Ismét kettős győzelem Maconkán
2020. szeptembere emlékezetes volt számunkra, hiszen két SBS csapat állhatott a II. Maconka-Mix Bojlis Szuperkupa lefelső fokaira. Akkor az SBS Halcatraz Tizo Team 1888,48 kg, míg az SBS SziKo Team 1509,99 kg fogott hallal verte a mezőnyt.
Egy év sem telt azóta, és a két SBS csapat ismét bezsebelte mind az első, mind a második helyet! Most a „szikósok” léptek rá jobban a gázra, és ők nyerték meg a versenyt, de végig a nyomukban loholtak a „tizós” srácok is és ők lettek a másodikak! Nem is tudjuk, hogy volt-e valaha olyan verseny a hazai pontyhorgászat történetében, amikor egy versenysorozat egymás utáni versenyén mindkét, azonos színekben induló csapatai hozták el egymás után kétszer is, az első és a második helyet?
Az kiemelkedő eredményt még inkább értékessé teszi az a tény is, hogy a két SBS csapat most nem egymás mellett, hanem a tó teljesen eltérő adottságokkal rendelkező részein versenyeztek. Az SBS SziKo Team a gáti mély vízen hozta az első helyet, míg az SBS Halcatraz Tizo Team a II. sziget bal oldalán, a sekély vízből fogta sorra a halakat.
Végeredmény:

Videós összefoglaló a versenyről, rövid értékelés:
-
Bene hegyi tó
Amikor nyári horgásztúrát tervezek, akkor általában vagy extrém meleg, vagy extrém szeles időjárást sikerül eltalálni. Most sem volt ez másképp, amikor 2026 áprilisában kiválasztottuk és lefoglaltuk a júniusi időpontot a Bene-hegyi horgásztavon.
-
Őzetanya, 12-es állás
Az idei év első horgászatára egészen április elejéig kellett várnunk, így nagy örömmel indultunk útnak, hogy újra elővegyük az ősz óta pihenő felszereléseinket.
-
SBS központ szabadságon!
Ezúton értesítünk Benneteket, hogy 2026. augusztus 5-9-ig, leállás lesz az SBS központban! Ezen időszakban beérkező rendeléseket augusztus 10-én, hétfőn kezdjük el feldolgozni!
-
Sikeres bemutatkozás a harsányi 9-es álláson
Augusztus 20–24. között első alkalommal vettünk részt egy harsányi baráti horgásztalálkozón a 9-es álláson, Tibor barátommal. Már hosszú ideje vártuk ezt a lehetőséget, hiszen korábban még nem horgászhattunk ezen a csodálatos vízen, amely méltán híres ...