációkat, és az SBS-töl a lehetőséget, hogy itt is megjelenhetett a cikk. Danee külön köszönet neked a sok segítségért, a lehetőségért és természetesen mindazoknak akik ebben a segítségedre voltak.

    Üdv: Gabesz
  • Gaben
    Gaben
    2012-06-14 17:01
    Sziasztok!

    Gratulálok én is az íráshoz és a halakhoz is. Ezt valóban nem lesz könnyű űberelni!

    Üdv. Gaben
  • kellerd92
    kellerd92
    2012-06-14 15:49
    Gratulálok Dani!:)

    Üdv. Dávid
  • carphunter23
    carphunter23
    2012-06-14 10:25
    Itt is köszönjük szépen! Tofek: attól függetlenül, hogy mi írtuk, mióta felkerült az oldalra már 3X olvastam el :) Alig várom már, hogy újra Harsányba legyünk (júl1-júl5). Mindent megteszünk érte, de nem tudom sikerül e még valaha ilyen jó fogási eredményekkel zárni egy horgászatot! De rajta leszünk a dolgon, természetesen az SBS bojlikkal együtt!
    ÜDV ABK KBCT
  • Danee
    Danee
    2012-06-14 09:09
    Sziasztok fiúk!

    Ügyesek voltatok, nagy grat! ;)

    Üdv.: Danee
  • tofek
    tofek
    2012-06-14 08:26
    Sziasztok srácok!

    Dani!
    Nagy örömmel olvastam végig a cikket, pár percig én is Harsányban voltam, és éreztem a víz és a természet illatát, miközben ezekről a gyönyörű halakról készült képeket néztem.Biztos vagyok abban ha becsukjátok a szemeteket, és visszagondoltok erre a csodálatos horgászatra, az mosolyt csal az arcotokra még sok-sok év múlva is.
    Az hogy ezt a sikert SBS csalikkal értétek el, pedig külön öröm nekem (nekünk), hiszen ismét bebizonyosodott, hogy a jó csapatmunka és jó csali kombinációja milyen sikereket hoz!!!:)
    További halakban és sikerekben gazdag horgászatokat kívánok nektek!

    Üdv:Tofek
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.