Összesen
0 Ft

Sikeres bemutatkozás a harsányi 9-es álláson

2026. március 16.
Schupler Ábel
Schupler Ábel

Augusztus 20–24. között első alkalommal vettünk részt egy harsányi baráti horgásztalálkozón a 9-es álláson, Tibor barátommal. Már hosszú ideje vártuk ezt a lehetőséget, hiszen korábban még nem horgászhattunk ezen a csodálatos vízen, amely méltán híres kapitális pontyairól.

A felkészülés során tudatos döntést hoztunk: kizárólag prémium minőségű, 20–24 mm-es bojlikkal készültünk. Közös egyeztetés után két csali mellett tettük le a voksunkat: a C2 és az M1 mellett. A választás nem volt véletlen. Az érkezésünket megelőző napokban még tartós hőség uralkodott, ám a hétvégére esőt és éjszakai lehűlést jósoltak. Úgy éreztük, hogy ilyen változékony körülmények között nem hagyhatjuk otthon a jól bevált M1-et sem.

A döntésünk hamar beigazolódott. Péntek reggeltől késő délutánig szinte megállás nélkül zuhogott az eső, és a halak mintegy 90%-a az M1 csalinak nem tudott ellenállni. A túra során összesen 15 darab pontyot sikerült fognunk, amelyek átlagosan 16,3 kilogrammot nyomtak.

Bár az igazi óriások ezúttal elkerültek minket, így is öt kimagasló példányt sikerült fognunk. A legnagyobb halaink tömege rendre 16,5 kg, 19,8 kg, 20,2 kg, 20,2 kg és 22,2 kg volt – igazi, harsányi erőgépek!

A legeredményesebb felkínálás végül egy szem 24 mm-es, főzött M1 bojli volt. A halak kivételes kondícióban voltak, brutális erővel küzdöttek – még a „legkisebb” példány fárasztása is felejthetetlen élményt nyújtott.

Bízunk benne, hogy még sokszor visszatérhetünk erre a különleges vízre, és újra megcsodálhatjuk a harsányi óriásokat.

Ezúton is köszönjük Hoványi Attilának a meghívást, valamint a minőségi SBS termékeket, amelyek nagyban hozzájárultak a sikeres túrához.

C2 , Harsány , M1
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.