Országos bajnok az SBS Team II.
A múlt hét végén, a Kaposvár melletti Deseda tározón megrendezett Országos Pontyfogó Bajonkság III. fordulója után az eredmények összesítése alapján örömmel számolunk be arról, hogy az SBS Team II. (Gál Tibor, Nagy Zoltán és Pigniczki Ferenc) megnyerte a 2015-ös pontyfogó bajnokságot! A dobogó második és harmadik fokára a Silverbaits csapat tagja állhattak fel.
A III. forduló eredménye:
A három forduló, összesített eredménye:
A versenysorozatról tervezett részletes beszámolóval és a győztesekkel készülő riportokkal hamarosan jelentkezünk!
Gratulálunk a győzteseknek és a bajnokságban résztvevő minden csapatnak a tisztes helytállásért és a sportszerű versenyzésért!
Forrás: www.deseda.hu
-
Fischadler Team Törökbálinton
Rengeteg tapasztalatot szereztünk az erős mezőny által, de az SBS bojlik most is bizonyították kiemelkedő minőségüket, hiszen nagyon sok csapat 100 kiló számra szórta a bojlit, nekünk ehhez az eredményhez 25 kilogramm elegendő volt. -
3 nap, 3 verseny
Lehet, kicsit furcsa lesz tőlem feeder-es posztot olvasni, de ennek részleteiről talán majd kicsit később. Szóval, egy nagyon aktuális tapasztalatot szeretnék megosztani. A múlt hétvége meglehetősen mozgalmas volt számomra, hiszen 3 nap, 3 verseny. -
Beszámoló a pródi 50 órás bojlis versenyről
Szeretnék pár gondolatot megosztani veletek a pródi Nagy-tavon zajló, 50 órás bojlis horgászversenyről. A versenyen Hartl Martin csapattársammal, és édesapjával Hartl Tiborral vettünk részt, akinek a háttérmunkája nélkül nem születhetett volna meg ez ... -
Visszatérés Orlatra
Nagy reményekkel sikerült újra visszatérni erre a csodás orlati tóra, az októberi baráti találkozó után. Az októberi horgászat halak szempontjából nem hozott kimagasló sikert, viszont nagyon sok új és értékes információval gazdagodtam, ami a tó ...
1. forduló 1. hely, 2. forduló 2. hely, 3. forduló 1. hely, azért az durva sorozat! :) Gratulálok nektek, a VB-re is hasonló sikereket kívánok az SBS csapatoknak! ;)