Összesen
0 Ft

Egy nyár, új bojlikkal - 1. rész

2015. augusztus 14.
Szekeres Győző
Szekeres Győző
SBS Team Magyarország

Idén tavasszal már elkezdtem az új, szénhidrátos bojlik tesztelését egy közel 200 hektáros kavicsbánya tavon. Az első eredmények biztatóak voltak. Májusban elég jól adta a halat a „hidrátos” csali, egészen 19 kilós súlyig. Emellett hála az új golyóknak, végre sikerült szelektálnom az 5 kg alatti halakat, ezek ugyanis szerencsére nem vették fel a halliszt hozzáadása nélkül készülő golyókat.

Az új, tesztelés alatt álló bojli kisebb, illetve nagyobb méretben

Az új, tesztelés alatt álló bojli kisebb, illetve nagyobb méretben

Az új, tesztelés alatt álló bojli kisebb, illetve nagyobb méretben

Mondanom sem kell, nagyon kíváncsi voltam, hogy miként fognak működni a bojlik a nyári szezonban. Ennek kiderítésébe végül július elején kezdhettem bele. A horgászat első napjaiban azonban sajnos teljesen körbehorgásztak. A sok kifeszített damil tapasztalataim szerint kifejezetten riasztónak hat a nagytestű pontyoknak, és ennek megfelelően alakultak az eredményeim is. Ahogy viszont a mellettem horgászó csapat hazament, mintegy varázsütésre változott a helyzet. Már a délután folyamán sikerült egy 15 kilós pikkelyes pontyot fognom a diós ízesítésű „magos” bojlival, melyet a horgászat első szakaszában 24 mm méretben, szimplán kínáltam fel a halaknak.

15 kg

15 kg

15 kg

Reggeli látkép

Reggeli látkép

Reggeli látkép

Másnap hajnalban aztán igazán kellemes percek következtek! Előbb egy 23,4 kg nagyságú pikkelyes pontyot, majd erre rá fél órával egy 19,1 kilós tükörpontyot sikerült a szákomba terelni! Mindkét esetben a 24 mm-es diós bojli volt a siker kulcsa. A nagyobb ponty összetéveszthetetlen tulajdonságokkal bírt, hiszen nem elég, hogy egyszemű, az egyik oldalán a mellső uszonya mellett egy csontkinövés is van. A szomszédom rá is ismert azonnal. Ő pár évvel ezelőtt 18 kilós súllyal fogta meg ugyanezt a halat. Azt álmomban sem gondoltam volna, hogy hamarosan újra találkozni fogok az „egyszeművel”, de erre majd később visszatérek…

Az egyszemű: 23,4 kg

Az egyszemű: 23,4 kg

Az egyszemű: 23,4 kg

19,1 kg-os, sötét hátú tükörponty

19,1 kg-os, sötét hátú tükörponty

19,1 kg-os, sötét hátú tükörponty

Szemből...

Szemből...

Szemből...

Ezt követően a nagy hőség ellenére fogtam a halakat egymás után. A pontyok többségének a súlya 8 és 15 kg között volt. Érdekes, hogy a legjobban a 12-14 kg körüli példányok küzdöttek. Volt olyan közülük, amelyről fárasztás közben azt hittem, hogy 20 kg feletti lesz, hiszen hosszú percekig képtelenség volt a felszínre kényszeríteni, illetve szákolás előtt akár 6-7 alkalommal is kitört, több tíz méter zsinórt lehúzva az orsóm dobjáról.
Szerettem volna a 10 kiló körüli pontyok támadását is minél inkább kivédeni, ezért elkezdtem a natúr (aroma hozzáadása nélkül) készült szénhidrátos bojlikkal csalizni 30 mm, illetve dupla 24 mm méretekben és ennek meg is lett az eredménye. Az első szebb „natúros” halam a horgászat egyik, ha nem a legszebb hala egy 15,7 kilós gyönyörű tükörponty volt, amely a szeles időben, délelőtt kapott.

15,7 kg

15,7 kg

15,7 kg

A süni, aki minden este meglátogatott a társával együtt, és az új bojli neki is ízlett ám!

A süni, aki minden este meglátogatott a társával együtt, és az új bojli neki is ízlett ám!

A süni, aki minden este meglátogatott a társával együtt, és az új bojli neki is ízlett ám!

A beszámoló folytatásban újra találkozok majd egy tavalyi ismerőssel, illetve egy hatalmas meglepetésben is részem lesz!

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.