Az első győzelem
Az utolsó pillanatban döntöttük el, hogy nevezünk a Pecamánia Páros szülinapi versenyére. A verseny a helyszíne a demecseri Róber-tó volt.
Nem volt ismeretlen a terület, vettünk már részt itt többször is versenyen. Pénteken volt a sorsolás. Szerencsénkre a tó egyik legjobb helyét sikerült kihúznunk. Estére eléggé beborult, így igyekezni kellett a sátorállítással, nehogy elkapjon minket az eső. Ezt követően előkészítettük a szerelékeinket, csalijainkat, a magokat és mindent, ami másnap kora reggeli starthoz szükséges volt.
Másnap reggel 5 órakor elindult a verseny. Két etetést készítettünk, az elsőnél C2 Spod Juice-zal locsolt mag-mixünket használtunk és egy kis C2-es bojlit. Jól döntöttünk, mivel már 6 órára sikerült is az első halat a merítőbe terelni. A második etetésen csak C2-es bojlival etettünk, ami ugyanúgy bevált.


A PVA-bag módszer ugyan hatékony volt, viszont egyfajta csalival nem tudtuk végig vinni a versenyt. A PVA Bag Pellet Mixből a Fluro Naturalt és a Naturalt választottuk, hozzá C1, C2, C3 Premium Mini Pop-Up-okat, Mini Fluro Pop-Up Peach és Hi-Vis Fluro 10-14 mm-es Peach Pop Up-ot, valamint a Soluble Premium, 16-20 mm C2-es bojlit váltogattuk. Ezeket megspékeltük még egy kis Peach vagy C1 liquiddel.
A siker nem maradt el! Szebbnél szebb pontyokat sikerült kifognunk. Tudtuk, nem szabad ellazulni, hiszen bármikor megfordulhat az állás. Vasárnap folytattuk a jól bevált etetést és csalizást. Nagyon szép időnk volt, sikerült leégnünk. A verseny során 36 db, 321.925 gramm tömegű halat mérlegeltünk.
Több 10+-os halat is szákba tudtunk terelni! 1 db 15+-os halat fogtunk, sőt a verseny utolsó óráiban sikerült egy egyéni rekordot is megdönteni! PVA Bag Mix - Natural pellet, Peach Pop Up és Peach Liquid csali kombinációval sikerült horogra csalni a 20,725 kg tömegű halat!





A versenyen minden összeállt, tökéletes volt. Sikeres húzás, ragyogó napsütés, szép halak és a verseny végén felállhattunk a dobogó legfelső fokára!
Sok szép halat köszönhetünk az SBS csaliknak, nagyon hatékonyak voltak ismét.
-
Bene hegyi tó
Amikor nyári horgásztúrát tervezek, akkor általában vagy extrém meleg, vagy extrém szeles időjárást sikerül eltalálni. Most sem volt ez másképp, amikor 2026 áprilisában kiválasztottuk és lefoglaltuk a júniusi időpontot a Bene-hegyi horgásztavon.
-
Őzetanya, 12-es állás
Az idei év első horgászatára egészen április elejéig kellett várnunk, így nagy örömmel indultunk útnak, hogy újra elővegyük az ősz óta pihenő felszereléseinket.
-
SBS központ szabadságon!
Ezúton értesítünk Benneteket, hogy 2026. augusztus 5-9-ig, leállás lesz az SBS központban! Ezen időszakban beérkező rendeléseket augusztus 10-én, hétfőn kezdjük el feldolgozni!
-
Sikeres bemutatkozás a harsányi 9-es álláson
Augusztus 20–24. között első alkalommal vettünk részt egy harsányi baráti horgásztalálkozón a 9-es álláson, Tibor barátommal. Már hosszú ideje vártuk ezt a lehetőséget, hiszen korábban még nem horgászhattunk ezen a csodálatos vízen, amely méltán híres ...