Összesen
0 Ft

Stoppert, de milyet???

2010. július 11.
Novák Dániel
Novák Dániel
SBS Happy Carp Gang

A 90-es évek nyarának megszokott jelenete volt családunkban, amikor a Balaton-part strandján anyukám a napernyő alatt, tűvel és cérnával a kezében áztatott kukoricát fűzött, mintha nyakláncot készített volna. Eközben két lángos és három palacsinta között befőttes gumigyűrűkből kis darabokat vágtam, ebből készült az ütköző (mai, divatosabb nevén "stopper") a kukorica alá. Jól működött a családi kolhoz... :)

Azóta közel húsz év telt el, és a pontyhorgászat robbanásszerű feljődésének eredményeként ezt az egyszerű kelléket is többféle anyagból, színben és formában találhatjuk meg boltok polcain. Meggyőződésem, hogy egy sikeres horgásztúra, egy nagy hal megfogása többek között a szerelék összangján, és az apró részletekben rejlik. A kívánt harmónia része a stopper is, a következő néhány mondatban bemutatom Nektek, hogy én melyik típusokat használom! ;)

A doboz tartalma, ami mindig a zsebemben van: fűzőtű és különböző méretű és formájú stopperek rendszerezve

Az első, és egyben kedvenc darabom, - amikor bojli kerül a hajszálelőkére - a homokóra formájához hasonló stopper. A kissé félkör alakúra hajlított forma tökéletesen felfekszik a gömbölyű csalira, ami azért fontos, mert nem bízom azokban a megoldásokban, ahol a hal a csali közelében megszúrhatja magát a stopper kiálló részeivel. Ilyenkor mindig azok a víz alatti felvételek jutnak eszembe, ahol a pontyok akár a főzsinórba beleúszva is megijednek, és a rutinos "öreg rókáknak" már ez is elég ahhoz, hogy gyanút fogjanak, és elugorjanak az etetésről.


Ha bojli kerül a haszálelőkére, a legtöbb esetben ez a típus a nyerő!

A leggyakrabban kapható alaptípusokat a következő képen láthatjátok. Az anyaga általában műanyag vagy a kissé lágyabb, puhább szilikon. Többféle csali használata esetén használható, legyen az kukorica, tigrismogyoró, vagy bojli. 16 mm vagy ennél kisebb átmérőjű bojli használata esetén kerül nálam elő a dobozból ez a típus.


Legyen nálunk többféle, abból baj nem lehet...


Már csak egy lépés hiányzik: nyomjuk bele a stoppert a csaliba, hogy ne álljon ki a síkból!

Leszoktam arról, hogy előre kötögetek előkéket otthon. Mindig a helyszínen döntöm el a körülmények függvényében, hogy mekkora horgot, milyen előkezsinórt, és milyen csalikombinációt használok. A megkötött hajszálelőke hossza meghatározza, hogy mekkora csalit tudunk a horog alá fűzni! Ha  a hajszálelőke hossza például egy szem 20 mm-es bojlihoz lett igazítva, akkor jöhet az előkecsere, ha egy hóember kombinációra akarunk váltani egy szem 20 mm-es süllyedő és egy szem 16 mm-es pop up csalival kombinálva, hiszen itt már 36 mm-es hosszra lenne szükségünk a hajszálon, hogy megtartsuk a kívánt csali-horog távolságot. Lehet, hogy elég egy trükkös stopper, és már dobhatunk is újra???


A hosszított V-alak különböző méretben nagy variációs lehetőséget nyújt


A megoldás: egy megfelelő méretű stoppert választunk (többféle méret kapható), így a hajszálelőke változtatása nélkül lehet a bojliméret(ek)hez igazítani előkénket

Hasonló alapokon nyugszik az ún. esernyőstopper ötlete is. Amint a képen jól látszik, a kis kampó egy széles, legömbönyített tányér alakban végződik, ami jól megtartja a csalit. Használhatjuk kisebb fúrt pelletekhez, bojlikhoz, és elsősorban akkor alkalmazom, ha főzött magokkal kell csalizni.



Ha magokkal horgászunk, tökéletes választás, jobban tarja a csalit, mint egy "mezei" stopper

A V-alakú formák fúrt pelletekhez fejleszett változata a pelletstopper. Picit szét szoktam hajtani a stopper két szárát a csalizás során, így kissé megszorul a stopper a csali furatában, így még jobban tart.



A 16-os fúrt pellethez jó az esernyőstopper, a 20-ashoz jó pelletstopper


A pont(y)os csalizás eredménye

Talán sokan hasonló megoldásokat alkalmazva veszitek üldözőbe a halakat a vizparton, de remélem néhányan találtatok új információkat, és hasznát veszitek a fentiekben leírt és illusztrált csalizási technikáknak. Sikerekben gazdag halfogási szezont kívánok Nektek, ami ne feledjétek, január 1-től december 31-ig tart! ;)

 

Írta és fényképezte: Novák Dániel

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Hozzászólás (5)
  • boy-lee
    boy-lee
    2010-07-27 12:22
    Szia Dani!
    Jó cikk, sokat segít eligazodni a stopperek világában.;-)
    Szeretném felhívni a figyelmet az általad első helyen említett stopperre. A behordásos technikánál szinte csak a stopper "rejtőzködő" képességére kell figyelni. A dobálós pecánál azonban a legfontosabb a stopper terhelhetősége. Gondoljunk bele, milyen hatalmas terhelés kerül a stopperre egy 110-120 m-es dobásnál. Az említett stopperrel nagyon jó tapasztalataim vannak. Soha nem fordult még elő, hogy átszakította volna a bojlit, esetleg eltört volna. Domború kialakításának köszönhetően nagyon jól terhelhető. Több színben kerül forgalomba, jelenlegi tapasztalataim szerint távoli, dobálós horgászatoknál a legjobb választás.
  • Danee
    Danee
    2010-07-20 21:59
    Hi Srácok!

    Csak röviden...

    Zoli: Köszi! ;) Eddig úgy nyertetek versenyeket, hogy Andris kötögetett??? Hova tovább?! :))))

    Gaben: Bárhol lehet kapni! Mondjuk igaz, a pékségben ma még nem volt, de majd én veszek Neked! (A hátsó-nyalás meg jó esik!) :)))

    Ottó: Ennyi... ;)
  • aubeli.otto
    aubeli.otto
    2010-07-20 20:56
    Carp academy típusból van 390 ft és két méret van egy csomagban,zöld színben.(Én már vettem.:))
  • Gaben
    Gaben
    2010-07-19 23:03
    Nem akarok hátsó felet nyalni, de nekem is bejön a cikk. A balatoni horgászaton kértem kölcsön Danitól néhány stoppert, amiket azóta is egyesével számolok át a horgászatok végén, megvannak-e. Az esernyőstoppert rengeteget használtam régebben, valóban a legjobb stopper szemes anyag rögzítéséhez. Hosszú stoppereket viszont be kell szereznem sürgősen egy jó adaggal. Ha már itt tartunk elárulod, hogy a piros hosszú stopper milyen gyártmány és hol lehet kapni?

    Nem szívesen teszem, de én is gratulálok a cikkhez Pappi! :-)

  • Zoli
    Zoli
    2010-07-19 21:49
    Szia Dani!
    Gratulálok neked ehhez az íráshoz! Nagyon praktikus dolgokat láthatunk benne! Különösen horgásztársamnak Szigetfalvi Andrásnak ajánlom a figyelmébe, mert amikor ő más méretű csalira cserél, azzal kezd, hogy köt egy új előkét, melyen a hajszálelőke hossza az új átmérőjű csalinak felel meg! Ahelyett, hogy inkább eltenné a halat, amit kifogtam, ő kötöget!!! :-) Szóval az első utam, hogy a különböző hosszúságú stopperből beszerzek magunknak versenyre! Még egyszer gratula Dani!
    Köszönettel: Kovács Zoltán
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.