Összesen
0 Ft

Vigyázzunk rájuk! - 2. rész

2014. július 16.
Wenhardt Dániel
Wenhardt Dániel
SBS Carp Saving Team

Az előző részben kiderült mit tehetünk a pontyokért egy-egy helyesen elkészített végszerelékkel. Arról azonban még nem esett szó, hogy a hal fárasztását követően mire van szükség ahhoz, hogy ellenfelünket a legnagyobb biztonságban tudhassuk.

Készülődés a naplementében

Készülődés a naplementében

Készülődés a naplementében

A három legalapvetőbb és legfontosabb halkímélő eszköz a merítő szák, a pontymatrac/bölcső és a sebfertőtlenítő. A merítő vásárlásnál két fő kritériumra kell figyelni. Nagyon fontos, hogy megfelelő méretű legyen, mert egy 15 kg körüli amur már bőven eléri az 1 m-es hosszt és ha nem elég nagy a merítőnk, akkor nagyon komoly sérüléseket okozhatunk, ezzel csökkentve a túlélési esélyeit. A másik kritérium, hogy sűrű szövésű anyagból készüljön. A nagylyukú merítők könnyen belevághatnak a hal uszonyába ezzel nagyon súlyos sérülést okozva.

Merítés után soha ne a földre rakjuk halat! Ha a földön vergődik, akkor megsérül a testét borító nyálkaréteg, por kerülhet a kopoltyújába, megütheti magát, amelynek hatására bevérzések alakulnak ki a ponty testén. Nagyon súlyos sérüléseket okozhatunk így a halaknak! Az ilyen sérülések elkerüléséhez egy jó minőségű pontymatracra van szükségünk.

A matrac használata elengedhetetlen!

A matrac használata elengedhetetlen!

A matrac használata elengedhetetlen!

Az alábbi pontymatracot bátran ajánlom mindenkinek. Én négy évig használtam nagy megelégedéssel. Akik most kezdik el ezt a sportot, azoknak kiváló választás ez a matrac.

Néhány éve megjelentek a piacon a pontybölcsők. Magas áruk miatt kezdetben nem sokan használták őket, azonban segítségükkel sokkal nagyobb biztonságban tudhatjuk bajszos barátainkat, ezért később egyre több horgász felszerelésének fontos tagjává vált.  A legnagyobb előnye, hogy nem a földön fekszik és magas falának köszönhetően nem tudnak kiugrani belőle a halak.  Egyetlen hátránya van, ez pedig a bölcső fém váza. Ha neki ütjük a halat ennek, akkor könnyen megsérülhet. Mindig körültekintően járjunk el, hogy elkerüljük az ebből adódó esetleges sérüléseket!

Igaz nem használom még régóta a bölcsőt, de engem abszolút meggyőzött és mindenkinek ajánlani tudom, akiknek fontos a halak épsége

Nagyon fontos, hogy soha ne rakjuk a halat száraz matracra vagy bölcsőbe!

A harmadik legfontosabb halkímélő eszköz a sebfertőtlenítő. Ez egy olyan apróság, amelyről sajnos sokan megfeledkeznek, pedig elengedhetetlen a használata! A sebfertőtlenítőknél a legfontosabb, hogy kizárólag olyant használjunk, amelyet a halak számára gyártottak!

Nem egy nagy költség, de elengedhetetlen a használata!

Nem egy nagy költség, de elengedhetetlen a használata!

Nem egy nagy költség, de elengedhetetlen a használata!

Ez a három eszköz alapvető felszerelése egy igazi pontyhorgásznak! Én úgy gondolom, hogy kezdetben elegendő ez a három eszköz. A kezdő pontyhorgászoknak fontos, hogy hány kilós halat fogott és ahhoz, hogy biztonságban le tudja mérni, szükség van egy mérlegelő zsákra. Először nem akartam az „elengedhetetlen” felszerelésekhez írni a mérlegelő zsákot, de amikor elkezdtem bojlizni, nekem is nagyon fontos volt a hal súlya és szerintem a kezdő horgászok zöme is így van vele. Ezért még ezt is ide sorolnám, mert a matracban vagy a merítő fejben nem tudjuk biztonságban lemérni a halat.

Vigyázzunk a halakra, hogy minél több és egészségesebb hal úszkáljon a vizeinkben!
Van még két halkímélő eszköz, amit inkább külön említek meg, mert szerintem nem annyira fontosak azoknak a horgászoknak, akik most ismerkednek meg a bojlis horgászattal és a halakkal történő kíméletes bánásmóddal. A pontyzsákra és a mérlegelő állványra gondolok. A mérlegelő állvány az tényleg már csak bónusz, nélküle is biztonságban tudhatjuk a kifogott halainkat.

A pontyzsák meglétét az átlagos, hétköznapi horgászatokon nem tartom fontosnak, hiszen itt mindig az a cél, hogy a hal minél előbb kerüljön vissza vízbe, így akkor vagyunk a legkíméletesebbek, ha nem zsákoljuk le a halat! Néhány, rendhagyó esetben szoktam csak használni rövid ideig, ha például egyedül vagyok és be kell állítom a fényképezőgépet, ilyenkor néhány percet pihen a hal a pontyzsákban, amíg mindennel elkészülök. A pontyzsákra talán a versenyek alkalmával van a legnagyobb szükség, amikor a mérlegelésig be kell tárolnunk a halakat. Ilyenkor fontos, hogy egy zsákba csak egy hal kerüljön, illetve a vásárlásnál figyeljünk arra, hogy csak sűrű szövésű anyagból készült terméket válasszunk!

Természetesen még nagyon sokféle pontymatrac és bölcső van a boltok polcain. Én azért ezt a kettőt mutattam be, mert ezekkel van személyes tapasztalatom.

Mindenkinek bátran ajánlom ezeket az eszközöket. Engem még soha nem hagytak cserben!

Mindenkinek bátran ajánlom ezeket az eszközöket. Engem még soha nem hagytak cserben!

Mindenkinek bátran ajánlom ezeket az eszközöket. Engem még soha nem hagytak cserben!

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a fotózást mindig a matrac felett végezzük és soha ne álljunk fel a hallal! A legkényelmesebb és legbiztonságosabb, ha guggolunk vagy térdelünk, mert a hirtelen megugró halat így vissza tudjuk tenni a matracra. Visszaengedésnél ne a kezünkbe vigyük a parthoz a halat, hanem a matracban vagy a mérlegelő zsákban!

Nyáron a legnagyobb melegben, lehetőleg ki se vegyük a vízből a halat, ha erre nincs lehetőségünk, akkor igyekezzük minél kevesebb ideig a parton tartani és folyamatosan, friss vízzel locsoljuk!

Legbiztonságosabb, ha guggolva, alkarunkat a térdünkre támasztva tartjuk meg a halat. Így sokkal kényelmesebben és biztonságosabban tudjuk a halat megtartani néhány szép fotó elkészítéséig

Ha a partnál nagyon sekély a víz, esetleg a kövezésbe megütheti magát a hal, akkor inkább sétáljunk be néhány métert, ahonnan már biztonságban visszaengedhetjük

Ahhoz, hogy használat közben be tudjuk mutatni az előző részben bemutatott szerelékek hatásosságát és éles helyzetben le tudjuk videózni a halkímélő eszközök használatát egy 24 órás horgászatra indultunk Patrik barátommal. Szerencsére sok szép pontyot sikerült fognunk:

A képen jól látszik, hogy a hal nem tud a földre esni, akkor sem ha kiugrik a kezünkből, a bölcső megvédi!

A rövid túra utolsó és legnagyobb pontya

A rövid túra utolsó és legnagyobb pontya

A rövid túra utolsó és legnagyobb pontya

Azt vettem észre, hogy két féle pontyhorgász van. Vannak, akik törődnek a halak épségével és megfelelően bánnak velük és vannak akiket csak az érdekel, hogy minél nagyobb pontyot fogjanak és magasról tesznek rá, hogy mi történik a halakkal, ha nem megfelelően bánnak velük. Sajnos mindig is voltak és lesznek is ilyen emberek, és csak kevesüket lehet jobb belátásra bírni.

A két részes cikksorozat elsősorban azoknak a kezdő horgászoknak készült, akik még nehezen találják a helyes utat a kapható felszerelések útvesztőjében, de titkon azt is remélem, hogy egyre több vizes pontymatracot, fertőtlenítőt fogunk látni a vízparton.

Vigyázzunk a halakra, hogy minél több és egészségesebb hal úszkáljon a vizeinkben!

Tekintsétek meg ezt a rövid videót a halkímélő eszközök használatáról:

Videó: Szorre Patrik és Wenhardt Dániel

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.