Összesen
0 Ft

Amit köszönhetünk az SBS termékeknek! - Balázs László beszámolója

2008. július 01.
Balázs László
Balázs László

Szeretnék lehetőséget nyújtani, minden vállalkozó kedvű pontyhorgásznak, hogy eredményeiről, különleges élményeiről, horgászpraktikáiról beszámolhasson az egyre népszerűbb oldalunk közönségének. Az első bátor jelentkezőnk, Balázs László a felvidékről...


Amit köszönhetünk az SBS termékeknek!...

Először is szeretnék bemutatkozni. Nevem Balázs László.


Óbecsén születtem 31 éve, ahol jelenleg is lakom, feleségemmel és a kisfiammal Ronaldal, aki most múlt 4 éves és már is érdeklődik a horgászat iránt. Ráadásul a bojlik elkészítésénél is nagyon szívesen segédkezik.


Horgásztársam Bedleg Zsolt, aki szintén Óbecsén született 33 éve. Szintén itt él feleségével és két gyermekével a 12 éves Edvárdal és a 6 éves Mártonnal, aki már együtt jár velünk horgászni.


Már gyermekkorom óta hódolok a horgászatnak, hiszen Óbecse a Tisza folyó mellet helyezkedik el és több csatorna is található a környékén. Van még egy mesterséges tavunk és a Tisza folyónak egy holtága. Tehát a horgászati lehetőségek adottak, csak ki kellett aknázni. Mi ezt nagyon szívesen meg is tettük. A kis kanálisokon kezdődött minden az első horgászkalandommal gyerekként, majd a Tisza folyón folytatódott, ahol akkor még a süllőzés, csukázás, balinozás vagyis a pergetés volt az aktuális.
Ezután következett a fordulat. Engem rendkívül zavart az a látvány és tudat, hogy egyes emberek (akik nem is voltak kevesen), milyen módszerekkel horgásztak, ha azt egyáltalán annak lehetett nevezni (akazgatás, hálózás, áramozás stb. ). Fenemód bosszantott, hogy mennyire nem vigyáztak se a halakra, se a környezetükre. Csak egy dolog számított, hogy minél több hal kerüljön a partra!!! Ez ellen sajnos, semmit sem tudtam, tudtunk tenni. Ezért kezdtünk horgászni olyan tavakon (2003 tavaszától), ahol megbecsülték a halakat és visszaengedték természetes környezetükbe. Az első perctől kezdve, lenyűgözött a látvány, - ellentétbe az előbb említettel horgászmódszerekkel - és már az első horgászat után tudtam, hogy a pontyhorgászat az a horgászmódszer, amely belopta magát a szívembe. Első időkben nem bojlival horgásztunk, hanem horogra fűztük a kukoricát, mert ezt láttuk a tavon az öregebb tapasztalt horgászoktól. Később találkoztunk Zsoltival - aki ma is a horgásztársam és egyben jó barátom - az Újvidéken megrendezett horgászkiállításon először a bojlikkal, bojlifűző tűvel, akkor még számunkra furcsának tűnő módon kötött horgokkal, elektromos kapásjelzőkkel.


Ezek a termékek olyan mély benyomást tettek ránk, hogy elhatároztuk, hogy teszünk velük egy próbát. Attól a pillanattól kezdve, mi is elindultunk bojlis horgászat felé vezető úton. Az első bojlijaink, kész bojlik voltak (Meleg bait, Van Den Eynde). Ezekkel a termékkel halakat ugyan fogtunk, de éreztük, hogy ezek még nem azok a fogási eredmények, melyekről akkoriban olvasni vagy hallani lehetett, tapasztalt bojlisoktól. Erről hamarosan, személyesen is megbizonyosodtunk, amikor először jártunk (2007.05.03.) a Tőzeg tavon, Palicson. Emlékszem akkor, egy halat fogtunk az eper ízű bojlival a nap további részét, átültük kapás nélkül. Így, volt időnk felfigyelni a mellettünk ülő horgászra, akinek zavaróan sok kapása és megszákolt hala volt. Zsoltival vettük a bátorságot és odasomfordáltunk hozzá, azzal a szándékkal, hátha fény derül az eredményesség okára. Kiderült, hogy a horgász, nem más, mint Királj Iván, a szerb világbajnok. Igaz, nem sok mindent árult el, de legalább kaptunk tőle néhány szem csodabojlit. A legfontosabb kérdésünkre, hogy mi van a bojliban, azt a választ kaptuk, hogy nem más, mint 10 év tapasztalata. Akkor ez egy kicsit rosszul eset számunkra, de hamar túltettük magunk rajta, amikor az Iván mögött elhelyezkedő sátorba bepillantva, megláttuk a furcsa színű vödröt, zacskókat, ami fekete és sárga színekben tündököltek és a következő felirat állt rajtuk: SBS Tactical Baits. A következő Szegedi utam alkalmával, amit alig vártam a K-fish horgászcentrumba, megvettem az első SBS termékem az M1 Long Life bojlit. Hogy mi lett az eredménye? Az SBS weboldalán a fogások között is megtalálható 20,5 kg-os és 17 kg-os pontyok, melyek életem halai.


Ráadásul a többi tavon tartott tesztelés során is, kiválóan remekeltek az SBS kész bojlik. Mígnem Zsolti azt javasolta, hogy készítsük el mi a saját bojlijainkat. Nekem sem kellett kétszer mondani! Ez alkalommal a szegedi boltba, már az SBS alapanyagokat, aromákat, olajokat, stb. vásároltam.


A kész bojlik is igazán jók voltak, de Kovács Zoltán segítségével, aki megkeresésünkre nem volt lekezelő és elutasító, sőt szinte hihetetlennek tűnő segítőkézséggel állt rendelkezésünkre, segítségével elkészített bojlikkal, olyan lenyűgöző élményeket nyújtottak - nyújtanak horgászataink fogási eredményei, melyet sokan, egész életükben sem tapasztalhatnak meg. Ezek a rendkívüli fogási eredmények a mai napig tartanak. Szebbnél szebb halak, kicsik - nagyok egyaránt, de a legjobb horgászatunk az volt, amikor az Újvidék melletti tavon, Járekon horgásztunk és a hal valami oknál fogva egyáltalán nem evett, hiszen senki sem fogott. A tó tele jobbnál-jobb versenyhorgászokkal. Nem sok esélyét láttuk az eredményességnek, ha ők sem fognak, de ha már itt vagyunk. Meggyúrtuk a M1 Method és Spicy red Nitro method mixből álló keverékünket. Hozzá adtuk az M1-es Red Pelletet és egy kis csemegekukoricát.


Beszórtuk az ebből készített gombócokat és vártunk. Egyszer csak, megtörtént a csoda az etetésünkön és elkezdtük fogni a halakat Zsolti barátommal. Egyik kapás után a másik. Hol én fárasztottam a halat, hol Zsolti. Majd arra lettünk figyelmesek, hogy sokan a hátunk mögött állnak és csak arról próbálnak érdeklődni, hogy mivel horgászunk, és mivel etettünk, mert rajtunk kívül, továbbra se fogott senki halat, csak kizárólag mi. Ráadásul, kizárólag előttünk fürödtek a halak is. Ekkor, az Ivica esetből tanulva, mindketten büszkén mondtuk, hogy SBS termékekkel. Ez, csak egy alkalom a sok élményből, amit az SBS termékeknek köszönhetünk és biztosak vagyunk abban, hogy az SBS minőségének köszönhetően, még nagyon sok ilyen lesz. Egyre jobban kezdtünk belemerülni a bojlikészítésbe, de mindig pakolásztunk, keresgettük a hozzávalókat. Valami mindig hiányzott, mert nem találtuk. Egyszer az aroma maradt otthon, máskor a recept marad Zsoltinál, ezért az idén télen megemlítettem - a horgászati elvonási tünetektől szenvedve -, hogy milyen szuper lenne, ha a régi alsókonyhát átalakítanánk, átfestenénk és egy szuper bojlikészítésre alkalmas (boszorkány) konyhát és raktárt készítenénk belőle. Ráadásul, mindent egy helyre tehetnénk és nem kellene többet keresgetni. Mivel Zsoltnak is tetszett az ötlet, másnap már pakoltunk, takarítottunk, gipszeltünk, majd végül kifestettünk. Eltartott egy darabig, de jó volt látni, ahogyan nap, mint nap, szebb lett a konyha és tudtuk, hogy milyen hatalmas élmény lesz, itt készíteni a rendkívüli SBS golyókat.


Mert ha az ember azt csinálja, amit imád, akkor nem tűnik nehéz feladatnak és csak úgy repül az idő! Itt tartunk most és reméljük, hogy ugyanilyen iramban fejlődhetünk tovább, mint ahogyan az elmúlt években. Mert ezt kizárólag az SBS termékeknek köszönhetjük. Köszönjük!

Szeretnék az olyan horgászok mögé csatlakozni, akik nem eltitkolják, hanem megosztják tapasztalataikat. Ezért, ha elfogadjátok a legutóbbi két horgászatunk eredményét és a használt csalikat, magam is megosztanám veletek. Abban bízva, hogy mindenki meríthet magának, kellő információt a jelenleg leghatékonyabb SBS csali kiválasztásához:

Tőzeg tó, Palics 2008.06.06.-tól 2008.06.08.-ig 7-es és 8-as számú horgászállás:
A Zolitól kapott információ alapján, elkészítettük az M1 oldódó, M3 oldódó, Squid Octopust, melyekkel én horgásztam és az AV1-et, Green Crabot és egy májas jellegű bojlit, aminek az aromája Fish & Liver (hal és máj). Ezekkel Zsolti csalizott. Az etetésünk az M1 Method mix, Nitro Method Savoury, M1 Red Pelletek, High Oil Halibut pellet, Multimix, kevés bojli félbe törve és néhány egész szem és egy doboz csemegekukorica. Mindez bekeverve víz és CSL Grundbait mixerel ( Tutti Frutti ) és már készültek is a gombócok.


Én az M1-es bojlival, csak másnap kezdtem fogni a halakat, de az M3-al viszont szedegettem. A Squid Octopusra nem volt nagy az érdeklődés, de még így is sikerült a horgászat végére, partra kényszeríteni 12 darab példányt. Voltak köztük kisebbek is, de a zöme a nagyobbak közül való.


Zsoltinál viszont, egész idő alatt volt hal. Szinte óránként szákoltuk nála a halakat. A Green Crab volt a nyerő, de a májas is jól szerepelt. Etettünk még közbe bojlival, és rakétáztunk is (csemegekukorica, repce, tigrismogyoró, leöntve CSL folyadékkal), plusz még a bedobásoknál többször használtunk PVA hálót is.

A Green Crab bojli receptje a következőkből állt:

1 kg Green Crab Catcher mix
10 % kendermag darálva a mixbe
9 tojás
20 ml Omega Red Salmon oil
20 ml Dog Fish oil
25 ml oliva olaj
20 ml hemp oil
10 ml Whisky link
10 ml Wheat steep syrup
10 ml Squid octopus aroma
5 ml Hi-taste
2 teáskanál Robin red
2 evőkanál The Edge
2 evőkanál Betain
1 teákanál só

Tőzeg tó, Palics 2008.06.20-2008.06.21 16 és 17 horgászállás.
Bojlik : M1 oldódó, M3 oldódó, AV2 Green Crab, májas ( Fish&liver ), AV1

Az etetésünk az M1 Method mix, Nitro method Savoury, High Oil Halibut Pelletek, M1Red Pellet, Multimix Proaktív Pellet, néhány szem fél és egész bojli, csemegekukorica. Mindez bekeverve víz és CSL Grundbait mixer (Tutti Frutti), és már készültek is a gombócok. Négy óra felé érkeztünk a tóra, 16 30 -kor, már a horgászbotok be voltak dobva.


Az M1 oldódó bojlival, szinte fél óra elteltével a bedobás után sikerült halat fognom. Rögtön ment is az etetés. Majd elég hosszú csend következett. Az M3-as 19 30 -kor füstölt el, melyért egy gyönyörű 10 kg-os ponty volt a felelős. A sötétedés előtt, rakétával jutattunk be magkeveréket, mellyel az éjszakát alapoztuk meg. (Csemege kukorica, tigrismogyoró, repce lelocsolva Corn Steep Liquerrel ). Nálam a hal este nem jelentkezett, de Zsolti két darabot is fogott az est folyamán, egy 3 és egy 6 kg-ost. A reggeltől többet vártam, de nálam szintén semmi, de a társamnál a délelőtt folyamán, még 5 darab pontyot szákoltunk. Green Crab és májas bojli volt nála a befutó . A halak súlyai: 11 kg, 7 kg, 4 kg, 8 kg és 5 kg,



Délután 13 órakor a legnagyobb melegbe jött a fordulat. Nálam beindult az M1-es oldódó bojli, és még 6 datab pontyot szákoltunk 18 óráig. Ezek sorban 6 kg, 9 kg, 16,95 kg, 5 kg, 7 kg, 11 kg súlyú halak.


Folyamatosan füstöltek a botjaim. Fűztem a bojlit, tettem a PVA hálót, melyben a következők voltak: M1 Red Pellet, Halibut pellet, Multimix pellet és egy néhány fél szem M1 bojli. Fent a PVA és irány vissza az etetés mellé.

És ez így ment...

Természetesen, minden általunk kifogott hal visszakerül a eredeti élőhelyére!


Tehát számomra az M1 az M1. Ismét bebizonyította a fogósságát, aminek örülök, hisz sokan azt mondják, hogy a hal már ismeri, mert a tőzegen már, majd 10 éve horgásznak vele és nem veszi fel a hal, mondván megunta. Én ezzel nem értek egyet, amiben meg is erősített a horgászatunk.

Kérlek benneteket, vegyétek figyelembe, hogy ez az első ilyen jellegű írásom és a puszta jóindulat vezérelt az elkészítésénél. Célom, hogy tapasztalataimat, másokkal is megismertessem, ezzel ha egy kicsit is, de megkönnyítsem helyzeteteket, fogási eredményességeiteket. Beszámolóm, legyen mérföldkő, azok számára, akik éreznek magukban kellő bátorságot és szívesen megosztanák velünk tapasztalataikat. Mert én is szeretnék, még több, mások által is, itt megjelent cikket olvasni, melyekből mindannyian, ha nem is profi szintű, de a kezdők, esetleg haladók számára, mindenképpen értékes információkkal lehetünk gazdagabbak.

Írta: Balázs László
Fotók: Bedleg Zsolt, Balázs László

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.