Összesen
0 Ft

Az idei év újdonságainak tesztelése I. rész - gyári késztermékek tesztje

2009. május 18.
Kovács Zoltán
Kovács Zoltán
SBS SziKo Team, az SBS tulajdonosa

Az idei év első tesztelését, rendhagyó módon, kizárólag gyári késztermékekkel kezdtem el. Ezen belül is az SBS anyacég idei évi újdonságaiból választottam ki, három termékcsaládot. Mindezt egy röviden nyitásra kész, rendkívüli gondossággal és tervezéssel elkészített, francia mintára készült horgásztavon tehettem meg. Ha kíváncsiak vagytok az új horgászvízre és szeretnétek megtudni, hogy mennyire voltak eredményesek a letesztelt csalik, akkor tartsatok velem…
Először néhány mondatot ejtenék a nem éppen hétköznapinak mondható horgásztóról. A tó különlegessége nem a halak mennyiségében, hanem a halak súlyában rejlik. Hiszen a tóban található legkisebb hal súlya 5 kg, a legnagyobbé 23, 7 kg. Ráadásul utóbbi, nem az egyetlen kapitális testű hal a tóban.


A 23,7 kg-os tőponty!


Ez a 24,35 kg-os tőponty a horgászatunk után érkezett a tóba!

Szinte hihetetlen, de napjainkban az arannyal egyenértékű nagytestű pontyok, folyamatosan érkeznek a tógazda, Pámer László kapcsolatainak köszönhetően. Az egyik legnagyobb előnye, hogy ő maga is hódol a pontyhorgászat szenvedélyének és elkötelezett híve a kapitális halak horgászatának. Az már csak hab a tortán, hogy a 18 hektáros horgásztavon, összesen 14 horgászállás került kialakításra, melyek horgászstéggel, fűtéssel és elektromos árammal ellátott, hőszigetelt faházzal, tisztálkodási lehetősséggel, büfével van felruházva, igényes zöld környezetben. Egy biztos, magasra rakta a mércét Laci bácsi, amikor megálmodta ezt a tavat.


Már a bejárati Székely kapu is a rendkívüli precizitást és minőséget tükröző,
mely fő szempont volt a tó és környezete kialakításánál!



Rendkívüli látvány tárul az idelátogatók elé!


A hőszigetelt faházban...



4 személy kényelmesen elfér.


A hűtő és mikrohullámú sütő is az
alapfelszereltséghez tartozik a faházakhoz.


A stég a faház előtt található közvetlenül…


Amihez szintén tartozik egy csónak is (nem beszélve a pontymatracról).
Túlzás nélkül mondhatom, hogy ide csak a horgászfelszerelést és a csalit kell hozni.


Azokra is gondoltak, akik a családdal érkeznek becserkészni a kapitális pontyokat.
Számukra jól felszerelt, igényes büfé és külön női
és férfi tisztálkodási lehetőség áll a rendelkezésre.




Azon családosok, akik gyermekkel érkeznek, ők sem fognak unatkozni,
mert kellemes környezetben a friss levegőn jól felszerelt játszótér várja őket!

Szinte minden idelátogatóra gondoltak kivétel nélkül. Legyen két fős csapat vagy 4 fős baráti társaság vagy egy komplett kisgyermekes család, mindenki kellemesen érezheti magát az igényes környezetben.


Még azok is, akiket nem varázsol el a nagyhalak kifogása.
Rájuk is gondoltak, amikor a nagy tó mellé egy kis tavat hoztak létre,
mely tömve van 2-6 kg-os pontyokkal.
Itt nem állhat fel horgász úgy, hogy ne fogott volna halat!

Nekem és társamnak, Andrisnak, (aki nem maradt túl sokáig, mert hirtelen eltávozott második születendő gyermekéhez, akihez gratulálok) rögtön az első telepítés után volt szerencsék próbára tenni a tavat és az új csalikat, melyek a következők voltak:


All season Corn
(minden évszakban eredménye kukoricás aromára felépített termékcsalád)

Ez long life bojliból, azonos Turbo bait dipből és wafters horogcsaliból állt! Utóbbinak a lényege, hogy annyira van kikönnyítve, hogy még ne lebeg, de minimális ellenállással könnyedén felszippanthatja, még a legóvatosabb ponty is. Természetesen ízesítésben és összetevőkben azonos a Corn long life bojlival.


Big Fish (halas-rákos jellegű, nagyhalak megszelektálására készült termékcsalád)

Ez a termékcsalád, nagyon erős halas-rákos jellegű, melyből adódik, hogy legjobban a felmelegedett vízben fejti ki hatását. Tudatában vagyok annak, hogy ennek a tesztelésnek az időpontja, nem kedvez ennek a termékcsaládnak, de ha ilyen időben is sikerül eredményt elérni vele, akkor biztosak lehetünk benne, hogy melegebb időben, hatványozottan nőni fog a fogóssága. Az előző termékcsaládhoz hasonlóan ebből is a Bio Big Fish Long life bojlit a Turbo bait dipet és a hozzá való Bio Big Fish wafterst tesztelem.


(kukorica formájú lebegő és süllyedő csali)

Ezek egy merész, formabontó termékek, melyek biztosan nagy vihart fognak kavarni a pontyhorgászok körében, hiszen bojli alapanyagra épülő, de kukorica formájú, erősen kukorica illatú termékekről beszélünk. A Corn poppers vagyis a lebegő változat és a Corn sinkers, azaz süllyedő változat kombinációja, olyan fokú íz és érzékcsalódást okozhat a halaknak, hogy szinte képtelenek lesznek ellenállni, ezen termékeknek. Mert kinézetük megtévesztésig hasonlít kedvenc csemegéjükre a kukoricára, de összetevőjük tartalmaz minden olyan a pontyok és amurok számára fontos összetevőt, melyekhez csak nehezen vagy egyáltalán nem jutnak hozzá természetes körülmények között. Mindezt megkoronázza, hogy rendkívül kellemesen tömény, kukorica illatot áraszt magából, mindkét termék. A pop up változatnak köszönhetően, úgy kikönnyíthetjük a Corn süllyedő csalinkat, hogy a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt, rendkívül óvatosan táplálkozó pontyok, minimális erőkifejtés mellett is, könnyedén felszippanthassák a csalit. Ilyen paraméterek mellett és annak tudatában, hogy az SBS cég, milyen körültekintően kezd bele egy termékfejlesztésbe, biztos vagyok benne, hogy rövidesen, minden horgász kelléktárában szerepelni fog ez a két termék!

Nem is húzom tovább az idegeiteket, lássuk egy 36 órás, frissen telepített horgásztavon, milyen eredményt tudtam az itt bemutatott újdonságokkal produkálni! Tekintsétek meg  a tesztelésről készült kisfilmet.

Bízom benne, hogy tetszett a kisfilm és titeket is meggyőztek az újdonságuk fogósságukról, hatékonyságukról, még ha ilyen rövid idő is állt a rendelkezésemre. Ez azok számára különösen jó hír, akiknek nincs lehetőségük vagy idejük arra, hogy maguk készítsék el házilag az újdonságokat, mert a gyári SBS termékekkel is lehetnek eredményesek és könyvelhetnek majd el kimagasló fogásokat. Próbáld ki és győződ meg magad is erről a tényről és kérlek írd meg oldalunkon elégedettséged.
De azok számára is jó hírünk van, akik maximalisták és szeretik maguk elkészíteni a bojlikat, mert a rendelkezésükre áll a két új termékcsalád az All Season Corn és a Bio Big Fish házilagos elkészítéséhez szükséges minden összetevő. Teszteljétek le ti és győződjetek meg arról, mennyivel eredményesebb a házilag elkészített bojli.

Írta: Kovács Zoltán
Fotók.: Sütő Tamás

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Hozzászólás (2)
  • Danee
    Danee
    2013-01-15 11:19
    Szia Roland!

    http://nagykalloihorgaszto.hu/

    Üdv.: Danee
  • roland28
    roland28
    2013-01-15 10:48
    Hello!Megmondaná valaki nekem melyik ez a tó a választ előre köszönöm.
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.