Összesen
0 Ft

72 óra a szeszélyes Balatonon

2019. június 27.
Ángyán Szabolcs<br>Bakos Asztrik
Ángyán Szabolcs
Bakos Asztrik

Az idén elhatároztuk, hogy amint az iskola véget ér, egyből egy 72 órás horgászattal indítjuk a nyarat! Mindketten Szigligeten élünk, a helyszín nem is volt kérdés. Kétbotos, felnőtt engedéllyel rendelkezünk, ezért azt a taktikát beszéltük meg, hogy mindketten 1-1 bottal dobunk, és 1-1 botot húzunk. Szombat kora délután érkeztünk szigligeti stégünkre. Elképesztő kánikula volt aznap, 33 Celsius-fok. Gyorsan bepakoltuk a fontosabb felszereléseket. A sátor felállításával kezdtük, majd a rod-podok és a botok következtek. Szép lassan minden a helyére került.

Meghorgászott hely

Dobós bójánk rendkívül közel került, mindössze 50 méterre a parttól. Itt egy kisebb, kemény, kagylós placc helyezkedett el, illetve ez az a táv, amelyet bármekkora szélben könnyedén meg tudunk dobni.

Húzós bójánkat körülbelül 290 méteren helyeztük el. Erőteljes, iszappal borított sík területen, viszont az iszap alatt rendre fedeztünk fel kagylópadokat és szúnyoglárvát. Ígéretes helynek tűnt.

Etetés

Helyeinket horgászat előtt 1 nappal kezdtük el etetni, első alkalommal csak kukoricát szórtunk mindkét bójánkra nagy területen. Az első két nap vegyesen etettünk kukoricával és az SBS EuroBase Ready-Made bojlicsalád Strawberry Jam ízesítésű bojlijával, 24 mm-es méretben, főzött, illetve oldódó verzióban, vegyesen. Utolsó nap már csak a főzött golyóval etettünk.

Célunk az volt, hogy minden méretű, illetve fajú halat az etetésünk közepébe húzzunk. Minden esetben az etetéseink szélére helyeztük végszerelékeinket, a horgaink köré, 1-2 marék olyan bojlit szórtunk, amivel csaliztunk.

Felhasznált bojlik

Mindössze három fajta bojlival készültünk, ami nekünk a Balatonon mindig bevált. Az EuroBase Ready-Made családból a Strawberry Jam 24 mm-es méretben, főzött, illetve oldódó változatban. Szintén e termékcsaládból a főzött Tigernut 24 mm-es változatban, illetve a személyes kedvencem, a Flumino Ready-Made Squid-Octopus, 20 mm-es változatban.

Szerelék

Behúzós szerelékünk egy ólommentes leadcore volt, amin egy egyszerű ólomkapocs kapott helyet. Asztrik elhagyós szereléket használt, kő nehezékkel, míg jómagam nem elhagyós, fix végszereléket, 170 grammos grippa ólommal. Mindketten Curve Shank horgot használtunk 2-es méretben. Asztrik lágy, 25 librás előkét használt mindkét botján, én viszont 35 librás bevonatosat használtam.

Dobós szerelékünk egy ólmozott leadcore-ból állt, amin egy 80 grammos inline ólmot használtunk.

1. nap történései

Délután 5 óra volt, mire szerelékeink a helyükre kerültek, mindkét húzós botra dupla 24-es, főzött Tigernut bojli került. Dobós botjainkat, Strawberry Jam, illetve Squid Octopus golyókkal csaliztuk. Az órák eseménytelenül teltek. A csendet egy vasárnap hajnali hihetetlenül erős, húzós kapás törte meg! A dobós botomra érkezett egy szép, 4 kg körüli, sötét színezetű nyurga.

Fotó, visszaengedés, és nyugovóra tértünk még kora hajnalban. Aludni viszont nem tudtunk sokáig! Asztrik húzós botján először ejtős, majd húzós kapás jelentkezett. Bevágás után csónakba szálltunk és a hal felé vettük az irányt. Érezte, hogy nem lesz "rossz" hal. 10 perces csónakos fárasztás után sikerült megszákolni a halat! Az igazi méretével és tömegével viszont akkor szembesültünk, amikor beemeltük a csónakba, és majdnem végigérte a matracot! Kint egy gyors mérlegelés történt. 12,40 kg!

A csali dupla 24-es Tigernut bojli volt. Kétség nem férhet hozzá, jól kezdtük a pecát! Pár fotó után természetesen visszanyerte szabadságát.

Gyors visszahúzás után szinte nem telt el 15 perc, és ugyanarra a botra ismét kapás érkezett. Asztrik egy kisebb, 4,5 kg körüli tövest fogott.

2. nap

A három hajnali hal után bizakodóan vártuk a nappalt, viszont nem volt sok szerencsénk, az időjárás felhős volt, egyre nőttek a hullámok, és a másodfokú viharjelzés is megnehezítette a horgászatot. Az esti órákra viharosra fokozódott a szél, a sötét sátorból kémleltük a körülöttünk cikázó villámokat. A Balaton teljesen más arcát mutatta, mint tegnap. A jó kezdés ellenére, vasárnap reggeltől, hétfő reggelig sikerült egyetlen kapás nélkül megúsznunk. Azonban, ez nem szegte kedvünket. Mindent bele akartunk adni az utolsó napba.

3. nap

Szerencsére hétfő reggelre megállt a viharos erejű szél. Reggel nagyobb mennyiségű bojlis etetéssel kezdtünk, ami estére beérett. A napközbeni órák szokás szerint eseménytelenül teltek. Bíztunk az éjszakai, és a hajnali órákban. Éjfélkor húzós kapásra ébredtem, de lemaradt a hal. Ezt követően egymást érték a kapások egész éjszaka.

Öt halat fogtunk, három a dobós, kettő pedig a húzós botra érkezett. Volt duplakapásunk is!

A legnagyobb hal 7 kg volt. Az utolsó pillanatban az én húzós botomra érkezett egy 3 kg-os "búcsúhal".

Végszó

Összességében nagyon élménydús, változatos, és a végére halakban bővelkedő pecában volt részünk.

Legeredményesebb csalinak a Flumino Squid Octopus bizonyult. A legnagyobb halat pedig az EuroBase Tigernut adta. A horgászattal töltött három nap alatt volt szinte minden. Bottörés, szakadás, leakadás, napernyő a vízben, egy teljes zacskó bojli a vízben, telefon a vízben, kulcsok a vízben, szóval egy kissé szerencsétlen is volt a túra. Viszont nagyon jól éreztük magunkat! Összesen kilenc pontyot fogtunk. Plusz, ráadásként egy 1,5 kg-os kárász is érkezett!

Szeretnénk külön megköszönni, Szunter Attilának a sok segítséget! Nélküle ez a peca nem jöhetett volna létre!

A nyár folyamán még biztosan lejövünk egy 72 órás pecára!

Köszönjük az SBS-nek a lehetőséget!

Ángyán Szabolcs, Bakos Asztrik

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.