Amikor váltani kell!
Július közepén Alex barátommal a Székely-Őzetanya Horgásztóra látogattunk el, 48 órás horgászatra.
Nagy várakozás előzte meg pecát, bár tudtam, a nyárközepi időpont okozhat kellemetlen meglepetéseket. Langyos volt a reggel, amikor a tóhoz értem. Még a recepción voltam, amikor berobogott Alex is. Nem sokat húztuk az időt, célba vettük a 22-es stéget.
Mindenekelőtt elkészítettük az etetésre szán csalikat, dőlőbójákat és csónakba ugrottunk. Én a már jól bevált csalimat, a Eurobase Ready-Made Boilies Franfurter Sausage ízesítésben, 20 mm-es méretben használtam. Ezt Corn Steep Liquor-rel kezeltem. Került még az etetésre Red One magkeverék is. 2 kg bojlit és 1 kg magot juttattam be a bójámra. Ez volt az alapozó etetésem.
Most is bag-ezéssel kezdtem a horgászatot. Fishmeal, M1, és Fluro Natural PVA Bag Pellet Mixeket használtam a három boton. A csalik most is a Hi Vis Fluro Pop Up arzenáljából a Pinneapple, az M1, és a Lemon-Orange ízek voltak. Azonban az első jelentkezők termetes keszegek voltak, így rákényszerültem az első változtatásra. A halas pellethez a pop up helyett Ace Lobworm Wafters-t tettem fel, 16 mm-es méretben.
Az első ponty Alexnél jelentkezett a délutáni hőségben. Nem volt rekord méret, de azért örültünk neki, hogy van hal előttünk. Kicsivel később furcsa, maszatolós, ejtős kapás jött az Ace Lobworm csalimra. A stég előtt, az addig gyengén küzdő halam bemutatta erejét, jó csata alakult ki, többször visszafutott, ekkor már tudtuk, láttuk, hogy amur. A maga 10 kg körüli tömegével jól harcolt. Rövid kint lét után már úszhatott is tovább.
Estére úgy döntöttem, csak egy botomon hagyom meg a pop up csalit, ez a pinneapple volt. A középső botom bag-jébe egy M1 wafters 16 mm-es méretben került. Sajnos, a törpeharcsa is megjelent. „Gondolkodóssá” vált a peca.
Csendes reggelre ébredtünk, éjszaka nem voltak aktívak a halak. Azonban, ahogy kiléptem a sátramból, elhúzta valami a középső botom csaliját. Rövid, küzdelmes fárasztás után egy 10 kg körüli tőpontynak örülhettem. Ez újabb motivációt adott a továbbiakhoz.
Mivel nehezen tudtunk kapásig jutni, amin az időjárás miatt nem is csodálkoztam, hiszen hol az eső csepergett, hol hőség volt, újabb változtatáson törtem a fejem. Mindhárom botomra helikopter végszereléket és pasztaólmot tettem fel. M1-es Soluble Premium Bomb Paste-t kezdtem használni, és 20+ Premium M1-es bojlikat, pinneapple ízesítésű pop up-okkal kikönnyítve. Gondoltam, ezeket a keményebb csalikat csak nem bántja a törpe és a keszeg.
A siker délutánra beérett! Egy húzós kapás után jó súlyt éreztem a boton! A hal komótosan közlekedett. Végül Alex a szákolásnál jelezte is, hogy jó halat sikerült fognom! Egy pikkely nélküli, bőrponty látogatott meg, a maga 15 kg-os tömegével. Nagyon örültem, hogy azért csak sikerült jobb halat is fognom. Pedig a körülmények nem a legideálisabbak voltak. Alexnek volt este két kapása is a magos etetéséről, de mindkét hal leakadt. Később kiderült, hogy egy odaszakadt végszerelék okozta a problémát, amit eltávolítottunk a vízből. Éjjel még fogtam egy kisebb, 10-kg körüli pontyot.
Reggel pakolni kezdtünk és közben megvitattuk élményeinket. A kapások számával nem volt gondom, viszont a nagyok most elkerültek, kivéve azt a szép bőrpontyot, ami azért nem rossz trófea.
-
Amikor váltani kell!
Nagy várakozás előzte meg pecát, bár tudtam, a nyárközepi időpont okozhat kellemetlen meglepetéseket. Langyos volt a reggel, amikor a tóhoz értem. Még a recepción voltam, amikor berobogott Alex is. Nem sokat húztuk az időt, célba vettük a 22-es stéget. -
Életünk horgászata
2023. júniusában 3 napos horgásztúrát szerveztünk Juhász Dávid horgásztársammal, az általunk nagyon kedvelt Tokaji Kovács-tavon. Megérkezést és becsekkolást követően, az F5-ös faházat foglaltuk el. Tájékozódtunk az ívási időszakról, és azt az ... -
Maconkai versenyzés az SBS TIZO Halcatraz Carp Team-mel
A TIZO Team vitathatatlanul az ország egyik legerősebb pontyfogó párosává fejlődött az évek során. A csapat tagjai Gaál Tibor és Nagy Zoltán, Túrkevéről. Valószínűleg a legrégebb óta együtt horgászó élcsapat, változatlan felállással. Gyerekkoruk óta ... -
IBCC után Szigligeten
Ismét túl vagyok egy balatoni horgászaton és újabb tapasztalatokkal gazdagodtam. A múltkori fonyódi rész után, az északi partot vettük célba, és Szigligeten próbáltunk szerencsét. Igazi vadregényes, sűrű nádasokkal tarkított részen volt a stég.