Összesen
0 Ft

Z-Code aktiválva!

2013. január 11.
Novák Dániel
Novák Dániel
SBS Happy Carp Gang

A modern pontyhorgászatban már-már közhelynek számít az a kijelentés, amely szerint a siker kulcsa sokszor abban rejlik, ha egy adott vízen a megszokottól eltérő taktikával vesszük üldözőbe a halakat. Versenykörülmények között is gyakran tapasztaljuk, hogy egy átlagosnál kisebb horoggal, vékonyabb előkével, vagy egy újszerű csalival, etetőanyaggal, módszerrel kiemelkedő fogási eredményeket érhetünk el.

Csinálj valamit másként, mint a többiek! De mit???

2012 tavaszán egy közelgő bojlis versenyre készültünk, így a megmérettetést megelőző héten ellátogattunk a leendő helyszínre, ahol a nagy melegben csak nehezen lehetett kapásra bírni a halakat a fenéken felkínált csalikkal. A tiszta vizű bányatóban jól láthatóan a felszín közelében mozogtak a pontyok és az amurok, ezért arra a merész elhatározásra jutottunk, hogy a verseny első óráiban megpróbáljuk a vízoszlop felső rétegeiben tanyázó halakat kapásra bírni. Úgy gondoltuk, hogy teszünk egy próbát, ugyanis ha a versenyen is ennyire nehéz lesz a halfogás a "hagyományos" módon, akkor nincs nagy kockázat a dologban…  Az angol "pontyos" magazinok rendszeres böngészőiként már többször olvastunk az ún. zig-rig-ről, illetve arról, hogy bizonyos időszakokban a vízközt felkínált csali szinte verhetetlen, így eljött az idő, hogy mi is alkalmazzuk, ráadásul versenykörülmények között.

Néhány nap múlva a Bázis horgásztavon megrendezett IV. ABK Amatőr Bojli-sokK versenyen már a kezdeti dudaszót követő második percben sikerült halat fognunk. Ennek a technikának köszönhetően 239,94 kg-os összfogással az SBS Happy Carp Gang (Aubéi Ottó, Bali Gábor, Novák Dániel) tagjaiként végül sikerült megnyernünk a 48 órás versenyt, ahol csak a 4 kg-os vagy ennél nagyobb pontyok és amurok kerültek értékelésre.

Az SBS Happy Carp Gang tagjai az eredményhirdetést követően

A válasz: Flumino Z-Code

A módszert az év során több hivatalos SBS csapat is sikerrel használta, így közösen gondolkodva, az eddigi tapasztalatokat és ötleteket megosztva, a gondos innovatív munka eredményeként születhetett meg a végtermék, a Flumino Z-Code termékcsalád. A csalik és az etetőanyagok kísérleti fázisaiban folyamatosan azokat a tulajdonságokat helyeztük előtérbe, amelyek a hatékony vízközti horgászatot teszik lehetővé. Nézzük, mely termékek erősítik a Z-Code csapatát, amelynek tagjai a használat során egymást erősítve, együttesen fejtik ki hatásukat!

Az SBS Flumino termékek 2013-tól külön-külön és All In Box-ban is megvásárolhatóak!

A hideg víz ellenére sikerült ezt a szép pontyot becsapni a Z-Code-os csalival és etetőanyaggal

A 2013-as évben a Flumino Z-Code termékek külön-külön is megvásárolhatóak lesznek, ugyanakkor komplex csomagban, All In Flumino Box Z-Code néven is megjelenik majd a horgászboltok polcain, amely kétféle horogcsalit, az etetőanyag bekeverésére alkalmas folyadékot, illetve magát az etetőanyagot is tartalmazza.

A dobozban található Flumino Groundbait Z-Code a vízbe érve hatalmas felhőként terül szét, az etetőanyag az élénk fluro színű részecskék liftező tulajdonságának köszönhetően az egész vízoszlop magasságában dolgozik.

Az All In Flumino Box Z-Code mindent tartalmaz, amelyre egy egynapos horgászat során szükségünk lehet

A gyorsan oldódó etetőanyag olyan feltűnő színű részecskéket is tartalmaz, amelyek a vízoszlop teljes magasságában mozognak

A Flumino Liquid koncentrátum használatával még intenzívebbé tehetjük az etetőanyag vizuális hatását, amely kulcsfontosságú a vízközti horgászat során

Az etetőanyag bekeverését a Flumino Groundbait Mixer folyadékkal ajánljuk, amelynek ízesítése (pineapple-ananász vagy black squid-fekete tintahal) határozza majd meg a kialakított etető édes vagy halas-büdös jellegét. Ha az etetőanyagot pasztaólomra, vagy etetőkosárba szánjuk, akkor adagoljunk hozzá 500 ml Flumino Groundbait Mixert, ha azonban spombbal, vagy etetőrakétával etetünk, akkor adjunk hozzá még kb. 500 ml-t a tó vizéből is, hiszen ekkor az etetőanyagot nagyon lágyra, szinte tocsogósra ajánlott hígítani. Ezek után már csak egy folyadék koncentrátummaltehetjük az etetőanyagot még vonzóbbá. Ez a Flumino Liquid Concentrate,ami egy zöldes színű, erősen fluoreszkáló, magas aminosav tartalmú, távcsali hatású adalék, amiből mindössze néhány csepp kell az etetőanyagra.

A lágyra kevert etetőanyagot a legkönnyebben Spomb-bal juttathatjuk be az etetésre

A különleges, sötét színű pop up gyakran verhetetlen ennél a módszernél

Amint kisütött a nap, egyből megjelentek a halak a vízfelszín közelében

Amint azt a filmben is láthatjátok, az All In Flumino Box Z-Code létezik oldódó és főzött változatban is, amely a dobozban található horogcsali jellegére utal. Az oldódó lebegő csalik 16 mm-es méretben, míg a főzött változatban 14 mm-es méretben kerülnek forgalomba, amelyhez két kis flakon aromát is adunk a csalogató hatás fokozására.

Ezek a Flumino Pop Up Z-Code csalik az átlagosnál nagyobb felhajtó erővel rendelkeznek, amely tulajdonság a vízközti horgászatban elengedhetetlen. Íz és színválasztéka lehetőséget nyújt arra, hogy bátran kombináljuk az eltérő színű és ízesítésű csalikat a hajszálelőkénken.

Milyen szerelékkel?

A szerelék tekintetében többféle megoldás is szóba jöhet, az egyetlen cél az, hogy vízközt dolgozó etetőanyag-felhőben fel tudjuk kínálni a horogcsalinkat. A legegyszerűbb verzió az, ha hosszú előkét kötünk, amelyet a nagy felhajtó erejű pop up segítségével teljes hosszban meglebegtetünk. Ebben az esetben kissé nehézkessé válik a szerelék bedobása, ha 5 méteres vízben 4 méteres előkével akarunk horgászni. További hátránya, hogy ha különböző vízmélységben kell keresgélni a halakat, akkor a folyamatos előkecsere lassíthatja a horgászatot. Ha mégis ezt a módszert választjuk, akkor a dobás során várható gubancokat elkerülhetjük azzal a trükkel, hogy a szereléket a hosszú előkével gondosan egy üres vödörben helyezzük el a dobás előtt.

Nagyobb variációs lehetőséget ad, ha ún. floater-t használunk, mi is így tettünk a fentiekben említett versenyen. Ezzel a kiegészítővel bármelyik pillanatban lehetőségünk nyílik arra, hogy akár percenként más vízrétegben kínáljuk fel a csalinkat. A bedobás technikája is egyszerűbb így, hiszen ebben egy 50 cm-es előke kerül a forgóba.

A floater segítségével könnyen meghorgászhatjuk a különböző vízrétegeket

A szerelék működés közben

5 tuti tipp a vízközti horgászathoz::

  • A vízközt felkínált csali esetében mindig ajánlott fluorocarbon előkét használni, amely a vízben áttetsző színű, szinte láthatatlan.
  • Téves hiedelem, hogy a ponty csak a mederfenéken táplálkozik! Ha bármilyen jel arra mutat, hogy a halak a felszín közelében tanyáznak, azonnal cselekedjünk!
  • A horogkötés során ajánlott a pop up-ot úgy rögzíteni, hogy érintse a horog öblét.

Mivel a hal szinte rárabol a vízközt felkínált csalira, biztosabb lesz az akadás, ha a horog folyamatosan együtt mozog a csalival!

  • A gubancmentes dobásokhoz ajánlott PVA szivacsot használni, amellyel a hosszú előkét, vagy a horgot rögzíthetjük a floater szárán.
  • Az ismertetett módszernél a horogcsali színe kiemelt jelentőséggel bír. Az All In Flumino Box Z-Code-ban kétféle ízű és színű (sárga és sötétbarna) csali található. Bátran kombinálhatjuk az eltérő színű és ízesítésű csalikat a hajszálelőkénken, bogarakat, rovarokat imitálva, akár félbevágva, akár két egész szemmel.

Amint aktiváltuk a Z-Code-ot, máris megérkezett az első jelentkező

Az alábbi filmben részletesen bemutatjuk a Flumino Z-Code csalik használatát és a rendhagyó módszer alkalmazását a gyakorlatban!

Írta: Novák Dániel

Fotók: Bali Gábor, Hudomiet János, Novák Dániel

Videó: Takács Péter

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Hozzászólás (20)
  • Gaben
    Gaben
    2013-02-13 16:17
    Szia!

    Versenyen nem dobáltunk messzire (kb. 40-50 méter), de nyilvánvaló, hogy nem lehet olyan távra pecázni ezzel a módszerrel a floater miatt. Szerintem 80 méter az elérhető távolság vele. Azt azért azonban nem árt megjegyezni, ha elhagyod a floatert és teljes előkehosszban lebegtetsz, akkor a távolság nem csökken. Akár 120 cm-es előkét is lehet használni, ami elég sok vízen elég lehet a víz közti pecához. Egy szó mint száz: a floater nem nélkülözhetetlen eszköz, de bányatavakon nagy segítség!

    Üdv. Gaben
  • edvard75
    edvard75
    2013-02-13 12:27
    Sziasztok!

    Még egy kérdés merült fel bennem, gondolom "messze" nem tudtatok olyan messzire dobni a floter-rel mint anélkül, gond volt e ez számotokra(az eredményeket tekintve nyílván nem igazán), de mennyivel tudtatok kevesebbet dobni az úszó használatával?

    Üdv,

    Edvárd
  • edvard75
    edvard75
    2013-02-13 11:03
    Szia Gaben!

    Köszi a gyors választ!

    Üdv, Edvárd
  • Gaben
    Gaben
    2013-02-12 20:24
  • edvard75
    edvard75
    2013-02-12 19:53
    Sziasztok!

    Először is gratulálok az új csalikhoz, már régóta vártam, hogy valaki kihozzon ehez hasonlót, nagyon egyszerűen végiglehet "pásztázni" a vizet mélységében, a kérdésem az lenn, hogy hol lehet kapni ilyen flotert?

    Üdv, Edvárd
  • Baranyi Szilárd
    Baranyi Szilárd
    2013-01-26 17:19
    Grat srácok még hozzá a kedvenc helyünk mellet vagytok .Igaz amikor estére mentünk oda pecázni éjjszaka
    olyan ugrások voltak hogy igy néztem. :0 Mégeszer grat,és a csalit is kipróbálom.
  • ghabesz
    ghabesz
    2013-01-15 16:12
    Köszi Gaben a korrekt válaszokat...Igen a floater helyettesítése miatt gondoltam az előkét a markerra kötni. Szerintem ha a zsinórt megjelölöm, akkor visszatalálok ugyanoda. De ezt majd gyakorlatban...Illetve úgy érzem, h ez a módszer inkább a kereső pecának kedvez jobban. Illetve eggyel kevesebb szereléket kell magaddal vinned..:) bedobásra kiváncsi leszek...:D

    Görbüljön!

    üdv: ghabesz
  • Danee
    Danee
    2013-01-15 07:13
    Szia Perudzi!

    A floaterrel szerelék esetében is működhet az, hogy pasztaólmot használsz. ;) Az a jó ebben a módszerben, hogy sokféleképpen lehet variálni, csak a fantáziátok szab határt a variációknak.

    Üdv.: Danee
  • Gaben
    Gaben
    2013-01-15 05:52
    Szia perudzi!

    Ahogy a film elején látható, mi is próbálkoztunk pasztaólmos szerelékkel 30 cm-es fluorocarbon előkével, természetesen teljes előkehosszban lebegtetve. Működött, fogtunk vele halat, abszoltú érdemes tehát ezzel is próbálkozni. Egy előkészületre azonban szükség van. Ahhoz, hogy megtaláld, mely vízrétegben tartózkodnak a halak, érdemes lekötni előre az előkéket. Én 120 cm-nél hosszabb lebegtetés esetén már használnék Floatert, addig azonban 20, vagy 30 centinként érdemes lekötni az előkéket.

    Üdv. Gaben
  • Gaben
    Gaben
    2013-01-15 05:45
    Sziasztok!

    Ghabesznak:

    1. A markerre felszerelt előke gondolom a floater helyettesítése miatt jutott eszedbe,de ebben az esetben a marker minden dobásnál elkerül a helyéről. Ha nem kívánod megjelölni a helyet, akkor elvileg működhet, ki kell próbálni.
    2.Nem próbáltuk még.
    3.Egyenlőre nem tervezzük.
    4.Mi a Floater alá 100 grammos ólmot használtunk. Feeder botra levetítve sztem 70 grammos ólom elég lehet, hogy helyben tartsa a szereléket, de sekély vizű tavakon kilehet hagyni a floatert, elég csak előre lekötni 20, 40, 60, 80, 100, 120, 140 cm hosszúságú előkéket, melyet pasztaólmos szerelékkel érdemes bevetni. A gubanc elkerülése végett a horgot bele kell nyomni az etetőanyagba.

    Üdv. Gaben

  • perudzi
    perudzi
    2013-01-14 21:12
    Sziasztok!
    Gratulálok a sikerhez és a videóhoz is!
    Nagyon érdekes módszer/szerelék, egy kérdés merült fel bennem a videót nézve. Ha a floater alatti ólmot pasztaólomra cserélném és az etetőanyagot gyúrnám bele, akkor "megúszható" lehetne a spombozás és koncentráltabb is tudna lenni az etetés!? Továbbá lehet a horgot is bele lehetne nyomni, így könnyítve a dobást a gubancok ellen. Lehet a pasztaólom súlya lenne kevés, nem tudom... Talán egy próbát megér! :)
  • wickyx1
    wickyx1
    2013-01-14 19:03
    Sziasztok,

    először is gratulálok az elért sikerhez, szép teljesítmény fiúk! Ez a megoldás igazán kreatív és tökéletesen működik, mint láthatjuk.

    Szombaton nekem már sikerült kézbe venni, szagolni és ízlelni a Z-CODE-os Fluminot, mit is mondhatnék, ismét fincsi dolgot találtak ki az SBS-s fiúk, sajnos még csak mintát hozott Zoli a budapesti kiállításra-vásárra :(, de ami késik....:)

    Apropó, gondolkoztatok már azon, hogy miért nyernek annyi versenyt, azok akik SBS csalikkal indulnak el??? A válasz pedig egyszerű szerintem:..., mert!!!

    Üdv
    wickyx1
  • Danee
    Danee
    2013-01-13 16:59
    Sziasztok!

    A terveink szerint februárban már kaphatóak lesznek a fenti filmben bemutatott termékek! ;)

    Üdv.: Danee
  • jocikuh2
    jocikuh2
    2013-01-13 15:46
    Grat fiúk!!!
    Már alig várom hogy kipróbálhassam de inkább a büdös jellegűt,a tapasztalataim alapján az ananászos a kisebb pontyot húzza,de viszont az amurból szépeket lehet vele fogni :) nekem eddig az n-butryric a nyerő ezzel akadnak nagyobbacskák is.Nagyon szép halakat fogtatok remélem nekem is lesz benne részem.
    A Flumino egy fantasztikus termékcsalád.Még 1* Grat
    Hajrá SBS
  • Fredd
    Fredd
    2013-01-13 14:57
    Sziasztok! Szuper a film, hiányzott már egy ilyen mert magyarul elég kevés írás/videó volt eddig a módszerrel kapcsolatban. A "túlnedvesítős" részhez lenne egy kérdésem. A román kollégák sikeresen használnak sűrített tejet a felhőképző tulajdonsága miatt, nem tudom ti próbáltatok-e hasonlót, ha igen érdekelne a tapasztalatotok! Hajrá SBS! :)
  • Putyor
    Putyor
    2013-01-13 08:50
    Sziaszok!Gratula a versenyen elért sikerhez.
    Érdeklődnék, hogy ez az új termékcsalád mikortól lesz kapható a webáruházban?
    Üdv:Lac
  • bulajanos@gmail.com
    bulajanos@gmail.com
    2013-01-12 23:44
    Sziasztok jó kis film lett és érthető teljesen.
    De gondolom az időtől is függ,hogy mikor és milyen mélységben használhatod?!
    Otti (Rablóponyt) ez nagyon jó:-)!!
    Majd bojlimpián bevetjük!!
    Üdv Gordi
  • ghabesz
    ghabesz
    2013-01-12 09:42
    Sziasztok!

    Gratulálok az eredményekhez, és a filmhez is. Érthető lett.

    1, Véleményetek szerint az előkét nem lenne érdemes a markerre szerelni? időt és energiát is spórolok vele...(kivéve ha dudaszó előtt is akarsz etetni)
    2, Illetve természetes vízen v egyesületi vízen (nem intenzíven telepített) próbáltátok - e a módszert?
    3, a műlegyek megjelenése a módszerhez várható kishazánkban is? mint a N. új filmjében látható?
    4, mekkkora súly lehet az, amit nem mozdítasz el anélkül, h a szereléket elhúzod a helyéről? (feeder botra is megérne egy próbát, ill feeder versenyen)

    Köszönöm előre is!

    tisztelettel ghabesz
  • aubeli.otto
    aubeli.otto
    2013-01-11 22:10
    A Csapat nevében,én is köszönöm a gratulációkat!
    Aubéli Ottó
  • Vitya
    Vitya
    2013-01-11 20:55
    Gratulálok Srácok!

    Bennem is voltak kétségek a módszerrel kapcsolatban, de azt hiszem sikerült eloszlatni! Alig várom hogy kipróbálhassam!

Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.