Összesen
0 Ft

A tavasz ízei SBS módra

2019. április 11.
Grezsu Mihály
Grezsu Mihály

Sziasztok!

Tél végén, tavasz elején mindannyian tűkön ülünk, hogy mikor juthatunk ki szeretett horgászvizünkre.

Ez idő alatt bőven van időnk agyalni azon, hogy milyen technikával, illetve csalikkal/etetőanyaggal kezdjünk bele egy igazi tavaszi pecába! A tapasztaltabb horgászok ezt rutinból csinálják. A sok éves horgászmúlt, illetve az előbb említett tapasztalat sokat segíthet, hogy a korai időszakokban mi az, ami végül a sikerhez vezethet!

Bár nem elfelejtendő az sem, hogy nincs két egyforma nap, így nem árt egy B tervet, de akár C-t is beiktatni, mielőtt horgászni indulunk. Így tettem én is, amikor ezen a csodás reggelen horgászni indultam. Mint minden peca előtt, megnéztem a légnyomást, páratartalmat, hőmérséklet változást, ami eléggé elkeserített. Ugyanis a légnyomás nem volt kedvező ezen a napon a horgászatra. Nagyon alacsony volt, és folyamatosan csökkent. 1016-ról nagyon gyorsan csökkent 1010-ig.

Természetesen horgásztam már ilyen körülmények között, így az első gondolatom az volt, hogy elsőnek, a WAFTERS csalikat fogom bevetni. Hozzáfűzném azt is, hogy ideális körülmények között, amikor minden tényező passzol, csakis az élénk fluo narancssárga/sárga csalik azok, amelyek azonnal felkerülnek a hajszálelőkémre, főleg a tavaszi pecáknál!

Miután megérkeztem a kiszemelt horgásztóra, kipakoltam a felszerelésemet. Elkezdtem bekeverni mikro pelleteimet. Mint minden pecánál, itt is két fajta keveréket készítettem: - az egyik keverékem egy sima halas mikro pellet volt vízzel bekeverve. A másik keverékem a már általam oly sokszor használt fehérjebomba! 2 mm-es mikro pellet, amihez 50% arányban tettem az SBS PVA Bag Pellet Mix termék családjában található strawberry ízesítésű pelletet. A strawberry ízesítésű pelletről mindenképp megemlíteném azt, hogy hideg vízben mutatja meg az erejét. A kora tavaszi reggelek még hidegek, kellemetlenül hűvösek. Ezért nem árt, ha olyan csalogató anyaghoz nyúlunk, amely hideg vízben áttörést tud jelenteni a kapástalan időszakokban!

Feeder botokkal és method végszerelékkel vettem üldözőbe a halakat, amelyek a következőkből álltak:

Arra a botra, amellyel rövidebb távot horgásztam, 30 grammos kosarat tettem, 10-es szakáll nélküli horgomat 8 cm-es hosszban, fonott zsinórral kötöttem. A másik bottal hosszabb távot néztem ki, így erre a kedvenc 80 grammos method kosaramat tettem. Előtte dobtam vele üresen néhányat, hogy feltérképezzem a mederfeneket. Mélyebb iszapot kerestem, de nem volt iszap - szépen kifürödték a halak a feneket, így tudtam, hogy hol keressem őket. (Meder tapogatásra is kiváló a 80 grammos kosár.) Erre a végszerelékemre 14-es szakáll nélküli horog került, ugyancsak 8 cm-es előkehosszban.

A horgászatot egyik botomon wafters, a másik botomon pop up csalival kezdtem. Ahogy azt gondoltam, a wafters csalira jött először kapás, méghozzá a rövidebb távon lévőt húzta el az első pontyom. Több dobás után a kapások száma egyértelműen bizonyította, hogy ma wafters kell a halaknak! Ezek a kapások az eléggé lassan, 20-25 percenként érkeztek - ha lehet ezt lassúnak mondani. Ugyanis én, ha feederes-method pecát csinálok, azt szeretem, ha sikerül elérni, hogy maximum 10 perc legyen bedobástól-kapásig. Ezért, hogy meggyorsítsam a folyamatot, pár liquidhez, illetve aromához nyúltam.

Három folyékony csodát szeretnék kiemelni, amelyek meghozták a várva várt eredményt:
- ananászos aroma
- édes-fűszeres aroma
- Flumino Liquid koncentrátum

Az utóbbira kicsit most kitérnék. A Flumino Liquid koncentrátumnak két fajtája van.
- Horizontális
- Vertikális
A vertikális az etetőanyagra vagy bojlira cseppentve, a vízbe érve, felfelé terjedve, a vízoszlop magasságában képez egy eléggé látványos fluo színű, zöldes-sárga felhőt, míg a horizontális a fenéken terjed szét. Mivel a halak ma a fenéken táplálkoztak, így a mai áttörő eredményt a horizontális liquid koncentrátum hozta meg.

Sikerült elérni pár olyan időszakot, hogy a kapások a bedobást követően PÁR PERCEN BELÜL bekövetkeztek! Csalizni, ahogyan fentebb is leírtam - egész nap waftersekkel csaliztam.

Nálam a tavasz egyik tuti csalija a fokhagymás ízesítésű, Eurostar Boilie Wafters Garlic. Ebből a 10, 12, 14 mm-es csalizó bojlikat használom. Mivel a tégelyben található elég sok 10 mm-es golyócska is, így könnyedén alkalmazhatjuk a feederes pecához eléggé apró, 10-14-es méretű horgokhoz! Több wafters csalit is kipróbáltam. A másik ízvilág, ami remekül működött, a Premium Boilie Wafters, Krill & Halibut csalizó bojlijai, szintén 10, 12, 14 mm-es méretben.

Miután összeállt minden, egy igazi élménypecát sikerült összehozni, ami elég pörgősre sikerült. Nagyon sok szép, erős, küzdős halat sikerült becsapni és átmenetileg bölcsőbe fektetni, pár fotó erejéig.

Tanácsként jegyezném meg, így a beszámolóm végére, hogy készítsünk minden peca után egy kis jegyzetet telefonunkba vagy noteszünkbe, hogy az adott időjárási körülmények között mivel sikerült becsapni a halakat. Ezeket az információkat akár évek múltán is sikeresen felhasználhatjuk.

Ha sikerült pár apró trükköt, illetve tippet megosztani veletek, akkor ne habozzatok, irány a tópart!

C&R

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.