Eszményi Neszmély
„A Dunának, mely mult, jelen s jövendő, egymást ölelik lágy hullámai.” - József Attila
Mi most nem a „rakodópart alsó kövére” ültünk le, mint jeles költőnk, hanem a neszmélyi Dunán próbáltunk szerencsét. Nehéz pályán szerettük volna kipróbálni a csalikat és horgásztudásunkat. Szerdán Gaben, Peti és Hudo kezdte meg a horgászatot, Robi és jómagam csütörtök reggel érkeztünk. Táborunkat a neszmélyi Éden Kemping hátsó részén alakítottuk ki. A kemping több hektáron terül el, felszerelve minden kényelmi funkcióval (áram, kommunális helyiségek), amire csak szükségünk lehet.
200 méteres partszakasz állt rendelkezésünkre a horgászathoz, tekintettel arra, hogy egyedül voltunk ezen a szakaszon, így széthúztuk a pályát. Bójáinkat a 10 Celsius fokos vízben, a parttól 80-100 méterre helyeztük el, 1,80-2,20 méteres vízben.
Etetésre kétféle ízesítést használatunk, édeset és fűszereset, magmixszel és halibut pellettel. Az édes ízek közül a C1-et és a Cocoshell-t, a fűszeresből az M1-et, és a Frankfurter Sausage-t bojlikat használtuk, 20-24 mm-es méretben, megfelezve. Az állandóan változó vízállás, illetve a folyam sordása megnehezítette a horgászatot, valamint az etetést is.
Az általunk használt ólmok minimum 170 grammosak voltak. Az etetést jó 5-6 méterrel szórtuk a fenéken fekvő csali felett, hogy a sordás miatt a megfelelő helyre süllyedjen.
Horogcsalinak 14-20 mm-es M1, C1, C2, C3 és M4-es, valamint a Tuna & Black Pepper csalikat alkalmaztunk, időnként pop up csalikkal összefaragva, hóember csaliként. Hajszálelőkéinket változó hosszban kötöttük, 12-től 25 cm-ig. A Duna állandó vízállás-változását követve, bójáink helyzetét nem, azonban csalijainkat különböző mélységekben helyeztük el. Az öt nap folyamán különböző mélységeket horgásztunk, az 50 cm-es vízmélységtől az 5,5 méteres mélységig, közben odafigyelve, az előbb említett etetési stratégiára.
Horgászatunk 56. órájában megszólalt Peti jelzője, 10 perc múlva 4 kg körüli tükröst fotózhattunk!
Ezt követően szombat éjjel újabb kapásra lettünk figyelmesek…
Vasárnap hajnalban erős, húzós kapásra ébredtem, a mederbe, 4,5 méteres mélységbe tett Tuna & Black Pepper csalimra. Ráemeltem a botra, gyors beszállás a csónakba Robival, és irány a Duna! Egy idő után a damil megfeszült, de nem mozdult… Leakadt valamiben! Majd kipattant, újra ráfeszítettem. Ekkor valami hatalmas erő majdnem kitépte a kezemből a botot! Egymásra néztünk Robival. Picit sápadtabb volt, és ezt suttogta: - Ez nagy lesz, Erik!
15 perc fárasztás után sem akarta megmutatni magát a dunai őserő! Közben a csónakkal a folyón leúszó hatalmas uszadékfákat is kerülgetnünk kellett, amelyek néha torpedóként „támadták” a csónakot.
20 perc után megpillantottuk a halat! Szavunk is elállt, meg se mertünk nyekkeni! Robi összerakta a merítőt, összeszokottan dolgoztunk. Öt perc elteltével megmerítettük a halat, már a miénk! Hatalmas aranyló test pihent a merítőben, mi pedig hatalmasat üvöltöttünk örömünkben! Köszönjük ezt a gyönyörű ajándékot Duna, köszönjük Neszmély!
A halat a merítőben a szabályozásnak megfelelően partra vittük, majd mérlegelés!
A halőri szolgálat értesítését követően a halat - engedéllyel - letároltuk haljelölésig.
A halőr megérkezése után megtudtuk, hogy új rekordot fogtunk! Eddig nem érkezett bejelentés ekkora pontyról a Duna folyam ezen szakaszán!
Örömünk határtalan volt, ahogy erről az alábbi fotók is tanúskodnak.
De, ha egy üzlet beindul! Pakolás közben még egy kapás! 6 kg körüli pontyot is sikerült még kivarázsolni a vízből, a csali Tuna & Black Pepper!
Most, hogy fáradtan ezeket a sorokat írom (éjjel nem sokat aludtam, dolgozott még az adrenalin) még mindig nem hiszem el, micsoda ajándékot adott a Duna! Ki kellett ülnünk, de megérte. Nem véletlenül használom a többesszámot, mert ez közös fogás, közös öröm, közös dicsőség, közös rekord! Köszönöm a segítséget, Robinak, Petinek, Gabennek, Hudonak!Végül, de nem utolsósorban az SBS-nek a szuper csalikért! Nélkülük ez nem sikerült volna!
Köszönjük a segítséget a KEMHESZ halőri szolgálat munkatársainak, Szakály Istvánnak és Schmidt-Kovács Bencének szakértő munkájukat, továbbá a szuper helyet és páratlan segítőkészséget Goóth Tamásnak, a neszmélyi Éden Kempingben!
Üdvözlettel:
Szabó Erik
(RoadCrew Team)
-
Parádés szezonkezdés
Most sem volt sok időnk a horgászatra, de most is büszkék lehetünk az eredményre. Bízom abban, hogy ez az év olyan lesz, mint amilyen az első hala volt számomra! -
Eszményi Neszmély
Mi most nem a „rakodópart alsó kövére” ültünk le, mint jeles költőnk, hanem a neszmélyi Dunán próbáltunk szerencsét. Nehéz pályán szerettük volna kipróbálni a csalikat és horgásztudásunkat. Szerdán Gaben, Peti és Hudo kezdte meg a horgászatot, Robi és ... -
Besétálós horgászat Fonyódon
Lehetőségem nyílt Fonyódon az egyik barátom vízparti nyaralójánál horgászni, ami közel sem volt egyszerű feladat. Ez volt az első alkalom, hogy a déli parton horgásztam, de biztosan nem az utolsó. Bíztam benne, hogy a tavasz kedvez a déli oldalnak és ... -
Születésnapi horgászat
Március közepén ünnepeltem a huszadik születésnapomat, nem máshol, mint a Koi horgásztavon, barátaim társaságában. Az időjárás inkább mutatta a téli arcát mintsem a tavaszit, nappal hatalmas szél, éjszaka pedig a mínuszokkal küzdöttünk.