Összesen
0 Ft

SBS Crazy Style

2013. május 23.
Jászovics Viktor
Jászovics Viktor
SBS Crazy Carp Team

Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik vízpart közelében születtek, és szinte egész gyermekkorukat vízpart mellett töltötték. Nagyapám hivatásos halász volt, sok időt töltöttem vele a Tiszán és a környező holtágakon. Édesapám is a horgászat megszállottja, a horgászat iránti szenvedélyem biztosan tőlük örököltem. Tamás unokatestvéremmel pedig szinte egész nyáron együtt kergettük a halakat.


Pár hónaposan, már vízparton


Crazy Carp Team első megbeszélésén :)


Gyermekálmom

Tanulmányaink befejezése után, kis megszakítással az ezredforduló után, újra együtt kezdtük el a horgászatot. Én még a finomszerelékes módszereknek hódoltam, amit a mai napig szívesen gyakorlok, igaz, idő hiányában sajnos keveset. Akkor még csak ámulva figyelgettük a furcsa hangot adó szerkezettel és csalival horgászó „csodabogarakat”. Ráadásul, a csali nem is a horgon van, mekkora hülyeség! Eredményeik minden kezdeti kételkedésünket eloszlatták, kíváncsiságunkat felkeltve próbáltunk ellesni a módszerüket és tanulni tőlük.
Kezdetben a bojlizáshoz szükséges felszerelések és a furcsa golyó alakú csali hozzávalói nehezen elérhetőek voltak kishazánkban. A határtól nem is olyan messze volt egy horgászbolt, Kurt Grabmayer, világbajnok nevével fémjelezve, ami már akkor szentélynek számított a megszállott bojlis horgászok körében. Természetesen jártunk nála.

Grabmayer

Kis idő elteltével már a hazai boltokban, és az internet elterjedésével a webáruházakban is megtalálhatóak voltak a minőségi alapanyagok.

A minőségi alapanyagokból elkészített bojli számunkra bizonyított

Lázas munkában

Fáradalmas munka előbb-utóbb bearanyozódik

És, hogy a nevünk miért „őrült”? Erről a közeli családtagok, barátok és rokonok tudnának mesélni, hiszen a horgászat iránti fanatizmusunk már-már őrületbe ejtő. Sokszor hangzott el az a bizonyos mondat: „-Őrültek vagytok, vagy csak nem vagytok normálisak!” Mindemellett, a vízparton eltöltött időbe igyekszünk kis őrültséget, vidámságot csempészni.

Elszántságunkból a zord időjárás ellenére sem engedünk. Az elmúlt tíz év során több mint harminc tavon horgásztunk. Volt, ahol őrült módon a természet erejével dacolva küzdöttünk szeretett bajszosunk horogra kerítésével.

Egy kis havazás?

Vagy kicsit nagyobb?

Nem vitás, ilyen időben is érdemes próbálkozni.

Mert a télen is meg lehet őket találni


Megesett, hogy hajnalban ránk fagyott a tó


Igen, jól látjátok, Maconkai sziget bejáró 2006-os árvíz alatt. Este érkezett az ár

Egy kimondottan nagy hal ideiglenes elejtéséhez nem csak a kiváló minőségű csali és a hely kiválasztása, hanem egy jó adag szerencse is kell.


Szerencsét hoz?

Ez a szerencse kísérte Tamást is a Maconkai víztározón, amikor 2007-ben megfogta az addigi legnagyobb pontyot a tóból, 19,18 kg-os súllyal, ami majd’ öt évig (a húsz kilógrammos nagyponty telepítéséig) tórekord maradt.


Tórekord

A halakkal való kíméletes bánásmód, minden kifogott halat megillet, súlyhatártól függetlenül, mindig minden körülmények között. Ezek a sokat ismételt mondatok már sok ember számára unalmasak lehetnek, de azok a gyerekek, - ahogy mi is - apák, nagyapák, nagybácsik tanító példáin nőnek fel, biztosan más szemlélettel bánnak a halakkal. Nem utolsósorban, talán lehetőségük lesz az általunk megfogott és visszaengedett halakat évek múltán álmaik halaiként újra horogra csalni.


Ami minden halat megillet


…és ami minden megakasztott halnál kötelező


Vissza ahonnan fogtuk!


Itt Ő van otthon

Még ebben az évben, október végén ezen a tavon egyedül horgásztunk két éjszakát is. Misi bácsi a halőr, este tájékoztatott is minket, hogy kivételesen egyedül horgászunk a tavon. (65 ha) Az éjszakai lehűlés sok horgászt otthon marasztalt.


Közel nem a leghidegebb volt aznap

2008 nyarán belekóstoltunk kicsit a versenyzés világába, és elindultunk első versenyünkön, ahol harminckét neves csapatból az előkelő, ötödik helyet szereztük meg!

Kupa 2008-ból

Még ebben az évben, miután nagyon sok francia szót ismertünk már, (baguette (ejtsd: bagett), croissant (ejtsd: kroászan), Renault (ejtsd: rönó), Peugeot (ejtsd: pözsó) elérkezettnek láttuk az időt, hogy egy közel 1000 hektáros francia víztározón próbáljunk szerencsét. Egyedülálló élmény volt.

Horgászat iránti szeretetünk együttes a természet iránti szeretettel, és egy-egy túra alatt megörökített képek között nem csak a halak, szerelékek kapnak szerepet, hanem a minket körülölelő állat- és növényvilág is.

Mit jelentett számunkra a 2012-es esztendő? Még, ha nem is sikerült annyi időt töltenünk a vízparton, mint szerettük volna, mindkettőnk számára egyéni rekorddöntést hozott.

Tamás: Ecsédi Vég-tó - 20.30 kg tőponty

Csali: 20+ Premium bojli Ace Lobworm 20 mm + Dark Fireflys Pop Ups 15 mm – Squid & Octopus

„Próféta”

Viktor: Jurassic Park – 19 kg amur

Csali: Dark Fireflys Pop Ups 15 mm - Ananász

Bányatavi torpedó

Mit várunk a 2013-as esztendőtől? Az SBS Tactical Baits ebben az évben is előrukkolt nagyon sok újdonsággal. Természetesen ezeket az új csalikat is felhasználva szeretnék ebben az évben is élménybeszámolókat írni nektek olyan tavakról, ahonnan még nem, vagy nagyon kevés cikk érkezett eddig.
Fogadjátok ezt a 2012-es kis videó összefoglalót szeretettel!

„REAL BIG CATCH” 2013-ban is!

Jászovics Viktor és Nagy Tamás

SBS Crazy Carp Team

„…mert őrült kell egy őrült ellen!”

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Hozzászólás (1)
  • Gaben
    Gaben
    2013-05-28 12:04
    Bravó srácok! Sok hasonló élményt kívánok még nektek! (úgyis összehozzuk a közös pecát ;-) )

    Üdv, Gaben
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.