IBCC után Szigligeten
Ismét túl vagyok egy balatoni horgászaton és újabb tapasztalatokkal gazdagodtam. A múltkori fonyódi rész után, az északi partot vettük célba, és Szigligeten próbáltunk szerencsét. Igazi vadregényes, sűrű nádasokkal tarkított részen volt a stég.
Az IBCC verseny utáni napon kezdtük meg a horgászatot. Tőlünk jobbra és balra is mind a két stég versenyhelyszín volt, előttünk zárt össze a két szektor. Mivel ez nem kifejezetten „nagyhalas” verseny, ezért legtöbb csapat az összfogásra fókuszál, így sokan szórnak magokat is, amelyek behúzzák az etetésre a kisebb halakat és nehéz szelektálni. Ez az elméletem be is igazolódott. Én kifejezetten keveset etetek ha bojlizom. A kisebb halak rajban járnak és a nagyobb etetést könnyebben megtalálják. Kezdő balatoni horgász vagyok, de az eddigi tapasztalataim alapján, az igazi öreg nagy pontyok elkerülik a kisebb hal rajokat és egyedül keresik a táplálékot. Mivel egy hétig etettek ezen a helyszínen, így nem láttam sok esélyt, hogy megdöntsem a balatoni ponty rekordomat, de egy pörgős pecában nagyon bíztam.
Ezúttal nem egyedül horgásztam, Zsolti barátom is elkísért, akivel pár éve kezdtünk bele a balatoni bojlizásba. Csónak volt a helyszínen, azonban motor nem, de szerencsére Szabics Sanyi barátom segített ebben. Ő az, akinél Vonyarcvashegyen az Eldorádó Kempingben először bojliztunk. Minden évben visszajárunk hozzá, tőle tanultunk mindent, amit a behúzós balatoni horgászatról tudunk.
A helykeresésre, ha van idő és lehetőség sok időt fordítok, mivel véleményem szerint a jó hely az már félsiker. Tapogatórúd segítségével próbáltam felmérni a medert, de sajnos különösen ígéretes helyet nem találtam. 100 méter után már 3 méter mély volt a víz, 15 cm vastag iszappal és kagylóval. Ugyanezt találtam egészen 350 méterig, így 3 bóját helyeztünk el, 250, 300 és 350 méteren.
Két féle csalival készültünk erre a rövid, 48 órás horgászatra. A Fonyódon már bevált M1 wafters bojli 30-as méretben, mellé pedig frankfurti kolbászos Eurobase bojlit szórtam, nagyjából 10-15 szemet.
A másik pedig a C2 bojli volt, szintén 30-as méretben, mellé pedig squid & octopus & mullbery-t szórtam.
Elképesztő látvány volt a naplementében behúzni a szerelékeket és várni a halakat.
Első éjszaka sikerült 4 halat fognunk. 1 hal jött a távolabbi bójáról, 1 középről és 2 pedig a közelebbi bójáról. 2 hal az M1 fűszeres csalira csábult el, 2 pedig a tintahalasra.
Az első éjszaka 2 legnagyobb halának tömege pontosan megegyezett. Mindkettő 13 kg-ot nyomott.
Mivel nem volt több kapás a távoli bójáról, így a második éjszaka a közelebbi távolságokat próbáltuk. Sajnos, a nagyobb halak elkerültek minket és nem nagyon tudtunk szelektálni. Combi rig-et használtam, 4-5 cm távolságra elengedtem a csalit a horogtól, de így is felvették a 8-10 kg-os pontyok.
Napközben erősen fújt a szél, így csak dobni tudtunk. A csali mellé 3 szem bojlit tettem PVA hálóba.
Második éjszaka mozgalmasabb volt, de főleg 6-10 kg-os halakat fogtunk. Ebből sikerült fogni 7 egyedet. Ezeket nem fotóztuk le, hanem egyből visszaengedtük őket. Összeségében sikerült 11 halat fogni. Számítottam rá, hogy nem fogunk tudni nagyon szelektálni és ez is így is volt. Mindkét csali egyformán adta a halat és jól működött. Izgalmas pecán vagyunk túl, a csalik hozták a kötelezőt és adták a halakat. Ismét rájöttünk, hogy szerelmesek vagyunk a Balatonba és ha válaszhatunk, akkor ide jövünk horgászni.
-
Parádés szezonkezdés
Most sem volt sok időnk a horgászatra, de most is büszkék lehetünk az eredményre. Bízom abban, hogy ez az év olyan lesz, mint amilyen az első hala volt számomra! -
Eszményi Neszmély
Mi most nem a „rakodópart alsó kövére” ültünk le, mint jeles költőnk, hanem a neszmélyi Dunán próbáltunk szerencsét. Nehéz pályán szerettük volna kipróbálni a csalikat és horgásztudásunkat. Szerdán Gaben, Peti és Hudo kezdte meg a horgászatot, Robi és ... -
Besétálós horgászat Fonyódon
Lehetőségem nyílt Fonyódon az egyik barátom vízparti nyaralójánál horgászni, ami közel sem volt egyszerű feladat. Ez volt az első alkalom, hogy a déli parton horgásztam, de biztosan nem az utolsó. Bíztam benne, hogy a tavasz kedvez a déli oldalnak és ... -
Születésnapi horgászat
Március közepén ünnepeltem a huszadik születésnapomat, nem máshol, mint a Koi horgásztavon, barátaim társaságában. Az időjárás inkább mutatta a téli arcát mintsem a tavaszit, nappal hatalmas szél, éjszaka pedig a mínuszokkal küzdöttünk.