Wenhardt Dániel

SBS Carp Saving Team

0

“Nagyon ránk férne már egy peca…” hangzott el a mondat egy beszélgetés során május elején. Biztosan sokan ismerik ezt az érzést, amikor mindent maga mögött hagyna az ember és eltűnne a világ elől néhány napra, amit horgászattal tölt. Pontosan így éreztünk Patrikkal, és meg is beszéltük, hogy csak úgy, mint tavaly, az idei évben is ellátogatunk egy régen kiszemelt tó partjára május végén 3-4 napra. 

Tavaly Lőrintén töltöttünk el néhány felejthetetlen napot:

Elkezdtük „összeszedni” azokat a tavakat, amikről már régóta beszélünk, de még nem jutottunk el a partjára. Szempont volt az is, hogy “könnyebb víz” legyen, mert ahogy közeledett az időpont, egyre inkább úgy tűnt, hogy nem tudunk 4 napot szabaddá tenni. Addig tanakodtunk, amíg kimondtuk: Menjünk Háromfára!

Miután a tógazda segítségével kiválasztottuk a helyet (14/A), és le is foglaltuk 48 órára. Kicsit vakargattuk a fejünket…
“Hogyan sikerült kiválasztani Magyarország talán egyik legnehezebben meghorgászható vizét, amit nem véletlenül hívnak Zöld Pokolnak, és hogyan fogunk mi itt 48 óra alatt eredményt elérni, amikor még nem is horgásztunk itt, és nem is tudjuk, hogyan kellene nekiállni?” 
Mondanom sem kell, hogy több napos intenzív filmnézés, cikk olvasás és az ismerőseink zaklatása következett, aminek a végére már körvonalazódott a taktika. 

A gyorskurzus után taktikánk úgy nézett ki, hogy egy botot a tőlünk jobbra található öbölben helyeztünk el, egyet a nyílt vízen, ahol már nincs olyan sok töklevél, a többi botnak pedig a sűrű töklevelesben kerestünk helyet… Ez a művelet sokkal nehezebb volt, mint amire számítottunk. Hamar rá kellett jönnünk, hogy a hír, miszerint a víz felszínén látható töklevél mennyiségének duplája található meg a mederfenéken vastag gyökérzet formájában, teljes mértékben igaz. Soha nem horgásztunk még ilyen helyen és komolyan ment a fejvakarás a csónakban, mire minden végszereléknek megtaláltuk a helyét. Elméletben tudtuk, hogy mit kell csinálni, azt is csináltuk, de mégis nagy bizonytalanság fogott el minket, de bíztunk benne, hogy mindent jól csináltunk.

Az első hal után egy hosszabb csend következett, egészen másnap reggelig, amikor további két helyünk is adott 1-1 halat.

Igaz, nem fogtunk nagy halakat, de a képek magukért beszélnek… Ilyen fantasztikus halakat fogni egy ilyen vízből elképesztően jó érzés, nem beszélve arról, hogy mindegyik hal fárasztása hatalmas élmény volt. 

Csalik és végszerelékek terén nem estünk túlzásba, semmi extrát nem csináltunk, csak azt tartottuk szem előtt, hogy minél előbb kell kapást elérnünk és meg kell fognunk minden pontyot, ami a környékünkön van, mert kevés időnk van eredményt elérni. Ennek érdekében készültünk kevés főzött kukoricával és kicsit több tigrismogyoróval az előre enyhén kiszárított bojli mellett. A bojlikat azért szárítottuk ki, hogy a törpeharcsák támadásának jobban ellenálljon. Erre a csalinál is figyeltünk, alkalmaztunk zsugorfóliát a süllyedő bojlira, amit egy blow-back előkén kínáltunk fel. Az egyszerű blow-back előkén kívül használtunk pop up szereléket is egy szem fehér színű M1-es pop up bojlival. Nekem ez vált be a legjobban. Tigrismogyorót is használtunk csalizásra, ami pedig Patriknak hozta meg a rövid túra legnagyobb halát.

Mindent összevetve, egy nagyon jó pecán vagyunk túl, és azt gondolom, hogy sikerült megugrani a Zöld Pokol kihívásait. Engem meggyőzött ez a víz, teljesen más hangulata is van, mint más tavaknak… és igazából ez az, amit keresek, ezért próbálom átadni inkább egy horgászat hangulatát, legyen az vidám, felemelő, megismételhetetlen vagy akár gyötrelmes, mert van ilyen is. Nagyon fontosnak tartom a csalit, de szerintem, ha van egy csalink, amit ismerünk és tudjuk, hogy jól működik és megbízunk benne, akkor több energiánk marad másra koncentrálni. Például a helykeresésre, az etetési taktika kidolgozására és betartására, a pillanatok megélésére és a pecával töltött idő élvezetére. Hiszen ezek, az ilyen nehéz vizeken véleményem szerint sokkal fontosabbak, mint a csalik próbálgatása. Bízom benne, hogy az alábbi videó átadja azt a miliőt, ami Háromfán fogadott és azt a sok élményt, amit ott átéltünk.

Írta: Wenhardt Dániel