Szezonzáró az Orlat Lake-en
November közepén, 72 órát töltöttünk el Nagyszeben mellett, egy 10 hektáros gyönyörű bánya tavon, egy szezonzáró baráti, behúzós peca keretén belül.
Érkezés előtt az időjárásra tekintve biztosak voltunk benne, hogy egy nehéz horgászat elé nézünk, az éjszakai és nappali hőmérséklet-különbség, több mint 15 fok volt. Éjszaka lehűlt -5 fokig, napközben viszont gyönyörű, napsütéses idő volt, a hőmérséklet csúcspontja elérte a 14-15 Celsius fokot is, mindemellett nagyon magas légnyomás volt, 1035-1040 hPa között mozgott az első két napon. Szombat délután ez visszaesett 1027-re, akkor sikerült elcsípni egy szép példányt, tömege 16,7 kg volt, ami a találkozó legnagyobb halának is bizonyult.
Próbáltunk az időjárási körülményekhez igazodni, emiatt nagyon örültünk, hogy sikerült egy ilyen szép halat fent említett körülmények között fognunk.
Az etető mix csontiból, kevés tigrismogyoróból, kenderből, illetve egész és felezett 20-24 mm-es, M1-es bojliból állt, mindez jól meglocsolva M1 Premium Spod Juice-zal.
A nyerő csali egy fűszeres 16 mm-es Premium bojli wafters volt megfúrva és egy 10 mm-es fűszeres Premium fehér pop-up-al kikönnyítve hóember formában.
Összességében egy nagyon jó szezonzáró peca volt, sokat beszélgettünk a srácokkal, megismertünk egy új tavat és biztosak vagyunk benne, hogy sokszor fogunk még visszatérni.
A tóról annyit érdemes tudni, hogy hivatalosan a tavalyi évben nyílt meg. Az eddig megfogott legnagyobb tömeggel rendelkező hal 31 kilogrammot nyomott, de nagyon sok 20 kg feletti ponty és amur is megtalálható már benne. A halak 95 százaléka chip-pel van ellátva, így könnyen követhető a gyarapodásuk.
Köszönjük a srácoknak a minőségi szervezést!
Köszönjük a minőségi SBS termékeket!
Kellemes “hibernációt” kívánunk mindenkinek, találkozzunk tavasszal új erővel, egészségesen a parton mindenkivel!













-
Bene hegyi tó
Amikor nyári horgásztúrát tervezek, akkor általában vagy extrém meleg, vagy extrém szeles időjárást sikerül eltalálni. Most sem volt ez másképp, amikor 2026 áprilisában kiválasztottuk és lefoglaltuk a júniusi időpontot a Bene-hegyi horgásztavon.
-
Őzetanya, 12-es állás
Az idei év első horgászatára egészen április elejéig kellett várnunk, így nagy örömmel indultunk útnak, hogy újra elővegyük az ősz óta pihenő felszereléseinket.
-
SBS központ szabadságon!
Ezúton értesítünk Benneteket, hogy 2026. augusztus 5-9-ig, leállás lesz az SBS központban! Ezen időszakban beérkező rendeléseket augusztus 10-én, hétfőn kezdjük el feldolgozni!
-
Sikeres bemutatkozás a harsányi 9-es álláson
Augusztus 20–24. között első alkalommal vettünk részt egy harsányi baráti horgásztalálkozón a 9-es álláson, Tibor barátommal. Már hosszú ideje vártuk ezt a lehetőséget, hiszen korábban még nem horgászhattunk ezen a csodálatos vízen, amely méltán híres ...