Sátorállítás egyszerűen és gyorsan
2010. október 29.
Az Ultimate kizárólagos magyarországi forgalmazójától kaptunk lehetőséget arra, hogy az Ultimate kétszemélyes sátrát kipróbálhassunk, tesztelhessünk. A sátor jó tulajdonságairól élesben is meggyőződhettünk egy 3 napos horgászat alkalmával. Összeszerelése még egy ember számára is szinte gyerekjáték és nem utolsó sorban csak néhány percet vesz igénybe. Íme néhány kép a sátorról:
SBS Team
A sátor összeszereléséről szóló kisfilmet itt nézhetitek meg:
További cikkeink
-
Fischadler Team Törökbálinton
Rengeteg tapasztalatot szereztünk az erős mezőny által, de az SBS bojlik most is bizonyították kiemelkedő minőségüket, hiszen nagyon sok csapat 100 kiló számra szórta a bojlit, nekünk ehhez az eredményhez 25 kilogramm elegendő volt. -
3 nap, 3 verseny
Lehet, kicsit furcsa lesz tőlem feeder-es posztot olvasni, de ennek részleteiről talán majd kicsit később. Szóval, egy nagyon aktuális tapasztalatot szeretnék megosztani. A múlt hétvége meglehetősen mozgalmas volt számomra, hiszen 3 nap, 3 verseny. -
Beszámoló a pródi 50 órás bojlis versenyről
Szeretnék pár gondolatot megosztani veletek a pródi Nagy-tavon zajló, 50 órás bojlis horgászversenyről. A versenyen Hartl Martin csapattársammal, és édesapjával Hartl Tiborral vettünk részt, akinek a háttérmunkája nélkül nem születhetett volna meg ez ... -
Visszatérés Orlatra
Nagy reményekkel sikerült újra visszatérni erre a csodás orlati tóra, az októberi baráti találkozó után. Az októberi horgászat halak szempontjából nem hozott kimagasló sikert, viszont nagyon sok új és értékes információval gazdagodtam, ami a tó ...
Köszi az infót.
csaó
Ebben a cikkben a 3. képen azt is láthatod:
http://www.sbsbojli.hu/videok/irasok-videoval/vadvizek-fele-i-resz.html
Üdv: Gaben