Összesen
0 Ft

Szent Péter Kupa - Versenybeszámoló

2012. július 19.
SBS Team
SBS Team

A horgászat nagyon tartalmas szabadidős elfoglaltság és egy nemes sport is. A versenyzés szelleme régóta benne él az emberekben. Mi egy kuriózumnak számító keresztény horgászverseny ötletével rukkoltunk elő, melyet gyerekeknek és családjaiknak szerveztünk. Erről szól kis élménybeszámolónk.

2012. április 30-án második alkalommal került megrendezésre a Pécs-Gyárvárosi Plébánia szervezésében a Szent Péter Horgászverseny. A horgászverseny szervezésének nagy lelkesedéssel állt neki a szervező csapat. A Gyárvárosi Plébánia köré 5 egyházközség szerveződik Pécs keleti városrészében. Elsősorban ennek a közösségnek szerettünk volna egy gyerekeket és családokat megmozgató szabadidős programot szervezni. Szinte magától értetődően jött a horgászverseny ötlete, hiszen közösségünk több tagja lelkes horgász, és tudtuk, hogy a gyerekek és fiatalok között is nagy népszerűségnek örvend.

A tavalyi tapasztalatokkal felvértezve kezdtük el a program szervezését. Elsőként tavat választottunk. A választás ismét a Pécshez tartozó két kis falu, Vasas és Somogy között lévő Lukács-tóra esett, mivel a családok többsége ezen a területen lakik. Ezután szponzorokat kerestünk, hiszen versenyről lévén szó, mindenképpen szerettük volna megajándékozni a nyerteseket, sőt a résztvevők mindegyikét. Nem beszélve arról, hogy micsoda motiváló erőt jelent a gyerekek körében, ha tudják, hogy értékes ajándékot, sőt kupát nyerhetnek, ha kedvez nekik a horgász szerencse, vagy úgy is mondhatnánk, Szent Péter segítségükre siet. :)

Április 30-án reggel 7 órakor elkezdődött a program. Rövid regisztrációt követően a résztvevők elfoglalták az előre kijelölt helyeket. Jellemzően családok, baráti társaságok érkeztek a versenyre. A csapatok száma 23 lett, egyéniben 13 versenyző indult. Nagy örömünkre szolgált, hogy ennyien neveztek. A versenyzőkkel érkeztek családtagok is. Így a tó körül a segítőkkel együtt közel 100-an lettünk 8 órára. Az ötlet megfoganása óta tudtuk, hogy ez a horgászverseny nem csak a halakról, kilókról és fajtákról fog szólni. A családoknak, gyerekeknek szerettünk volna egy élményekben gazdag, természetszeretet növelő, közösséget erősítő programot.

Persze mindenki izgatottan szerelte a botokat, figyelte a kapásjelzőket. Nagyszerű volt látni, ahogy több generáció együtt munkálkodik, nagypapák, apukák próbálják a fortélyokat megosztani csemetéikkel. A lelkes picik pedig izgatottan és lelkesen figyelték a felnőtteket, próbálták a horgászat csínját-bínját tanulgatni. Persze voltak fiatalok és felnőttek, akik már régóta belevaló horgászok. Ők már a különböző technikákról, felszerelésekről cserélhettek véleményt.

A kapás nem nagyon jött, ez néhányakat elkedvetlenített, de a többség remekül érezte magát. A kellemes idő és környezet, a jó társaság nem hagyták a hangulatot elrontani. A káplán atya és szorgos kezű asszonyok 100 adag ételt készítettek bográcsban. Közben vidám nótára gyújtottak. Az ínycsiklandó illat jelezte, hogy kész az ebéd. A verseny lefújásakor elkezdtek szálingózni a horgászok az étel elfogyasztására. Ez után hálaadó mise volt Szent Péter tiszteletére. A bibliai szövegek is mind a halászatról, horgászatról szóltak. A mise után pedig jött a várva várt eredményhirdetés, a jutalmak kiosztása. A gyerekek már nagyon várták ezt az eseményt.

A csapatok versenyében 11 halat sikerült zsákmányolni.
Helyezések: 1. Nindzsa Team /7,34 kg/, 2. Szakesz Team /3,78 kg/, 3. Norvég Team /1,5 kg/, 4. Sárszegi csapat /0,5 kg/

Az egyéni versenyzők között 2 nevező fogott halat.
Helyezések: 1. Lósz Balázs /1,75 kg/, 2. Antalovics István /0,5 kg/

Külön díjban részesült Gergics Lili, mivel ő hivatalosan nem nevezett a versenyre. Ennek ellenére összfogása 4,42 kg volt.

A gyerekek és a családok egy szép napot tölthettek el a Lukács tónál és támogatónknak köszönhetően szép nyereményekkel, jutalmakkal gyarapodhattak.

Köszönjük az SBS Baits támogatását, valamint Lukács Jánosnak a helyszín biztosítását!

Írta: Kelemen Gábor hitoktató

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Hozzászólás (1)
  • hudo
    hudo
    2012-07-25 10:59
    Tisztelt Kelemen Gábor hitoktató Úr!

    Bár a verseny picit halszegényre, viszont a cikk remekül sikerült, kiválóan visszaadja egy - az Ön szavaival élve -, "kuriózum" horgászverseny hangulatát.

    Kérem, fogadja legnagyobb elismerésemet, melyet az alábbi idézettel kívánok kifejezni:

    "Igaz ez a beszéd, és akarom, hogy ezeket erősítsed, hogy igyekezzenek jó cselekedetekkel előljárni azok, a kik Istenben hívőkké lettek. Ezek jók és hasznosak az embereknek;"


    Gergics Lili legközelebb nevezzen a versenyre! :)
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.