Összesen
0 Ft

Az első verseny

2010. december 16.
Balázs László
Balázs László

Mivel a pontyhorgászat régóta a hobbink, egy rövid egyeztetés úgy döntöttem barátaimmal, hogy idén először együtt benevezünk egy horgászversenyre, amit szeptember 17-18-án rendeztek meg Újvidék mellett (B. Jarekon) egy kis tavon. A csapatunk a BVB Carp nevet kapta, a képlet egyszerű, hiszen a haverjaim Bedleg Zsolt, Varró Zoltán, és jómagam Balázs László.

Már a versenyt megelőzően nagy volt az izgalom, természetesen jó helyezést akartunk elérni, mivel hármunk közül kettőnknek ez volt az első versenye (Zsolt és László), de ami igazán nagy terhet jelentett számunkra, hogy a gyerekeink a győztesnek járó serlegre talán jobban vágytak, mint mi. Következett a taktikai megbeszélés, hogy vajon milyen bojlikat kellene gyúrni? A választás természetesen a már sokszor bizonyított M1-esre, és az Ace Lobworm ízekre esett, majd ahogy az lenni szokott, következett a nagy bojligyúrás a boszorkánykonyhánkban!

Minden horgászatunk itt kezdődik

Elérkezett a verseny napja, a bepakolás után egy rövid ellenőrzés, nehogy valami otthon maradjon. 16 órakor meg is érkeztünk a tóra, hiszen a verseny 17 órakor kezdődött. Az időjárás nem igazán kedvezett nekünk, hiszen az ég igencsak be volt borulva, és bármelyik pillanatban eleredhetett az eső. Következett a sorrendhúzás (ki hányadiknak húz?), nálunk Zsolti húzott először, sajnos nem túl szerencsésen hisz a 13-as szám eleve nem a szerencse jelképe. A 18 csapatból nem volt nagy a remény, hogy megmaradnak a jó helyek, hiszen mint minden tavon itt is vannak favorit helyek. Zoli kihúzta a 3 as helyet, majd nem túl optimistán, de nekiláttunk a tábor kialakításnak, hogy még az eső előtt végezzünk a sátorállítással, szétpakolással.

Először a sátorok állítása következett …

... majd a horgászbotok beélesítése, az egész igazi csapatmunka volt!

Az etetés után nem is kellet sokat várni az első halra, nem kis példány volt, 8 kg körüli, az M1-es bojli tetszett meg neki. Majd a második, harmadik és ez így ment. Meg is örültünk, hogy az M1 mindjárt elkezdte fogni a halat. Este kilencig fogtunk összesen 7 halat, és vezettük is a versenyt, hiszen sikerül nagytestű pontyokat fognunk (8, 9, 5, 1o, 5 ...). A fiam, aki hat és fél éves, otthon izgult és kb. óránként hívott, hogy hányadikak vagyunk és lesz-e serleg? Nem is sejtettük, hogy az éjjel folyamán mekkora gondunk lesz, hisz se az M1 sem pedig az Ace Lobworm nem adott halat. Mindent megtettünk, nem is aludtunk, inkább próbálkoztunk mindennel. Én már azt hittem, hogy ez egy rémálom, ami talán sosem ér véget.


Végül eljött a reggel, de továbbra sem történt semmi, mi megállás nélkül próbálkoztunk, azt hiszem a hatodik helyen voltunk ekkor. Egyszer csak a nálunk uralkodó néma csendet a kapásjelzőnk hangja zavarta meg, mondhatom nagy örömünkre elfüstölt a nyél, ami az Ace Lobwormmal volt felcsalizva és az Squid & Octopusba dippelve, és ez a hal is közel volt a 1o kg-hoz. Ismét beindult a meló, ki pva-t készített, ki etetett, ki pedig csalizta át a botokat, vagyis frissítette a csalikat.

Örömteli pillanatok a kapástalan éjjel után

Ráetetés …

Átcsalizás, csalifrissítés

Dél körül az M1-es is ismét elkezdte fogni a halat, most felváltva hisz hol az M1-re jött, hol az Ace-re, de ami a lényeg volt hogy nem kis halakat fogtunk, és háromkor már ismét a második helyen voltunk 14 darab kifogott hallal (ekkor 148 kg körül jártunk). A verseny vége előtt egy órával ismét a negyedik helyen álltunk alig pár kilógramm hátránnyal. Még volt egy óra remény, de hal nem jött, még 1o perc volt a verseny végéig és már közöltem a fiammal hogy serleg nem lesz, amikor csippent a kapásjelzőnk. Zoli bekontrázott majd közölte velünk, hogy a hal megvan, de szerinte nem nagy, ekkor a mellette lévő kapásjelző is jelzett, de nem mozdultam, ugyanis úgy nézett ki, hogy a kis fürge hal belerohant a zsinórba. Zsolti megszákolta az 5 kiló forma halat, ami nekünk nem volt elég a feljebb lépéshez. Ekkor felvettem a botot ami jelzett, és nem hittem a szememnek: hal van a horgon! Tudtam, hogy ez a hal nekünk rengeteget jelenthet, talán még soha életemben nem izgultam így egy halért, hogy nehogy leakadjon, úgy éreztem a fárasztás sosem ér véget. A harmadik helyen álló csapat is ott figyelt a hátam mögött, vajon mit szákolunk ki? Hihetetlen, de a 11 kg-os ponty számunkra rögtön harmadik helyet jelentette, és csak 3 kilóval maradtunk le a második helyről. A fiúk azonnal gratuláltak nekünk, hiszen ez mesébe illő befejezés volt, ahol az M1-es bojli remek hajrával szinte az utolsó percekben szinte egyszerre két kapást is produkált! Összesen 16 db halat fogtunk 164 kg összsúlyban. A második helyezett 167 kg, míg a verseny győztes csapata 195 kg halat fogott.


Azt hiszem a legnehezebb feladatot teljesítettük, haza hoztuk gyermekeinknek a serleget, akik a legboldogabbak voltak. Az SBS ismét bebizonyította a fogósságát, azt hiszem, csak bízni kell benne, hiszen ezen a versenyen bőven voltak fordulatok, kapástalanság, nagy halak stb., de kitartottunk a csalijaink mellett, és ennek meglett az eredménye.
Hajrá SBS.

Ezért a pillanatért egész biztos hogy megérte

Boldogan (Bedleg Márton, Balázs Ronald, Varró Olivér)

A jövő nagy horgászai

Írta: Balázs László

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Hozzászólás (3)
  • balazsl
    balazsl
    2011-02-07 20:36
    Hello,
    X2 concord rod pod
  • kis geszi
    kis geszi
    2011-01-31 20:09
    sziasztok!! valaki megtudja mondani az a zöld 3 lábú podnak mi a neve!! mert teszik!!
    köszi előrre is!
  • olivaro
    olivaro
    2010-12-30 20:06
    Gratulálok Laci az elsö versenyetekhez ami izgalmasan zajlott.
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.