Az SBS Carp Saving Team Zalacsányban
A 2017-es évünk főként arról szólt, hogy előkészítsük az idei, 2018-as évet, ezért tavaly elsősorban olyan horgásztúrákon vettünk részt, ahol a szórakozás és kikapcsolódás volt a fő cél. Zalacsányi horgászatunk esetében is egyszerűen csak annyi volt a tervünk Patrikkal, hogy jól érezzük magunkat és sok szép pontyot fogjunk. Bíztunk abban is, hogy a megélt élményekről sikerül egy jó hangulatú, informatív filmet forgatnunk.

Az anyag el is készült, ezért nem írok most túrabeszámolót, hiszen a filmben minden benne van. Inkább arra fogok kitérni, hogy milyen tanulságokkal lettem gazdagabb és hogyan jöttem rá arra, hogy mit is jelent nekem a horgászat?
Ha visszagondolok zalacsányi túránkra, egyértelműen az jut eszembe, hogy nagyon jó peca volt, azonban ezt ott nem így éltem meg! Tény, hogy konkrét célok nélkül vágtunk neki a horgászatnak, és elsősorban kikapcsolódni mentünk, de még bennünk volt az érzés, hogy na majd most, itt megfogjuk az első 20 kg feletti vagy akár 25 kg feletti pontyunkat. Ezek szép célok, és én azt vallom, hogy kellenek is ilyen célok, de ezt most "túllihegtem"... Sajnos már annyira csak a cél lebegett a szemem előtt, hogy elfelejtettem élvezni a horgászatot, a célhoz vezető utat. Van erre egy jó idézet, ami nagy közhelynek hangozhat, de nem hiszek a közhelyekben addig, amíg az annak tartott gondolatok értékesek és igazak, így hangzik: ,,Az út, ami boldoggá tesz, nem a végcél".
Ezek után két fontos kérdés merül fel bennem: Mitől jó egy horgásztúra? Kizárólag akkor jó, ha fogunk 20 kg feletti pontyot?










Azt gondolom, hogy ezeknek a képeknek és a cikk végén található filmnek tartalma és hangulata kielégítő választ ad minden kérdésre, hiszen gyönyörű halakat fogtunk fantasztikus környezetben, jókat beszélgettünk és tényleg jó kikapcsolódás is volt.
Nem akartam közhelyekkel dobálózni és Paulo Coelho-t játszani, azt szeretném ezzel az írással mondani, hogy nem az a fontos, hogy minden horgásztúránkon egyéni rekordot döntsünk, vagy 20 kg feletti pontyot fogjunk.
Őszintén szólva félve írtam le a fenti néhány sort erről a témáról, de fontos erről is beszélni, mert ha elfelejtjük élvezni a horgászatot, akkor egyrészt nincs is értelme, másrészt olyan ötletektől és megoldásoktól is elzárhatjuk magunkat, amelyek pont a cél eléréséhez szükségesek.
-
Bene hegyi tó
Amikor nyári horgásztúrát tervezek, akkor általában vagy extrém meleg, vagy extrém szeles időjárást sikerül eltalálni. Most sem volt ez másképp, amikor 2026 áprilisában kiválasztottuk és lefoglaltuk a júniusi időpontot a Bene-hegyi horgásztavon.
-
Őzetanya, 12-es állás
Az idei év első horgászatára egészen április elejéig kellett várnunk, így nagy örömmel indultunk útnak, hogy újra elővegyük az ősz óta pihenő felszereléseinket.
-
SBS központ szabadságon!
Ezúton értesítünk Benneteket, hogy 2026. augusztus 5-9-ig, leállás lesz az SBS központban! Ezen időszakban beérkező rendeléseket augusztus 10-én, hétfőn kezdjük el feldolgozni!
-
Sikeres bemutatkozás a harsányi 9-es álláson
Augusztus 20–24. között első alkalommal vettünk részt egy harsányi baráti horgásztalálkozón a 9-es álláson, Tibor barátommal. Már hosszú ideje vártuk ezt a lehetőséget, hiszen korábban még nem horgászhattunk ezen a csodálatos vízen, amely méltán híres ...