Májusi horgászat Székely-Őzetanya horgász tavon
Második éve próbálom az SBS Baits paletta termékeit, kisebb-nagyobb sikerrel.
Sajnos, éves szinten körülbelül három kisebb túrát tudok horgászni, mivel külföldön dolgozom, és ritkán járok haza. Eddig márkafüggetlen horgász voltam, de ezek a termékek kezdenek meggyőzni a használatuk során, hogy érdemes próbálkozni, és kitartani egy gyártó mellett hosszabb ideig is. Novák Dani az SBS-től sokat segített a csalik kiválasztásával kapcsolatban.
Elérkezett az idő első idei túránkra május 10–13. között, amelyhez ismét szeretett vizünket választottuk. Keresztfiam kísért el, vele segítettük egymást, és neki köszönhetem a fotókat.
Megérkeztünk az általunk választott horgászállásra. Gyors kipakolás, és elkezdtünk bójázni. Némi gondot okozott a fújó szél, de a tapogató rúd segítségével végre sikerült a helyek megjelölése. A megjelölt pontom a stégről jobbra, kb. 90 méteren találtam meg a halárok szélét, egy keményebb mederfeneket, ami 2,70 méteres mélységet jelentett.
Alapozó etetésem két botra nagyjából 2 kg volt, ami főtt tigrismogyoróból, némi csemegekukoricából, 3 mm-es halibut pelletből és maréknyi 20+ Premium Ready Made bojliból állt, C3 ízesítéssel. Egyik horgászbotomat PVA bag-es szerelékkel állítottam össze, amíg a másikat heli-chod rig-gel kötöttem.Pár szó a szerelékről:
- 0,24-es főzsinór
- SBS Tackle Pro Grip-Tip horog 6-os méretben. A szabálynak megfelelően a szakállát elnyomtam
- Masterpiece Tapered Mono Leaders dobóelőtét
- SBS Tactical Tackle Pro Challenger extra lágy előkezsinór 25 lb-s méretben
Az időjárás kedvezett, nappal 26 Celsius fok meleg volt, 1018-as légnyomással. Az első kapás este fél nyolckor jelentkezett a PVA-s szerelékre, amin egy 10 mm-es Flumino Squid & Octopus pop up csali volt. Egy erős és egészséges 11 kg-os tőpontyot szákoltunk meg. Ígéretes kezdésnek tűnt. Rövid időn belül a halat vissza engedtük, és pár szem bojlit csöveztem az etetésemre, amely az elkövetkező három napom alatt tizenhárom darab pontyot adott.
Első éjszakánk csendben telt. Kora reggel, ahogy kezdett világosodni, dobócsővel pár szem bojlival megcsaptam a vizet, bízva abban, hogy sikerül a halak figyelmét felkeltenem. Gyorsan frissítettem a csalit és folyamatosan scopex ízű pellet mix került a PVA-ba. Délig három hal került bölcsőbe. Kora este ismét etetés következett, amit csónakból szórtunk be, koncentráltan.
A második éjszaka ismét eseménytelen volt, csak a természet hangjait lehetett hallani, ami békés hatással van minden horgász számára. A meteorológia szerinti lehűlés megérkezett, a légnyomás is leesett 1006-ra és elkezdett enni a hal!
Este hét órakor erőteljes húzós kapás törte meg a csendet. Botot kézbe véve éreztem, hogy az eddigieknél nagyobb, és erősebb hal van a horgon. Kemény fékkel is kérte a zsinórt, és azt hittem, hogy a velem szemben lévő szigetig meg sem fog állni. A következő fél órában mindketten elfáradtunk.
Végre a merítőben! Hatalmas, pikkely nélküli bőrponty! Nagy az öröm! Gyors mérés, és a mérlegelőben vissza a vízbe! Hívtuk a halőrt, aki hamar megérkezett. Mérésnél a kijelző 22900 grammot mutatott! Pár fotó után a hal visszanyerte szabadságát. C&R!
Hihetetlen élmény volt, még pár óra elteltével is éreztem az adrenalint. Négy éve járok erre a szép környezetben lévő horgásztóra. A kitartásom meghozta a várva várt eredményt. Kívánom minden horgásztársamnak, hogy hasonló örömöket okozzon nekik egy méretes hal kifárasztása! Köszönöm SBS, köszönöm Őzetanya! Köszönöm a sporttársamnak!
Egyéni rekordomat a Flumino Squid & Octopus pop up csalinak (14 mm) köszönhetem.
További fogások:
Üdvözlettel:
Széll József
-
Parádés szezonkezdés
Most sem volt sok időnk a horgászatra, de most is büszkék lehetünk az eredményre. Bízom abban, hogy ez az év olyan lesz, mint amilyen az első hala volt számomra! -
Eszményi Neszmély
Mi most nem a „rakodópart alsó kövére” ültünk le, mint jeles költőnk, hanem a neszmélyi Dunán próbáltunk szerencsét. Nehéz pályán szerettük volna kipróbálni a csalikat és horgásztudásunkat. Szerdán Gaben, Peti és Hudo kezdte meg a horgászatot, Robi és ... -
Besétálós horgászat Fonyódon
Lehetőségem nyílt Fonyódon az egyik barátom vízparti nyaralójánál horgászni, ami közel sem volt egyszerű feladat. Ez volt az első alkalom, hogy a déli parton horgásztam, de biztosan nem az utolsó. Bíztam benne, hogy a tavasz kedvez a déli oldalnak és ... -
Születésnapi horgászat
Március közepén ünnepeltem a huszadik születésnapomat, nem máshol, mint a Koi horgásztavon, barátaim társaságában. Az időjárás inkább mutatta a téli arcát mintsem a tavaszit, nappal hatalmas szél, éjszaka pedig a mínuszokkal küzdöttünk.