2025. év Pontyfogó Bajnoka az SBS-Xtra Carp Club!
2022 után ismét magyar bajnok az SBS-Xtra Carp Club! A csapat az idei évben egyenletes teljesítménnyel, kisebb megingások nélkül szerezte meg a bajnoki címet, hiszen a három fordulót követően összesen 14 ponttal zárták a fiúk a csapatversenyt. A Maconkai-víztározón tartott utolsó fordulót is magabiztosan hozta a csapat, két szektor 1. és egy szektor 2. helyezéssel az addig összeszedett 9 pontos előnyt sikerült további 5 ponttal növelni. Az alacsony vízállás miatt nem voltak ideálisak a körülmények, Kovács Zoliék nagyot harcoltak az A szektorban a természet elemeivel! Kb. 40 centis vízből kellett halat fogni, ahol a halak megmerítése sem volt hétköznapi kihívás, hiszen melles csizmában kellett a halakért begázolni a mély iszapba. Ha még ez sem lenne elég, Nyerges Geri lábát úgy megcsípte valami, hogy néhány óra alatt feldagadt betonlábkon érkezett az orvosi ügyeletre. A másik két szektorban kevesebb volt az izgalom, de ez jót jelentett! Mindkét csapatunk hamar megtalálta a siker kulcsát, és végig szépen húzták a srácok a halat, bebiztosítva ezzel a szektorgyőzelmeket.
A 2025. évi bajnokcsapat tagjainak névsora:
Balogh Hunor
Balogh Tibor
Dajka Valentin
Gaál Tibor
Kovács Zoltán
Nagy Zoltán
Nyerges Gergő
Simon Csaba
Szilágyi Gergő
A maconkai forduló részletes eredménye: https://ranglista.mohosz.hu/public/versenyeredmeny?vid=1426
Ezúton gratulálunk minden résztvevőnek, különösen az SBS-Xtra Carp Team-nek a magyar bajnoki címhez, akik a jövő évi macedoniai Pontyfogó Világbajnokságon képviselhetik Magyarországot.














Képek forrása: saját anyag, Mohosz hivatalos facebook oldala
-
Ünnepi webshop info
Ezúton tájékoztatunk Benneteket, hogy az SBS csapat 2025. december 20-tól 2026. január 4-ig szabadságon lesz! A mostantól leadott rendeléseket 2026. január 5-én kezdjük el feldolgozni, és ezt követően folyamatosan adjuk majd át a GLS vagy a DPD ...
-
Sötét víz, teli hold és őszi csend: horgászat a Mátravíz partján
Az őszi és tavaszi horgászatok egyik legjobb ismérve a kiszámíthatatlanság, amely mind az időjárást, mind a halak táplálkozását ebben az időszakban jellemzi. Ezen tényező az idei októberi horgászatunkon sem volt másképp, hiszen sikerült 12 órán belül ...
-
Novemberi webshop akció
NINCS NOVEMBER AKCIÓ NÉLKÜL! November 3-9-ig kedvezményes áron vásárolhatóak az SBS termékek itt, a webhopban!
-
2025. év Pontyfogó Bajnoka az SBS-Xtra Carp Club!
2022 után ismét magyar bajnok az SBS-Xtra Carp Club! A csapat az idei évben egyenletes teljesítménnyel, kisebb megingások nélkül szerezte meg a bajnoki címet, hiszen a három fordulót követően összesen 15 ponttal zárták a fiúk a csapatversenyt.