Összesen
0 Ft

Itt vannak az SBS újdonságok!

2022. február 16.
Kovács Zoltán
Kovács Zoltán
SBS SziKo Team, az SBS tulajdonosa

Munkánk során számtalanszor merül fel az a kérdés, hogy a versenyzés hogyan függ össze a termékfejlesztéssel? Ilyenkor a Forma 1-es csapatok jutnak az eszembe, ahol a versenyzés, a nyerni akarás folyamatos innovációra készteti a mérnököket, amelynek végül az az eredménye, hogy a jól bevált újítások később megjelennek a hétköznapi autókban is. Kicsit öntelt lehet a párhuzam, de az tény, hogy számos SBS termék, amely ma már elérhető mindenki számára, hasonlóan készül! A versenyzés egyik nagy előnye, hogy számos ötletet, prototípusként készült csalit éles helyzetben tudunk kipróbálni úgy, hogy néhány nap alatt akár több tonna hal megfogásával tudjuk levonni a következtetéseket, tapasztalatokat.

Az SBS SziKo és Tizo csapatok kiemelkedő versenyeredményeket értek el az utóbbi időszakban! A maconkai versenyek történetében egyedülálló módon, kétszer is a dobogó legfelső fokára állhattunk egy éven belül! A siker egyik kulcsa, az akkor még „titkos” tesztelési fázisban lévő piros folyadék volt, amely most idei újdonságként, minden pontyhorgász számára elérhetővé válik!

A PVA bag-es technikát már sokan ismerik, használják, remélhetőleg Ti is megtapasztaltátok már, hogy akár egy fél napos horgászat során is mennyire sikeres és hatékony technika.

... komplex PVA BAG-ES PROGRAMOT nyújtunk a horgászoknak...
Az idei RED ONE termékekkel bezárult a kör, és egy olyan komplex PVA BAG-ES PROGRAMOT nyújtunk a horgászoknak, amelynek minden egyes eleme fontos része a végső sikernek! A program minden eleme gondos tervezés és tesztelés eredménye (a PVA zacskótól a PVA ólmokon át a pelletekig, vagy az attraktorokig), amely a RED ONE termékekkel kiegészülve lett 100%-os.

RED ONE JUICE
Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy egy-egy horgászat sikerét, akár a fogott egyedszám, vagy a kapások gyakorisága tekintetében nagyban befolyásolhatjuk különböző folyékony összetevők alkalmazásával. Nem véletlen a dipek, vagy az SBS-nél méltán népszerű CSL (Corn Steep Liquor, azaz kukoricacsíra likőr) tartalmú likvidek sikere, hiszen ezek mind a hideg, mind a meleg időszakokban vízbe érve azonnal oldódnak és a bennük lévő értékes attraktorokkal felkeltik a halak érdeklődését.

A Red One Juice egy új generációs, rendkívül hatékony, agresszív folyadék, amely a vízbe érve táplálkozásra ösztönzi a közelében lévő halakat. A folyadékot akár közvetlenül a csalira, etetőanyagra, vagy az etetésre szánt magokra is önthetjük. Különlegessége, hogy az előállítása egyedi és különleges gyártási folyamat eredménye, amely semmilyen más készítménnyel nem utánozható.

2021-ben, a III. Maconka Bojlis Szuperkupán az SBS SziKo Team 1965 kg-mal az első, az SBS Tizo Carp Team pedig 1679 kg-mal a második helyen végzett. Az SBS csapatok a 115 órás versenyen ezekkel a fogási eredményekkel új rekordot állítottak fel! A kiemelkedő eredmény elérésében kiemelkedő szerepet játszott a Red One Juice!

RED ONE PARTICLE MIX (magmix)

Háromféle magból álló, felhasználásra kész, főzött magkeverék (tigrismogyoró, kukorica, kender) amely Red One Juice-ban áztatva kerül forgalomba. A Red One Juice egy új generációs, rendkívül hatékony, agresszív folyadék, amely a vízbe érve táplálkozásra ösztönzi a közelében lévő halakat. A folyadékot akár közvetlenül a csalira, etetőanyagra, vagy az etetésre szánt magokra is önthetjük. Különlegessége, hogy az előállítása egyedi és különleges gyártási folyamat eredménye, amely semmilyen más készítménnyel nem utánozható.

PVA BAG PELLET MIX - Squid & Octopus

Az PVA programunk egyik fontos eleme a 2-3 mm-es pelletekből álló keverék, amely magas fehérjetartalommal bír. Az idei évtől a termékpaletta a sokat bizonyított Squid & Octopus (polip tintahal) ízesítéssel bővül, amely nagy eséllyel a nyári horgászatok egyik kedvence lesz.

PREMIUM PVA LIQUID - Squid & Octopus és Liver

A PVA Bag Pellet Mixeket a PVA-ba töltve az évszaknak és vízhőmérsékletnek megfelelő Premium PVA Liquid-ekkel ízesíthetjük, az amúgy is jól működő módszert így még hatékonyabbá, csalinkat még vonzóbbá tehetjük! Az idei évtől két új ízzel bővült a kínálat, mostantól ez a termék elérhető Squid & Octopus (polip tintahal) és Liver (máj) ízekben!

PREMIUM oldódó 24 mm-es bojlik

A Premium bojlik főzött verziójából évek óta kapható a 24 mm-es méret. Vajon, miért lehet szükség ugyanerre a méretre az oldódó verzióból, amely elsősorban a gyors, rapid, vagy versenyhorgászatra lett fejlesztve? A dobós horgászatok során gyakran kell 100 méternél nagyobb távokra horgászni, ilyenkor az is nagy kihívás, hogy hogyan juttassuk be az etetésre szánt csalikat a kiszemelt horgászhelyre! A 20 mm-es oldódó bojlikat képtelenség 120-130 méterre, vagy még ennél is távolabbi helyre „csövezni”! Ilyen helyzetben versenyeken is a 24 mm-es csalik kerülnek elő a csalis táskából. Ezzel az átmérővel és tömeggel rendelkező bojlikat dobócsővel nagyobb távolságra is be lehet juttatni.

EUROBASE oldódó és főzött bojlik - Liver

Az Eurobase bojlik esetében továbbra is tartjuk magunkat a kezdeti mottónkhoz: minőség, elérhető áron! 2022-ben, a meglévő 7 íz mellé új tagként érkezik a Liver, azaz a májas ízű bojli!

Az idei újdonságok RED ONE termékeiről két részes filmet forgattunk, amelynek az első részét az alábbi linken tudjátok megnézni. A második rész február 25-én jön!

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Hozzászólás (1)
  • jégbomba
    jégbomba
    2022-02-19 21:37
    Szeretném kérdezni hogy a Juice fagyaszható e mivel kipróbálnám jégbombába hogy működik.
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.