VII. Pontyfogó Bajnokság II. forduló - Végeredmény
A tegnapi nappal véget ért a VII. Pontyfogó Bajnokság II. fordulója! Nézzünk, milyen eredmények születtek a második fordulóban a Desedán?

Az A szektorban versenyző SBS csapatok ismét szép eredményt értek el a múlt hét végén rendezett Pontyfogó Bajnokság II. fordulójában, hiszen az SBS Team II. ismét megnyerte a szektort, az SBS Team I. pedig szektor hármat horgászott és kevesebb, mint 6 kg-mal maradt le a második helyről.

Két forduó összesített eredménye alapján a bajnokságot az SBS Team II. vezeti, a második és harmadik helyen a Silverbaits két csapata tanyázik, a negyedik helyen pedig az SBS Team I. csapata áll. A bajnokság harmadik, egyben utolsó fordulója 2015. július 9-12-ig lesz, a verseny eddigi állása szerint izgalmakban gazdag versenyzés várható.

Forrás: www.deseda.hu
-
Bene hegyi tó
Amikor nyári horgásztúrát tervezek, akkor általában vagy extrém meleg, vagy extrém szeles időjárást sikerül eltalálni. Most sem volt ez másképp, amikor 2026 áprilisában kiválasztottuk és lefoglaltuk a júniusi időpontot a Bene-hegyi horgásztavon.
-
Őzetanya, 12-es állás
Az idei év első horgászatára egészen április elejéig kellett várnunk, így nagy örömmel indultunk útnak, hogy újra elővegyük az ősz óta pihenő felszereléseinket.
-
SBS központ szabadságon!
Ezúton értesítünk Benneteket, hogy 2026. augusztus 5-9-ig, leállás lesz az SBS központban! Ezen időszakban beérkező rendeléseket augusztus 10-én, hétfőn kezdjük el feldolgozni!
-
Sikeres bemutatkozás a harsányi 9-es álláson
Augusztus 20–24. között első alkalommal vettünk részt egy harsányi baráti horgásztalálkozón a 9-es álláson, Tibor barátommal. Már hosszú ideje vártuk ezt a lehetőséget, hiszen korábban még nem horgászhattunk ezen a csodálatos vízen, amely méltán híres ...